Századok – 1994

Történeti irodalom - Müller Frank: Die „Brüning Papers” (Ism.: Németh István) II/460

TÖRTÉNETI IRODALOM 463 titkár véleménye a nemzetiszocialisták kormányr észvételéről, a Hindenburg házában uralkodó korrupció, Schleicher intrikái és Schäffer „hazaárulása". Mivel az egykori birodalmi kancellár emlékiratainak eredetiségét már közvetlenül megjelenése után kétségbe vonták, Frank Müller külön fejezetben elemzi a kézirat sorsát, amelyet Brüning halála után F. Bemer, a DVA kiadói igazgatója vezetésével állítottak össze különböző részanyagokból. A 857 oldalas publikációs bázist a kézirat úgynevezett ,3" része, s az 1934-1935-ben diktált hiányos „A" rész alkotta. A „B" rész töredékes másolatát tartalmazó „C" részt nem hozták nyilvánosságra. A visszaemlékezés „politikai tapasztalatok" részét számos írás felhasználásával Nix kisasszony készítette és Kampmann professzor ellenőrizte. Mivel Brüning komplett, egységes kéziratot sohasem készített, a történettudományi kutatás számára nyitva maradt a kérdés — amelyet Rudolf Morsey nyomatékosan is megfogalmazott —, hogy miért nem a friss élmények hatására 1934-1935-ben készült eredeti kéziratra, hanem a később többször átdolgozott, s hiányos ,3" részre építették kancellársága fontos időszakának bemutatását? S később ki, melyik részt, s milyen megfontolásból változtatta meg? Jóllehet a hetvenes évek közepén megállapodtak a Brüning-memoárok történelem-kritikai megjelentetéséről, amelyhez anyagok is érkeztek, kiadására a mai napig nem került sor. Frank Müller feltételezi, hogy mindez a történettudományi bírálat jogosságával függ össze. Egyértelműen leszögezi: nem kétséges az 1970-ben megjelent Brüning-memoárok eredetisége. A Harvardon őrzött kézirat és a DVA által megjelentetett verzió azonban több ponton eltér a kézirat „A" részétől: hiányzanak Brüningnek az egyes személyekről tett különös éles ítéletei, megváltoztatták néhány kommentárját és elemzését, illetve a kéziratban nem szereplő bekezdések — különösen a jóvátétel- és gazdaságpolitikát illetően — kerültek a kötetbe. Feltűnő a Brüning levelezésében éles kritikával kezelt Kaas jóval enyhébb megítélése, valamint a rá vonatkozó több bekezdés hiánya és a Kaas-Pacelli kapcsolat tompítása a DVA kiadásából. Megváltoztatták, vagy teljesen elhagyták a Papenre, Schleicherre és Oskar Hindenburgra vonatkozó éles ítéleteit is. Kimaradt a kötetből Brüning többszöri panasza a birodalmi elnök tétlensége miatt a nemzetiszocialisták terrorja és a jogállam lerombolása láttán. Nyilvánvaló, hogy a szerkesztői team munkáját befolyásolták Brüning korábbi éles ítéleteinek tompulása az ötvenes években. Mindezek alapján a szerző úgy véli, hogy a megjelent verzió csak korlátozott mértékben megbízható, mivel Brüning személyes ítéletei kihatottak a „B" rész későbbi átdolgozására. Az eredetiség vitáját pedig nagyban segítené, ha tisztázódna: ki és mikor változtatta meg az ,A" részt a megjelentetés előtt. Brüning irataiból kiderül, hogy defenzív pozíciójából megkísérelte visszautasítani kormányának felelősségét a weimari köztársaság destabilizálódásában és az ezzel összefüggő nemzetiszocialista előretörésben. Miközben kormányára visszatekintve, azt a fenyegető diktatúrával szemben védőbástyának tekintette, megbuktatóit közvetlenül felelőssé tette a nemzetiszocialisták hatalomrakerülésében. Összességében visszautasította a németek kollektív bűnösségét a nemzetiszocializmus vétkeiben, s a Harmadik Birodalmat egyidejűleg a német történelem intrikák és korrupciók által kiváltott „üzemi balesetének" jellemezte. Kiábrándultan fogadta, hogy részvétele nem kívánatos a háború utáni politikai újrakezdésben. Frank Müller nem ígérte, hogy könyvében — amelyhez dokumentumfüggeléket is csatolt — a Briining-legenda összes kérdését megválaszolja. De példás gondossággal összeállított és igényesen megírt kötete a jövőben nélkülözhetetlen minden kutatónak. Németh István