Századok – 1994
Közlemények - Tóth István György: A vasi kisiskolák társadalomtörténete a 17–18. században III–IV/579
622 TÓTH ISTVÁN GYÖRGY tók legnagyobb része Poroszországban is, akárcsak a Nyugat-Dunántúlon, ekkor még a gyakorlatban leste el a tudnivalókat, igen sokszor az apjától, akitől azután az iskolamesteri állást is megörökölte. Aki tudott írni és olvasni, arról a 18. századi Poroszországban is feltételezték, hogy erre meg tud tanítani másokat is. „A gyerekeket azért taníttatja gyakran a fiával — vallotta 1798-ban egy ruppini iskolamester, mert így a fiát gyakoroltatja és kiképzi, a fiú nem is kaphat jobb útmutatást mástól, mint az apjától."15 0 Az iskolamesterek igyekeztek a posztjukat a fiúkra örökíteni, az iskolamester-dinasztiák kialakulását Poroszországban is megfigyelhetjük. A tanítómesterek jó részét apjuk „képezte ki", másokat pedig mint segédtanítókat az iskolamester vezetett be a mestersége titkaiba. így nem meglepő, hogy a porosz tanítók jó része — százalékosan meg nem állapítható, de a forrásokból kitűnően valószínűleg magas arányban nem tanított számtant.15 1 Erre az egyes, a számolásban járatlan tanítókról szóló tudósítások mellett elsősorban a falvaknak a tanítókkal kötött szerződéseiből, a díjlevelekből következtethetünk, amelyek a számtantanítást csak ritkán írták elő az új iskolamester számára. Poroszországban, akárcsak Magyarország protestáns többségű területein, sok leendő lelkész, amíg parókiát nem talált magának, iskolában tanított. A német szakirodalom ezt megrovóan, mint negatívumot említi, mondván, hogy olyanok tanítottak, akiket nem erre képeztek ki, és akik a tanítást mihamarabb abba akarták hagyni. Valójában azonban ezek a lelkészek nyilvánvalóan képzettebbek voltak az átlagos iskolamestereknél. A falusi iskolák legnagyobb gondja a 18. században a Nyugat-Dunántúlon, Poroszországban — és valószínűleg szerte Európában — az volt, hogy bár a tanítás elméletileg egész évben folyt, a gyakorlatban a gyerekek csak a három téli hónapban — hagyományosan Szent Márton napjától húshagyó keddig, — amikor a földeket hó borította, jártak iskolába, mivel a többi hónapokban a szülők az iskolásgyerekeket is munkára fogták. így azután a gyerekek a téli hónapokban tanultakat elfelejtették, a tanítók pedig minden évben kezdhették élőiről a tanítást. Ugyanezért maradtak papíron a felvilágosult abszolutista állam rendelkezései arról is, hogy a gyerekeknek 14 éves korukig kell látogatniuk az iskolát. A parasztoknak szükségük volt a felcseperedő gyerekek munkaerejére, és ezért — akárcsak Nyugat-Magyarországon — Poroszországban is a parasztgyerekek általában csak 8-10, néha 11 éves korukig látogatták az iskolákat. Poroszországban, Magyarországtól eltérően, ezekre a téli hónapokra gyakran külön kisegítő iskolamestert fogadtak fel azok a falvak, amelyekben nem volt iskola és tanító. Ezeket a mestereket téli vagy „sorbanjáró" iskolamestereknek (Winterschulmeister, Reiheschulmeister, Gangschulmeister) nevezték, mert télen az egyes parasztházakban egymásután sorban tanították a gyerekeket.152 A porosz iskolareformok gyümölcse majd a 19. században érik be — akárcsak, véleményem szerint, a magyar Ratio Educationis-é. Poroszországban 1816-ban egy megbízható országos összeírás szerint az iskolaköteles korosztályoknak már 60%-a látogatta az iskolát.153 A 18. századi porosz falusi iskolák viszonyai azonban, — mint láttuk — még nem álltak messze a Nyugat-Magyarországon tapasztaltaktól. 1792-ben egy neumarki faluban egy majorosgazda írástudatlan felesége a következőket adta elő három kereszttel hitelesített vallomásában: A gyerekei „három tél alatt a betűket
