Századok – 1994

Történeti irodalom - Jemnitz János: Léon Blum 1872–1950 (Ism.: Harsányi Iván) II/456

TÖRTÉNETI IRODALOM 457 Léon Blum, akinek az életrajzát a kezünkben tartjuk, igen alkalmas arra, hogy szakértő szerző elgondolkoztató dolgokat mondjon el pályafutása kapcsán, vagy akár ürügyén. Ennek a curriculumnak csak tudatos politikusi szakasza is meghaladja a fél évszázadot. És milyen félszázad ez! Beletartozik a századforduló, a századelő, a két világháború és mindaz, ami a kettő között történt, nemkülönben a második világháború utáni újrakezdés és ennek 1947 utáni váratlan megbicsaklása is. Ráadásul olyan ország politikusáról van szó, amely valamiképpen a világ minden szférájában érdekelt volt, ezért tevékenységük során vezetői a világfejlődés legkülönbözőbb jelenségeivel kerültek kontaktusba, az állásfoglalás kényszerével. Emellett ez az ország, Franciaország a 19. század vége óta mindig kiemelt terepe, ha nem éppen koordináta-tengelye volt a szociális küzdelmeknek is. Jemnitz János nem ötletszerűen nyúlt Léon Blum életútjához. A francia munkásmozgalom és a franciaországi szocializmus minden fejlődési szakaszára kiterjedő kutatói és publikációs tevékenység áll mögötte. A francia szocializmus nagy alakjairól (Blanquitól Jaurèsig) írott munkái, írásaik kötetekbe gyűjtése és közzététele, a 19. és a 20. századi francia történelem nagy fordulóinak a vizsgálata és mindezen témák historiográfiájának több évtizedes művelése kellően megalapozta jelenlegi vállalkozását. Léon Blumról nagyon könnyű és rettenetesen nehéz olyan életrajzot írni, amely túlmegy a bibliográfiai tények többé-kevésbé lelkiismeretes leírásán. Nagyon könnyű, mert korábban is sokféle életpályarajz készült róla; mert tollforgató ember volt; mert számtalanszor szónokolt parlamenti, vagy mozgalmi grémiumokon, nyilatkozott vezető lapok vezető publicistáinak; mert termékeny publicistaként maga is számtalan „bizonyítékot" hagyott maga után; mert államférfiként levéltári okmányok is őrzik a keze nyomát. A vele érintkező nagyszámú közéleti személyiség életrajzai vagy visszaemlékezései ugyancsak életének számos mozzanatát örökítik meg. De nagyon nehéz is, mert a kor egyik nagyon vitatott személyisége volt. Tevékenysége körül végletesen eltérő, egymással is vitázó, pozitív vagy negatív érzelmektől fűtött, ítéletekkel és előítéletekkel terhelt álláspontok alakultak ki és merevedtek nehezen elmozdítható klisékké. Az életrajzírónak meg kell kísérelnie, hogy rendet tegyen a véleményeknek ebben a kavargásában. Éspedig nem úgy, hogy a véleményekről mond véleményt — az N+l-iket —, hanem úgy, hogy az életút lehető teljességű fölvázolásával, az adalékok sokaságából építse föl a magáét. Jemnitz ezzel próbálkozott és előrebocsátható, hogy figyelemreméltó sikerrel. Érdekfeszítővé teszi az ábrázolást, hogy Blum fiatal éveitől fogva együtt élt és mozgott a francia politika ciklikus hullámzásaival. így a kritikus pontokon leírt, vagy elhangzott állásfoglalásaiból egyfajta fejlődésrajz bontakozik ki, amelyben a személyes és a történeti motívumok összefonódása jól nyomon követhető. A ciklusok persze nem ugyanoda visszatérő körokként ismételték, hanem (hosszabb távon emelkedő) történelmi spirálként folytatták egymást. A szereplők cserélődtek, vagy éppen ugyanazoknak a szereplőknek a helyi értéke változott, időnként drámai módon és mértékben. Ám bizonyos kérdések makacs következetességgel újra meg újra előkerültek és választ követeltek, immár eltérő feltételek között; az előző fordulókban adott válaszok már nem, vagy nem egészen elégítették ki a követelményeket. Blum is számtalanszor került mérlegre egy-egy ilyen válasz kidolgozása során. Életművében ideológiai alapállás, politikai hitvallás, mozgalmi érdek, változó követelmények és személyes morális elvek birkóztak egymással, új és új változatokban, és nyertek megoldást az emberi nagyság, néha talán az emberi esendőség nyomait is viselve. A történelmi fejlemények, amelyek Blumot annyiszor hozták a választás kényszerhelyzetébe, nem akármilyenek, mint ahogy a nemzedék sem, amelybe életútja illeszkedett. Már tulajdonképpeni politikussá válása előtt olyan kortársak vették körül személyes ismerősökként, mint Émile Zola, Anatole France, George Clemenceau, André Gide, Jean Jaurès, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Később, államférfiként szinte a kor minden vezető politikusával kontaktusba került. A szituációk közül is érdemes felidézni néhányat. Mindjárt az első, a Dreyfus-ügy — amelyben Blum állásfoglalását korántsem egyenes vonalúan befolyásolta, hogy zsidó volt — megrázó tanulságokkal szolgált számára. A korabeli szocialista politikai taktika dilemmáinak a sűrűjébe került 1899-ben, amikor a független szocialista Alexandre Millerand belépett Waldeck-Rousseau kormányába. A „miniszteriális" probléma — hogy t.i. szocialista politikus részt vállalhat-e a polgárság társadalmat irányító kormányzati tevékenységében, illetve, hogy mely feltételekkel teheti ezt — Blum életében, többféle változatban, még sokszor előkerült: a húszas, a harmincas, sőt a negyvenes években is. Ez a dilemma, amellyel kapcsolatban a korai, mereven elutasító válasz alighanem Louis Blanc és Albert ellentmondásos 1848-as kormányrészvételének Marx-értelmezte tapasztalatából származott („Osztályharcok Franciaországban"), erősen korhoz kötött. A 20. század hetvenes éveiben már a legradikálisabb baloldali irányzatokban is csak mutatóba akadt, aki ezt kereken elutasította volna. Blum életében e tekintetben nagy fordulat megy végbe a nemzetközi munkásmozgalomban: különböző országok szociáldemokratáinak bekapcsolódása a háborús honvédő kormányokba. Maga Blum is bekerül a kormányapparátusba. Ám hogy nem egyszer s mindenkorra