Századok – 1994
Tanulmányok - Somogyi Éva: A delegáció. A delegáció intézményének létrejötte 1867-ben III–IV/465
A DELEGÁCIÓ 503 de ragaszkodni kell a hadsereg egységéhez, az egységes vezényleti és szolgálati nyelvhez, ami a történeti fejlődés, a hagyományok következtében csakis a német lehet.24 5 Furcsa dolog történt. A dualizmus négy évtizede folyamán bizonytalan maradt, hogy a delegáció pusztán „összegekről határoz", vagy „leszoríthatja" a térről azt a minisztert, aki nem a delegáció elvárásainak megfelelően viszi az ügyeket. S 1906-ban, egy váraüan pillanatban, amikor a koalíció behódolt, elfogadta az udvar kívánságait, a dualizmus történetében először és utoljára — szinte akaratlanul — a delegáció érvényre juttatta nagyon is bizonytalan jogát, megbuktatta azt a közös minisztert, aki átlépte kompetenciáját, aki birodalmi miniszterként belügyekbe avatkozott. Szimptóma a delegáció hatalmának ilyen váratlan megnövekedése? Átalakul a delegáció intézménye a Monarchia válságba zuhanó utolsó békeéveiben, vagy az 1906. évi kormánybuktatás véleüenszerű egyedi jelenség? Úgy tűnik, hogy 1906 ősze és 1914 áprilisa között (ekkor tartják az utolsó delegációs ülést a háború előtt) a delegáció jellege és funkciója érdemben nem változott. Az 1906. évi sajátos győzelme után a delegáció nem érezte, hogy magának új kompetenciát szerzett volna, s a külügyminiszterek is úgy kezelték a delegációt, mint elődeik is tették. Aehrenthal egyfelől panaszkodott a külügyminiszter politikai elszigeteltsége miatt,246 de ugyanakkor élvezte azt, a hagyományokon épülő helyzetét, hogy soha és sehol sem kötelezték őt arra (a közösügyi törvények és a delegációk ambíciója sem), hogy a birodalom külügyeinek irányításában követett elveitől, módszereiről, döntő elhatározásairól felelősséggel és kellő időben adjon számot a két ország képviselőtestületének. Berchtold, mint a korábbi külügyminiszterek is aggodalommal gondolt delegációra, minden delegációs fellépés szívdobogást okozott neki, korrepetitorral tanulta be a magyar delegáció előtt magyar nyelven tartott expozéját.24 7 Ám óvakodott attól, hogy a delegátusokat túlzottan beavassa a birodalom diplomáciájába. S amikor a magyar delegációban 1913-ban egy kicsiny, de befolyásos oppozíció azt vetette szemére, hogy politikája nem alkalmas arra, hogy tartós békét teremtsen a Balkánon, s a magyar bírálatot a bécsi liberális sajtó is magáévá tette, Berchtold úgy vélte, be kell nyújtania lemondását. Az uralkodó azonban visszatartotta őt. Azt mondotta, hogy a delegáció ellenszenve nem ok a miniszter felmentésére.248 S Ferenc József e kijelentése nem ütközött sem osztrák, sem magyar törvénybe. A dualista rendszer legtöbbet vitatott intézménye, a delegáció súlyát és szerepét mindennél beszédesebben mutatja, hogy amikor a Monarchia történetében végzetes lépésekre került sor, a közös miniszterek egyszerűen felmentették magukat az alkotmányos ellenőrzés alól: 1914 áprilisa és 1917 decembere között nem hívták össze a delegációt. Volt valami groteszk abban, hogy a delegáció maga mintha nem vette volna észre, mi történik vele és körülötte. Ragaszkodott a formákhoz, a kialakult keretekhez, a presztízs-vitákhoz, amikor annak már semmi értelme nem volt; 1917-ben jegyzékek sora született arról, hogy melyik főváros a soros a delegáció fogadására és melyik delegáció arra, hogy a külügyminiszter expozéját meghallgassa. Pedig Ottokár Czernin külügyminiszter szinte a formát is megcsúfolta, amikor 1917 decemberében tudatta a végre összehívott delegációval, hogy a megboldogult Ferenc József császár és király 1915-ben felmentette Leopold Berchtold gróf külügyminisztert, s utódjául Burián István bárót nevezte ki, s hogy IV. Károly 1916 decemberében felmentette
