Századok – 1994
Közlemények - Tóth István György: A vasi kisiskolák társadalomtörténete a 17–18. században III–IV/579
VASI KISISKOLÁK A 17-18. SZÁZADBAN 611 a 30 krajcáros nyelvtankönyv helyett egy talicskát vagy egy köszörűkövet, a 45 krajcáros számtankönyvért pedig egy ládát vagy három liszteshordót vehetett volna a család ekkoriban a szomszédos falvakban — ezek csekély tételeket jelentettek a gazdaságok felszerelésében. Az igazi költséget a „victus", a városi koszt-kvártély jelentette, erre ment el a teljes összeg háromnegyede. Míg a kisdiák odahaza ingyen lakott volna és élelme is nagyrészt meglett volna a paraszti gazdaságból, a városban mindezért fizetni kellett. A kiadások egyhatodát a ruházat tette ki, az idegen városban, a polgárosult környezetben új kalapra, csizmára is nyilván többet kellett költenie a fiúnak, mintha a falujában maradt volna. A nagyapa, a tehetős kisfaludi jobbágy öröksége két házból, számos állatból, gazdasági felszerelésből állt, összesen 1097 forint értékben. Ehhez járult a 768 forintra becsült jobbágytelken kívüli szántóföld és további 496 forint behajtandó adósság. Ha ebből levonjuk a halott 696 forintnyi passzív tartozását, akkor 1666 forintra rúgott a felosztandó örökség, azaz szinte pontosan a tízszerese volt az unoka négyévi gimnáziumi tanítására fordított összegnek. Mesics László egyévi gimnáziumi taníttatásáért, mintegy negyven forintért, a család négy tehenet vehetett volna, háromévi szombathelyi tanulás árából pedig, 120 forintból két pár igavonó ökörre tellett volna a korabeli helyi becsértékek szerint. A gimnáziumi tanulás, pontosabban szólva a városban lakás költségei tehát igen nagy terhet jelentettek a 18. századi jobbágycsaládok számára. Nehezen egyeztethető össze ez azzal, amit a körmendi és a sárvárfelvidéki uradalmakban lakó jobbágyok gyerekeinek gimnáziumi tanulmányait vizsgálva megállapítottuk: a legkevesebb földet bíró családokból is kerültek ki gimnáziumi diákok. Lehet persze, hogy nem mindegyik zsellér volt valóban szegény, néhányan közülük iparűzéssel, kereskedéssel tisztes jövedelemre tettek szert. Valószínűtlen azonban, hogy mindegyikük jómódú lett volna. Maga a tanulás, mint láttuk, aránylag kevés kiadással járt, a szerzetesrendi iskolában tandíj nem volt, és írószerre, tankönyvre is keveset költöttek. Az igazi költséget a városban lakás jelentette. Valószínűleg pontosan itt, a koszt-kvártély kiszámításánál számoltak fel a valós kiadásoknál többet a gyámok, akiknek ceruzája az árvák tartásánál mindig igen vastagon fogott. Másrészt feltehetően pontosan ezeket a kiadásokat tudta sok parasztfiú csökkenteni, vagy úgy, hogy szolgáló koldusdiákként a szolgálata fejében ingyen lakott, evett, vagy adományokból tartotta fent magát, akár pedig úgy, hogy a családjától rendszeresen kapott élelmiszer-csomagot — ez utóbbira pontosan ezekből a falvakból konkrét példát is találtunk. Nemcsak a jómódú gazdák gyermekei, de a falusi társadalom középső és alsó rétegének fiai is eljutottak a városi gimnáziumokba. Nem maga a tanulás, 'hanem a városi élet volt drága, és ennek költségei szolgálattal vagy csomagokkal csökkenthetőek voltak. Ha egy parasztcsaládnak volt rá szellemi igénye, akkor, bár nem könynyen, de el tudta küldeni gyermekét a városi gimnáziumba.
