Századok – 1994
Közlemények - Solymosi László: Harangozók és Harangozó nevű települések a középkori Magyarországon II/335
344 SOLYMOSI LÁSZLÓ A jól bevált hetes rendszer az egyház belső életének gyakorlatából a világi szférába is átkerült. Valószínű, hogy először az egyházi földesuraság alkalmazta saját szolgálónépei munkájának megszervezésében. Ez a munkavégzési forma a földesúr számára zökkenőmentesen biztosította az egész éven, illetve több hónapon át folyamatosan igényelt feladatok ellátását. Ugyanakkor egyformán (méltányosan) rótt terhet a szolgálónépekre. A bakonybéli bencés apátság öt faluban élő lovasai (équités) egyéb kötelezettségük mellett hetes szolgálatban legeltették a monostor állatállományát, s ha eközben kár történt, a legeltetést végző hetes (septimanarius) köteles volt azt megtéríteni. Az akoli népek (populi) viszont Szent István király napjától Keresztelő Szent János ünnepéig (aug. 20.—jún. 24.), vagyis évente 44 héten át, hetenként (per singulas hebdomadas) kettesével ácsmunkát végeztek a bakonybéli monostornak.51 Bizonyos feladatokat másképpen nem is lehetett racionálisan ellátni, így a tihanyi apátság szárszói harangozói egészen biztosan nem keltek át naponta a Balatonon, hogy a monostorban harangozzanak, hanem hetes rendszerben egymást váltva egyikük mindig az apátságban tartózkodott, hogy eleget tegyen sajátos kötelezettségének. De hetes szolgálatot nemcsak az egyházi székhelytől távollevők, hanem olykor a helyben lakók is végeztek. A csatári monostor kilenc helybeli, részlegesen felszabadított szolgálónépe (libertus) közül egy mindig hetes volt, s sotjában hetes szolgálatot teljesített: Unus eorum semper est hebdomadarius, et sic per ordinem.52 Ezt a munkavégzési formát a királyi birtokszervezet is alkalmazta. Könyves Kálmán király 1100 táján hozott törvénye szerint a királyi várszervezetben hetes szolgálónépek (civiles ebdomadarii) éltek.53 A hetes rendszer mintájára az egyházi birtokon hónapos szoigaiai xs i^ic^cu. A százdi és a pannonhalmi bencés apátság egyik birtokának lakói havonként kettesével lovasszolgálatot adtak a monostor apátjának, míg a bakonybéli apátság néhány adózója egyedül tette ugyanezt.5 4 A harangozók esetében — már nagyobb számuk miatt is — inkább a hetes rendszer érvényesülhetett, mint a kevésbé elteijedt hónapos váltakozás. A szolgálat idején feltehetően az egyház tartotta el őket, míg az otthon maradottak földműves tevékenysége biztosította egész éven át a család, a közösség megélhetését. A munkaerő felhasználásának ez a módja, bár mentesítette az egyházat a harangozók teljes eltartásától, nyilvánvaló pazarlás volt; az egyháznak nem sok haszna származott harangozóiból, ha mindössze ennyi volt a kötelezettségük. Az egyházi nagybirtok kétségkívül könnyebben elviselte ezt a megoldást, mint a kisebb nemzetségi monostorok, falusi egyházak, amelyekben a többnyire egyetlen harangozó természetesen nem hetes vagy hónapos, hanem mindennapos szolgálatot teljesített. De valóban minden esetben veszteség érte az egyházat? Joakim királyi miles 1199-ben végrendeletében két harangozót a veszprémi székesegyházra, egyet pedig a Szent Márton egyházra (valószínűleg a pannonhalmi apátságra) hagyott azzal a kikötéssel, hogy csak a harangozás legyen a feladatuk (officium erit tantum pubare).55 Intézkedése azt mutatja, hogy voltak olyan harangozók, akik a többi egyházi néptől megkülönböztető, névadó kötelezettségük mellett egyéb — földműves — szolgálatokat is végeztek. Ez utóbbi csoport kétféleképpen jöhetett létre: vagy már az adományozáskor kialakult ez a kettősség, vagy — és ez lehetett a gyakoribb — az egyházi földesúr követelt idővel egyéb szolgálatot tőlük.
