Századok – 1994
Tanulmányok - Somogyi Éva: A delegáció. A delegáció intézményének létrejötte 1867-ben III–IV/465
A DELEGÁCIÓ 483 Mert ilyenkor Budapest valóban főváros. Hosszabb-rövidebb időre lejön az uralkodó, a közös kormány, a közös minisztériumok apparátusának egy része.100 Időnként itt tartják a közös minisztertanács üléseit, s ha már a külügyi hivatal Pestre költözött, diplomáciai fogadásokat is. A magyarok a legnagyobb figyelemmel veszik körül az osztrák küldötteket, mindent megtesznek, hogy jól érezzék magukat. Operaelőadást rendeznek számukra, művészeti sétákat, hajókirándulást a Dunán, fogadást a Margitszigeten.101 - A iázonyítás kényszere hajtja őket és a görcsös igyekezet kikövetelni az egyenjogúságot, hogy a főudvarmesteri hivatal s a külügyminisztérium elnöki osztálya a magyar delegációval magyar nyelven levelezzen,102 becsempészni a delegációs határozatokba „a magyar-osztrák monarchia" kifejezést, a paritás és annak vágyálma e vitatható közjogi elnevezésben megmutatkozó keverékét.10 3 A két delegáció külön tartja üléseit - ez a delegáció intézményének lényege, annak garanciája, hogy ne válhasson belőle birodalmi parlament. A két delegációt i mint két külön állam testületét az uralkodó két külön leirattal hívja egybe és oszlatja fel.104 Különösen a kezdeti években a magyar politikusok mindent elkövettek annak érdekében, hogy a birodalom két felének képviselői közös ülésben ne találkozzanak, hogy ne éljenek a közös szavazás lehetőségével.10 5 Andrássy magyar miniszterelnök 1868 őszén kifejezetten óvott a két delegáció I együttes ülésétől. Nem egyszerűen attól tartott, hogy a közös szavazás eredménye i kedvezőtlen lehet, hanem úgy gondolta, hogy „a közös szavazás magát a dualista szisztémát sodorhatja veszélybe".10 6 Inkább magánértekezletet tartott a két delegáció hangadó személyiségeivel, ebédre hívta a hadügyi bizottság tagjait, a közös minisztereket, Tegetthoff tengernagyot, a tengerészeti osztály vezetőjét, s ez alkalommal tárgyalta meg a hadügyi költségvetés azon pontjait, amelyekben a két delegáció között nézeteltérés mutatkozott. A magyar delegátusok attól is óvakodtak, hogy a delegációs bizottságok közös ülésen találkozzanak, s ha ez elkerülhetetlennek látszott ezeknek a tanácskozásoknak is igyekeztek informális jelleget adni.107 Az 1869. évi első közös szavazás után a félelmek valamelyest oldódtak.10 8 Beust nagyon hangsúlyozta, hogy a közös szavazás csak abban az esetben volna veszélyes, „ha a két delegáció mint valamifajta zárt testület állna egymással szemben", ha a delegátusok a közös szavazás alkalmával nem saját, hanem delegációjuk többsége álláspontját képviselnék.10 9 Az 1870-es évek folyamán, majd az 1880-as évek elején többször gyűlt össze a két delegáció közös szavazásra, s kiderült, hogy egyik sem kényszeríti a másikra a maga zárt többségének álláspontját, a szavazás konfliktus nélkül zajlott le, s ez megnyugtatta a kedélyeket.110 A század végére már a közös szavazást megelőző háromszori üzenetváltáshoz sem ragaszkodnak,11 1 ha két üzenetváltás eredménytelen, a delegációs bizottságok kötetlen közös eszmecseréken igyekeznek egyeztetni nézeteiket, ami az esetek nagy részében sikerül is.11 2 Az utókor bölcsességével szemlélve a két birodalomfél képviselőinek találkozása akár hasznos is lehetett volna. A sokféle érdektől szabdalt két állam képviselői nemcsak egymás gondjait, a találkozások során a magukét is jobban megérthették volna. Az egykorúak nem egészen így gondolták. A delegációs akták között ugyan gondosan iktatott meghívók sorát olvashatjuk: az osztrák delegáció a bécsi Landhausban tartja esti összejöveteleit, s oda meghívja a magyarokat; a Deák klub (Budapest, Herrengasse 9) mindig nyitva áll az osztrák delegáció tagjai számára; az országos
