Századok – 1994
Közlemények - Petneki Áron: Advenae et peregrini. Utazás és zarándokság a középkori mentalitástörténetben II/352
378 PETNEKI ÁRON rétegek is alkalmazzák, minden koldusfajtának megvan a maga tolvajnyelvi neve. Ezeket gondosan fel is jegyzik, hiszen a városi hatóságoknak és a bírósági szakembereknek szüksége van rá, hogy megértse az elnevezést és ismeije a mögötte meghúzódó tartalmat. A szombathelyi egyházmegyei könyvtárban őriznek egy 15. század közepi német kódexet, melyben a vasárnapi prédikációk és az újhold kiszámítása mellett a koldusok 15 fajtájának felsorolása és tolvajnyelvi elnevezése található, megtoldva egy tolvajnyelvi kisszótárral is.14 3 Augsburg, Basel és Dijon városából maradtak fenn ilyen felsorolások, erről szól a 15. század végi (és a 16. század folyamán többször is kiadott) Liber vagatorum, és a Speculum cerretanorum, Teseo Pini urbinoi jogász 1484-1486 között írt munkácskája.144 Vannak ál-vakok, ál-leprások, ál-papok és hamis remeték, ál-beginek és ál-beginák, (ők azzal dicsekszenek, hogy önként lettek koldusok), ál-zarándokok, „kagylósok" (a compostellai zarándoklat jelvényét viselik, de gonosz életmódot folytatnak; erről még a rablóknál szót ejtünk); egyesek azt állítják magukról, hogy Rómából jöttek,és papok akarnak lenni, mások láncokkal járkálnak azt hazudva, hogy éveket töltöttek a pogányok fogságában, vagy vezeklőnek adják ki magukat; hamis megtértek, akik azt állítják, hogy konvertált zsidók. (A megkeresztelt zsidók ugyanis a zsidó jog szerint elvesztik atyai örökségüket, sőt senkitől nem örökölhetnek semmit, s a megtérés következménye igen gyakran a koldusbot; sokszor a püspök ajánlólevelével koldulnak. Kölnben még ispotályt is alapítanak az ilyen módon elszegényedett „újkeresztényeknek".)145 Mindezek kéregetésből és alamizsnából tartják fenn magukat. Talán a legmorbidabb história annak az ál-zarándoknak az esete, melyet Matthias von Kemnatt 1475-ös krónikája említ. Luterburgban letartóztatnak egy állítólag Compostelából jött búcsújárót. Ez az ember egy holttest fejét hordozza magával, amiről azt állítja, hogy a fiáé volt, aki útközben a szentség hírében halt meg. Most alamizsnát gyűjt a szenttéavatásra. A trükk, úgy látszik, hatásos, mert elfogásakor 20 forintnyi összeget találnak nála.146 A történet azért is érdekes, mert megtaláljuk az irodalmi lecsapódását is. A Till Eulenspiegelről szóló legrégibb nyomtatott népkönyv 30. epizódja elbeszéli, hogy a csínytevő — kezében Szent Brendan állítólagos koponyájával — miként gyűjtött alamizsnát. A pénzt azonban csak tiszta életű, hűséges asszonyoktól volt szabad elfogadnia, ezért csak úgy tódultak hozzá a nők.147 A koldusok és ál-zarándokok nagyszámú és igen mobil rétegének az esetében nagyon nehéz meghúzni a határt, hogy a magamutogató jámborságból, a mutatványból, a kéregetésből mikor lesz egyre erőszakosabb követelés, majd rablás, sőt esetleg gyilkosság: meddig koldus az illető és mikor lesz csaló, végül mikor találja magát egy népes rablóbanda tagjai közt. Az útonálló ugyanis szinte sohasem magányos hős, hanem jól szervezett csapat tagja, esetleg vezére. Legnagyobbrészt koldusokból, kisebbrészt hamis és valódi zarándokokból toborzódnak a coquillardok, akik a compostelai zarándoklat jelvényét, a kagylót viselik Búcsúkra járnak, az erdőn átvezető úton az utasokat alamizsnáért állítják meg, majd hirtelen rájuk támadnak, kirabolják és megölik őket.14 8 A „kagylósok" még irodalomtörténeti nevezetességre is vergődnek: több versbeli utalás és dokumentum alapján tudjuk, hogy François des Loges alias de Montcorbier, akit Villonként ismerünk, ugyanehhez a bandához tartozik. Ó is akkor bukik le, amikor társai a Collège de Navarre pénztárát feltörik és kirabolják. Azonban mind ekkor, mind 1463-ban
