Századok – 1994
Közlemények - Tóth István György: A vasi kisiskolák társadalomtörténete a 17–18. században III–IV/579
VASI KISISKOLÁK A 17-18. SZÁZADBAN 589 tanító között valószínűnek tűnik, a Holtzapfel-fivérek esetében azonban ez bizonyos. Holtzapfel Márton egy kagrani (ma Bécs külvárosa) jobbágy fia volt, aki tizenkilenc évesen vándorolt Magyarországra. Pályáját itt mint vasvári kocsmáros kezdte, és csak két évvel később választotta az iskolamesteri hivatást. Két évig egy német faluban, Németkeresztesen tanított, majd miután a „közepesnél jobban" megtanult magyarul, több mint negyven évig Körmenden működött: ebben a többségében magyar, kisebb részben német mezővárosban előbb segédtanító, majd iskolamester lett. Apjuk szegénysége miatt 1770-ben az akkor tízéves öccse, József is Körmendre jött. Őt bátyja, az iskolamester tanította meg írni, úgy, hogy — mint írta róla — ezután már ő is „alkalmas volt arra, hogy németül és magyarul iskolamester legyen", ékesszólóan tanúsítva felfogását: aki tud írni, az alkalmas a tanításra is. 1782-ben azonban József teherbe ejtett egy körmendi hajadont, és kénytelen volt egy zalai faluban, Homokkomáromban iskolamesterséget vállalni. A fiatalabb fiú tehát követte iskolamester bátyját, Magyarországra jött, ahol bátyja „kiképezte", majd ő is megkezdte saját tanítói pályafutását.3 8 A rohonci németek mestere, Bernhard Jacob Herbst osztrák volt, Sankt Leonardból érkezett, és mielőtt átvette volna tisztét Rohoncon, különböző osztrák városokban volt iskolamester, majd négy évig a bécsi árvaházban tanított. Rohoncon mindkét segédtanítója morvaországi német volt, az idősebb már három éve itt tanított, felderítette a terepet, amikor 17 éves öccse megérkezett.39 Az iskolamesterek vándorlása az osztrák tartományokból Vas megyébe nem volt egyirányú. A Vas megyei német falvakban született mesterek is átmentek a szomszédos Stájerországba tanítani. Négy vasi tanító korábban a határszéli stájer falvakban tanított, onnan tértek vissza Vas megyébe.4 0 írástudatlan és gimnáziumot végzett tanítók Ha a 17. század végén összeírt katolikus és evangélikus tanítók iskolai végzettségét összevetjük, meglepően egyező képet kapunk. Mindkét felekezet iskolamesterei közül 1697-ben nem kevesebb, mint 16% írástudatlan volt. Ezek a tanítók csak olvasni tudtak, tehát a legjobb esetben is csak olvasásra taníthattak. A két felekezet tanítói közül nagyjából ugyanannyian jártak az egyes gimnáziumi osztályokba is: 7, illetve 8 syntaxistát, 2-2 poétát és 5, illetve 6 rhétort találunk az iskolamesterek között az egyes gimnáziumi osztályok korabeli elnevezései szerint, három evangélikus és egy katolikus mester pedig logikát is tanult, azaz az akadémiai éveket is megkezdte. A későbbi vizitációk már sajnos nem fordítottak gondot a tanítók iskolázottságára. Batthyány három mesterről: a martyánci, bögötei és dobrai tanítókról feljegyezte, hogy tudatlan és a gyerekek oktatására alkalmatlan emberek, akik csak énekelni és harangozni jók.4 1 Ismerve a korabeli alacsony követelményeket, azt kell gondolnunk, hogy ezek a tanítók még írni sem tudtak. A többi tanítóról a vizitátor csak annyit írt, hogy jól tanítottak. A sok szempontból szigorúbb 1770-es állami iskolaösszeírás a nemeskeresztúri tanítót egyszerűen csak idiótának nevezi, mégis, írni még ő is tanított, „már amennyire az efféle gyengécske emberek képességeiből kitelik".4 2 Ugyanekkor viszont öt iskolamester csak olvasást tanított, mivel írni maguk is csak alig, vagy éppen egyáltalán nem tudtak.
