Századok – 1994

Közlemények - Petneki Áron: Advenae et peregrini. Utazás és zarándokság a középkori mentalitástörténetben II/352

Petneki Áron ADVENAE ET PEREGRINI. Utazás és zarándokság a középkori mentalitástörténetben* Johannes Lichtenberger Prognosticatio-jának 1488 körüli heidelbergi kiadásában érdekes fametszetre lehet figyelmes az olvasó: a végítélet szivárványán üló, kitárt karú Krisztus a jobbján álló pápához és papokhoz, a balján álló császárhoz és királyokhoz, valamint az alant kapáló parasztokhoz szól. A kép szövege világos társadalom-modellről árulkodik: Hie debet stare Salvator dicens summo pontifici. Tu supplex ora. Imperátori. Tu protege. Rustico. Tuque labora, vagyis a pápa imádkozzék, a császár védelmezzen, a paraszt pedig dolgozzék.1 Ez a képileg megfogalmazott, öröktől fogva és a végső napig érvényes merev társadalommodell, az uralkodó-védelmező — imádkozó — munkálkodó funkció szent háromszöge, vagy az olyan fogalmak, mint pl. a röghözkötés azt sugallják, mintha a középkori ember tudatában a mozgás, a térbeli és társadalmi helyváltoztatás nagyon kis helyet foglalna el. Mobil-e a középkor, pontosabban a középkor embere? Néhány gondolat a középkori mobilitásról Úgy tűnik, dilemma előtt állunk: mobilnak nevezhető-e egy olyan társadalom, amely alapvetően mégiscsak földművelésre és egy földbirtokrendszerre épül ? Hogyan nyilvánul meg a térbeli mozgás, milyen erők késztetik az embert arra, hogy hosszabb-rövidebb időre elhagyja otthonát egy sokszor bizonytalannak látszó cél érdekében, néha akár a visszatérés reménye nélkül ? Ennek a társadalomnak nyilvánvalóan a paraszt a legkevésbé mozgékony része, hiszen a szezonálisan meghatározott mezőgazdaság alapvetően helyhez köti. Ebbe a munkába és az ebből fakadó életformába tömeges jelenségként nem férnek bele többhónapos távollétek (legalábbis békeidőben nem). Ám — nézetem szerint — a „kis mozgások" annál inkább: a közeli piacok (a vásárra menő paraszt nemhiába lesz kedvelt témája a művészetnek a 15-16. század fordulójától kezdve), a közel eső búcsújáróhelyek (persze nem a barokk gyakoriságával !) vagy a városok lehetnek célpontjai az útnak, elsősorban a bannmeile-nek nevezett kb. 2 ill. 8 mérföldes körzeten belül.2 Hiszen ki az a „szürke tömeg", a források említette „megszámlálhatatlan sokaság", amely „összefut" bizonyos alkalmakkal, mint a királykoronázás, temetés, szenttéavatás, hitszónokok meghallgatása? Elég, ha egy-egy példát ragadunk ki. Gellért püspök csanádi újratemetéséről a Legenda maior megjegyzi: ,JAikor pedig a szent testet vitték a nyomorékoknak, vakoknak, sántáknak nagy tömege sereglett oda, s ezek testének vagy ruhájának érintésére mind meggyógyultak. És mivel a tömérdek nép miatt nappal nem tudtak el-