Századok – 1994

Történeti irodalom - Elvira H. Tóth – Attila Horváth: Kunbábony. Das Grab eines Awarenkhagans (Ism.: Szentpéteri József) II/436

438 TÖRTÉNETI IRODALOM 438 területéről nyomtalanul eltűntek.) A koponya alapján sikerült a kunbábonyi kagán arcképét rekonstruálni (a Svájcban élő Skultéty Gyula munkája): egy gyér szőrzetű, idős mongoloid férfi tekint ránk varkocsba font hajjal, aki a vizsgálatok szerint bal szemére megvakult. A temetés — a sírföldből kikerült juhcsontokból következtetve — feltehetőleg az őszi évszakban történhetett, amire a kifejlett állat mellett talált egynyaras birka csontjai utaltak. A halotti torhoz megnyúzták a birkákat, de — eltérően az általánosan megfigyeltektől — éppen a fejet és a végtagokat tart« mazó nyúzott bőrre mutató csontok hiányoznak a megtalált leletek közül. A kunbábonyi leletegyüttes — amióta csak bekerült a köztudatba — mindig is vitára inspirálta a szakembereket. A publikáció megjelenésével joggal várható ezeknek a vitáknak a felélénkülése, hiszen többségében az avar korszak legfontosabb kérdéseit érintik. A kötet Szerzői természetesen nem foglalkozhattak minden, a leletanyaghoz kapcsolható problémával (pl. a korabeli fejedelmi központok lokalizálási lehetőségei az avar korszak különböző szakaszaiban), a munka ismertetése sem ad lehetőséget minden kardinálisnak vélt probléma felvetésére — a megoldásukról nem is beszélve —, de néhányat közülük érdemes felvázolni: ilyen a leletegyüttes összetétele, a keltezés kérdése, az elhunyt személy társadalmi besorolása, a lelőhely történeti keretekbe való illesztése. A leletegyüttes összetételével kapcsolatban jogosan merül fel elsőként az a kérdés, hogy a ránk maradt tárgyak mennyiben adhatnak képet a teljes leletanyagról? A Szerzők külön listán sorolják fel a biztosan és a feltételezhetően hiányzó tárgyakat (9 és 14 tétel) — közülük talán az aranykanál a legjelentősebb. Az eltűnt leletek legtöbbször egy-egy tárgy részét alkották, így hiányuk általában nem okozhat gondot az értékelésnél, legfeljebb a rekonstrukciót teszik bizonytalanná, vagy a javasolt lehetőség mellett másféle elképzelésnek is teret engednek (pl. a faedények száma feltehetően több lehetett, amennyiben a Kat. 61.a-d peremveretek, a Kat 61.e aranyfóliás ezüstveret két töredéke és a Kat. 61.f kerek fül három különböző ivóalkalmatosságon is elképzelhető). Inkább az álcsatok száma (2 db) tűnik túlságosan kevésnek, de azt találgatni, hogy mennyi lehetett eredetileg, csak a képzelet játékának tartható. Az egyes tárgyak megítélésén kívül talán fontosabb annak az eljárásnak a minősítése, miszerint a Szerzők eleve csoportosítva mutatták be a leletegyüttest, ilyen módon sugallva annak az eljárásnak a jogosságát, hogy az ötvöstechnikai fogások alapján kisebb, koherens részekre bontható a leletanyag. Ezt részben el lehet fogadni, részben kifogásolható: amíg az övkészletek és a közvetlenül hozzá kapcsolható tartozékok szerves egységet alkothattak, ugyanez az ékszerek vonatkozásában már nem állítható, ezekre külön kellett volna sort keríteni. A leletegyüttes keltezésének kérdése az a pont, amely körül a legtöbb érv-ellenérv elhangzott és még jó ideig bizonyára nem fognak csillapodni az ezzel kapcsolatos viták. Az eltemetés időpontját, vagyis a leletek földbe kerülésének idejét ugyanis a Szerzőpáros — „szentségtörő módon" — a már jó ideje elfogadott időrendnek ellentmondva túlságosan későre, azaz a 670/680-as évek beköszöntére teszi. Hangsúlyozva, hogy a legalább két generáció tárgyi hagyatékát magában foglaló leletegyüttes alapjában véve kora avar kori, a gyökeresen új anyagi kultúrát és eltérő hiedelmeket tükröző temetkezési szokásokat meghonosító „közép avar kori" népesség felé mutató halovány szálakat hangsúlyozottan kezelik az abszolút időrend megállapításánál. így történhetett meg, hogy az álcsatos fejedelmi méltóságjelvényeket viselő „bócsai kör" korábban nyugvópontra jutott keltezését (kb. 630-660), a kunbábonyi síregyüttes erre utaló jelenségei (mindenekelőtt az ezüst halotti obulus, indás tőrveret, az aranyfülbevalópár rovátkolt karikája, a temetési célra készült gyűrűk, az ezüst tarsolyzár) alapján kissé feljebb kellene igazítani, átgondolásra késztetve az eddigi régészeti ismeretek alapján levont történeti következtetéseket. Az elhunyt személy társadalmi besorolása további vita alapjául szolgálhat. Annak eldöntése, hogy jogosan nevezhető-e kagánnak az itt eltemetett férfi, akadémikus kérdésnek tűnik, azonosítása csakis akkor tűnne bizonyosnak, ha az írott források félszemére vak kagánt említenének ebből a korszakból. A Kárpát-medence avar fejedelmi leleteivel összehasonlítva mindenesetre a kunbábonyi leletegyüttes az, amelyben a méltóságjelvénynek tartható aranytárgyak a legnagyobb számban szerepelnek: három aranyveretes öve, két kardja, aranyborításos íja, tegze, korbácsa, veretes és teljes aranykürtjei külön-külön is vezéri mivoltára utalnának. Mindehhez járulnak a társadalmi hierarchia legfelső vezető rétegéhez tartozók gazdagságát mutató ékszerek, felszerelési tárgyak és a temetési szertartás rekvizítumai. A többi fejedelminek tartható temetkezéssel összevetve valószínűsíteni lehet, hogy a maga korában az eddig ismert legrangosabb személy sírjára bukkantak a kunbábonyi homokba rejtve, aki feltehetően a kagáni méltóságot is viselhette.