Századok – 1994

Történeti irodalom - Why the Confederacy lost (Ism.: Urbán Aladár) II/448

TÖRTÉNETI IRODALOM 453 lései tökéletes végrehajtójának volt még komoly érdeme, fóleg abban, amint a Georgia elleni hadjáratot mind logisztikai, mind politikai és pszichológiai szempontból megszervezte. Az ellentáborban csak Lee az, aki kiemelkedik a Konföderáció tábornokai közül. Leet kritizálták azért, mert csak Virginia védelme érdekelte, vagy mert szerette a támadó hadműveleteket és ezzel felesleges véráldozatokat okozott Dél erőinek. A szerző szerint azonban Lee Virginiai Hadserege azonos volt a Konföderáció fogalmával, s a háborút K-en vagy Ny-on is el lehetett veszíteni, de csak K-en, vagyis Virginiában lehetett megnyerni. Ami pedig Lee támadó hadműveleteit illeti, azt a déli közvélemény elvárta, s ezek a hadműveletek (Antietam, Gettysburg) végződhettek volna sikerrel is — ami megváltoztatta volna a háború menetét. A negyedik dolgozat szerzője Reid Mitchell, a Princeton University professzora, s a Civil War Soldiers (1988) kötet szerzője. Tanulmányának címe: „The Perseverance of the Soldiers" jelzi, hogy a közkatonák kitartásával, tűrőképességével kíván foglalkozni. Természetesen az Unió közkatonáiról van szó, akiknek — mint a bevezetés mondja — eszmeisége és morálja alapvetően fontos volt Észak győzelméhez. Az Unió lakossága öt a kettőhöz arányban múlta felül a Konföderációt, az ipari termelés legalább tízszer nagyobb volt. De ezek az előnyök önmagában nem biztosíthatták az Unió győzelmét. Kellett hozzá Észak önkénteseinek tömeges jelentkezése 1861-ben, s kellett hozzá a tagállamok lelkes seregszervezése. (A szövetségi kormány — mondja a szerző — képtelen lett volna rövid idő alatt tömeghadsereget kiállítani.) Az önkéntesek jelentkezését pedig nem csupán az iijúság lelkesedése motiválta. Kétségtelenül legfontosabb ösztönző az egységhez, az Unióhoz való ragaszkodás, de szerepe volt a rabszolgaságot ellenző érzelmeknek is. A hadsereg jól fogadta Lincoln 1863 januárjában kihirdetett Felszabadítási Nyilatkozatát, amely lehetővé tette a négerek számára a fegyveres szolgálatot az északi hadseregben. A háború befejező szakaszában az Unió harcoló alakulatainak mintegy 10 százaléka a volt rabszolgákból került ki. Szerepük nem lebecsülendő a győzelemben. A szerző nem vonja kétségbe, hogy a Konföderáció oldalán is nagy szerepe volt az ideológia motiváltságnak, az önkéntességnek, a katonák tűrőképességének. Dél hadserege azonban — fejtegeti a tanulmány — ideológiai és strukturális okokból gyengébb volt. A Konföderáció társadalmát megosztotta a rabszolgaság léte, amely kétségtelenül gyengítette a hátországot Az onnan érkező hírek (nélkülözés, rabszolgamegmozdulások veszélye) aggasztották a katonákat, amit tovább növelt a lázadó államok területére mélyen benyomuló Unió haderejének tevékenysége. Mindez aláásta a Konföderáció hadseregének kohézióját. Azok a déli katonák, aki

k feleségeik panaszos levelére, vagy kifejezett hívására hazatértek családjaikhoz, nem voltak gyávák. Magatartásuk azonban, amely a küzdelem továbbfolytatását értelmetlennek látta, elgyengítette Dél haderejét, ,3a — mondja a szerző — az Unió haderejének kohéziója tette lehetővé az Unió győzelmét, a kohéziónak a hiánya felelős a Konföderáció vereségének bekövetkeztéért." (130.1.) A tanulmánykötet ötödik darabjának szerzője Joseph T. Glatthaar, az University of Houston professzora. A témát érintő szakmai tevékenységének újabb művei: The March to the Sea and Beyond- Sherman's Troops in the Savannah and Carolinas Campaigns (1985) és Forged in Battle: The Civil War Alliance of Black Soldiers and White Officers (1990). Jelen tanulmánya: ,31ack Glory: The African-American Role in the Union Victory" utóbbi nagyobb munkájának összefoglalása. A tanulmány indító megállapítása: 1864-ben, amikor az Unió stratégiája az volt, hogy minden fronton támadta a Konföderáció erőit, ez — a korábbi súlyos veszteségek után — nem lett volna lehetséges az északi seregben szolgáló több, mint százezer néger nélkül. Természetesen a Konföderáció is alkalmazta a négereket kisegítő katonai szolgálatra, amikor erődítések földmunkáit kellett végezni. De fontos volt a rabszolga munkaerő számára például a bányászatban és a hátország egyes termelő üzemeiben is. Létük fehér munkásokat szabadított fel a katonai szolgálatra a Konföderáció hadereje számára. Ezért jelentett komoly csapást, amikor a Kongresszus 1861-ben olyan törvényt hozott, amely lehetővé tette „a lázadás szolgálatában" felhasznált rabszolgák „elkobozását", majd 1862-ben a lázadók tulajdonában lévő — és az Unió vonalai mögé menekült — rabszolgák felszabadítását. Ez utóbbi törvény ösztönözte a rabszolgák szökését, amely természetesen többnyire akkor vált lehetővé, amikor Észak erői behatoltak a Konföderáció területére. A szerző szerint 500-700 ezer között lehet azoknak a rabszolgáknak a száma, akik a háború során elszöktek gazdáiktól, komoly munkaerőhiányt okozva. De a visszamaradók is aláásták Dél gazdasági erőfeszítését a munkalassítással, vagy éppen szabotáló magatartásukkal. Mindezen túl növelte a társadalmi és politikai feszültséget a rabszolgák lázadásától való félelem. Az Unió kezdetektől alkalmazott négereket katonai segédszolgálatra. Az északi közvéleményben azonban eleinte erős ellenérzés volt azzal a gondolattal szemben — amit a szabad négerek az első pillanattól követeltek —, hogy fegyverrel szolgáljanak a hadseregben. A háború kiterjedése, a növekvő veszteségek, s annak a felismerése, hogy békés megoldás nem lehetséges, változást hozott a közvéleményben. Nem tartották indokoltnak elismerni a rabszolgatartók „különleges tulajdonát", s a Felszabadítási Nyilat-