Századok – 1994

Közlemények - Solymosi László: Harangozók és Harangozó nevű települések a középkori Magyarországon II/335

346 SOLYMOSI LÁSZLÓ zat szerint a temetési harangozásért meghatározott pénzösszeget kapott a hívektől.

62 A szolgarendű harangozókból a 13-14. század folyamán jobbágyok lettek, egykori szakrális feladatukat pedig egyházi alkalmazottak vették át, akiket ugyanúgy harangozónak neveztek, mint elődeiket. Kivételes lehetett, hogy a közönséges jobbágyi kötelezettségek mellett a megbecsülést, rangot biztosító szakrális rendeltetés is megmaradt. A győri őrkanonok egykori balonyi, jó és tisztes állaptú (boni status et honeste condicionis) harangozóinak jobbágy leszármazottai (qui olim pulsatores vocabantur) csak az újkorban váltották meg Árpád-kori sajátos kötelezettségüket a székesegyház sekrestyésének fizetett pénzzel.63 Az a folyamat, amelynek során a szolgarendű harangozóból jobbágy lett, és szakrális feladatát egyházi alkalmazott vette át, a nagyobb egyházi intézményekben a 13. században, legkésőbb a 13-14. század fordulóján, a kisebbekben valamivel később zajlott le. Nem kétséges, hogy a Harangozó nevű települések a szolgarendű harangozók tömegesebb előfordulásának idején keletkeztek. Ez a korszak elemzésünk szerint a 11. század vége és a tatárjárás közti másfél évszázad lehetett. Ezen időszakban volt igazán realitása annak, hogy a sorstársaiktól megkülönböztető, szakrális szolgálatot teljesítő harangozókról lakóhelyüket elnevezzék. A három Harangozó nevű település a három egyházi intézmény közelében ekkor kaphatta nevét. Nem volt véletlen, hogy a sajátos helynevek azonos topográfiai helyzetben keletkeztek. A papság a pécsi és az egri székesegyház, illetve a madocsai monostor közelében élő harangozók szakrális közreműködésére huzamosabban igényt tartott, s valószínű, hogy később kapott harangozóit vagy inkább azok egy részét ugyanitt telepítette le. Az általában nem tömegével, hanem egyesével, kettesével és gyakorta föld nélkül adományozott harangozók így névadást motiváló, jelentősebb telepet alkothattak. Az elmondottak alapján az Eger melletti Harangozó nevű település esetében sem történhetett a névadás a 14. század elején, s az sem valószínű, hogy a falu a tatáijárás és a 13. század vége között kapta sajátos nevét. A tatáijárás kétségtelen pusztításai az Eger patak völgyében lehetőséget teremtettek a telepítésre, de harangozók új telepének létrehozása ekkor már időszerűtlen volt. A veszteségek ellenére a régi település élt tovább, nevét a tatáijárás rémségei sem törölhették ki az emlékezetből, sőt kapcsolata a mindenkori őrkanonokkal annak tartós fennmaradását biztosította. A jelzett társadalmi folyamat itt is végbement, a tatárjárás jelentős pusztításai miatt talán még gyorsabban és egyszerűbben is, mint másutt. A 14. század derekától a források nem az itteni harangozókat, hanem a harangozói hospeseket emlegetik, akik nyilván nem látták el egykori elődeik szerepkörét. Bizonyára ezzel a változással függött össze, hogy a káptalan a harangozás biztosítására a falu tizedét a mindenkori órkanonoknak adta. Végeredményképpen két Harangozó nevű település Eger, illetve Pécs mellett szakrális rendeltetésű lakóiról valamikor a 11. század vége és a tatárjárás között, a Tolna megyei harmadik helység pedig a 12. század dereka és a tatárjárás között kapta nevét. A három Harangozó és a tizenhat Dusnok helynév nagyjából ugyanabban a periódusban keletkezett. A településszámok közti nagy különbség jól mutatja, hogy a két társadalmi réteg szakrális kötelezettsége igen eltérően motiválta a névadást. Bizonyára a harangozók feladatának mindennapos — közönséges — volta is közrejátszott abban, hogy ilyen kevés települést neveztek el róluk. A döntő ok azonban