Századok – 1994
Tanulmányok - Tüskés Gábor – Knapp Éva: A katakombaszentek tisztelete. Fejezet a barokk kori szent- és ereklyekultusz történetéből I/3
A KATAKOMBASZENTEK TISZTELETE 31 a pasztorációban szánt jelentős szerep, s mindezek a tényezők együttesen mutatják a kultusz sokrétű integráló funkcióját. A kultusz terjesztésének legfontosabb része az ereklye ünnepélyes transzlációja, az ezekben megnyilvánuló eksztatikus vonás a későbbi hatás egyik fő összetevője. A transzláció fogalma nem korlátozódik csupán a katakombaszentek ereklyéire, hanem kegyszobrokhoz, kegyképekhez és más ereklyékhez is gyakran kapcsolódik. (így például az 1771-ben Raguzából Bécsbe került Szent Jobb ereklyét fényes udvari ünnepségek után látványos körülmények között szállították Budára. A transzláció és a kultuszt előmozdító más intézkedések dinasztikus jellege az egykorú források alapján nyilvánvaló.)23 6 Másfelől a transzlációk figuratív, teátrális elemei nemcsak más világi és egyházi felvonulások (fejedelmi bevonulások, úrnapi körmenetek) külsőségeire emlékeztetnek, hanem megfelelnek a korabeli művészeti ágakban (plasztika, építészet, zene) megnyilvánuló barokk formáknak és szemléletnek. A transzláció mellett lehetőség nyílt a kultusz terjesztését szolgáló további megnyilvánulások bemutatására. A kultusz befogadásának jellemző vonása, hogy mindig megmarad a helyi kultusz, egy jól körülhatárolható és befolyásolható terület keretei között, és soha nem lépi át egy egyházmegye, egy kegyhely vagy egy templom vonzáskörének határait. A kultusz tényleges befogadását mutatják a katakombaszentek „népi" funkciói: a szentek csodatevőként és névpatrónusként való tisztelete, valamint a legendák kialakulása. A kultusz további jellemző vonása, hogy a katakombaszenteknek nem alakultak ki speciális patronátusaik, a szentek nem illeszkednek be a barokk kori szenttiszteletben tovább zajló specializálódási folyamatba. A liturgikus tisztelet helyi jellege mellett ez is nagymértékben közrejátszott abban, hogy egyrészt a katakombaszentek nem tudtak szert tenni országos jelentőségre, másrészt hogy a kultusz nagy tömegeket megmozgató, kezdeti gyors fellendülését szorgalmazó tényezők megszűnése csaknem minden esetben együtt jár magának a kultusznak a hanyatlásával, illetve eltűnésével. A kultusz háttérbe szorulásához rendszerint hozzájárult az is, hogy a többi szenttől eltérően a katakombaszenteknek csak ritkán volt részletes életrajza, a róluk alkotott kép a személyes jegyek hiányában jórészt csupán általánosságokat tartalmazott. Mindehhez járult a 18-19. század fordulóján erősödő kétely az ereklyék hitelességében, a szentek csodatévő erejében, ami a 19. századi új kultuszáramlatok feltűnésével együtt a szentekhez fűződő viszony újabb megváltozását, a katakombaszenteknek a kultuszból való fokozatos kiszorulását eredményezte. Ez a folyamat nemcsak a katakombaszentek, hanem a többi szent ereklyéit is érintette: a Szent Jobbal kapcsolatban például már a 18. század végén voltak, akik tiltakoztak az ellen, hogy „egy senyvett csontot" tiszteljenek.23 7 A 17-18. századi kultusznyomok után a 19. század első évtizedeiben hasonlóképpen kétely merült fel Alamizsnás Szt. János Budán lévő ereklyéjének hitelességével kapcsolatban.23 8 Végül csak jelzésszerűen utalunk a főbb különbségekre, amelyek a magyarországi kultuszt a délnémet, osztrák és svájci területek katakombaszentkultuszától elválasztják.23 9 Míg az említett területeken a katakombaszentek divatja a 17-18. századra tehető, Magyarországon a kultuszáramlat a 17. század második felétől a 19. század közepéig tart, fénykora a 18. század második felére esik.[volt kettes tábl.] Ez a megkésettség megfelel a magyarországi barokk kultúra megkésett kialakulásának,
