Századok – 1994

Tanulmányok - Kubinyi András: A Jagelló-kori Magyarország történetének vázlata II/288

302 KUBINYI ANDRÁS cseh király és öccse, János Albert lengyel herceg. Az urak többsége Ulászlót válasz­totta, valószínűleg nem csupán közismerten puhány egyénisége miatt, hanem azért is, mert a magyar-cseh perszonális uniónak egyrészt hagyományai voltak, másrészt hasznos volt valóban az ország számára is. Biztos, ami biztos, az új király által július 31-én Farkashidán megerősített választási feltételekben erősen korlátozták hatalmát. Ulászlónak Mátyás újításai, köztük az egy forintos adó eltörlésére kellett magát töb­bek között köteleznie. Ez önmagában véve nem lett volna szokatlan, hiszen a rendek általában hasonló feltételeket szabtak az új királynak, amelyeket azonban azok ren­desen nem tartottak be. A feltételek különben az uralkodó osztály legfelsőbb réte­gének érdekeit vették leginkább figyelembe. Az adó kivetésére mindennek ellenére szinte nyomban sor is került, ugyanis súlyos belső harcok rázkódtatták meg az or­szágot Corvin Jánost már július 4-én fegyveres erővel győzték le apja hadvezérei, viszont a két másik trónkövetelő sereggel tört be az országba. Miksa rövid idő alatt nem csupán a Mátyás által megszállt osztrák területeket tudta legnagyobb részben visszafoglalni, hanem mélyen betört Magyarországra is, Veszprémet, sőt Székesfe­hérvárt is elfoglalta. János Albert Epeijest, Egert és más városokat vett birtokába. Bár 1491 végéig mindkét trónkövetelőt kiűzték az országból, a Miksával 1491. no­vember 7-én kötött békeszerződésben magyar részről újra el kellett ismerni a Habs­burgok örökösödési jogát.8 8 A háború befejezése szükségtelenné tette az igen költséges zsoldossereg fenn­tartását, végül is Kinizsi Pálnak kellett a zsoldosokat csatában megsemmisítenie 1492 őszén.8 9 A zsoldossereget amúgy sem lehetett a török fronton nagyobb mértékben igénybe venni, amit már Mátyás is tapasztalt 1475-1476 telén Szabács alatt. (A török területen a szemben álló végvárak között más típusú hadviselésre volt szükség, mint amelyet a zsoldosok a nyugati fronton megszoktak; nem volt továbbá olyan rablási lehetőség, mint Csehországban vagy Ausztriában, hacsak nem a magyar területen.) A törökkel különben Mátyás halála után hadiállapot állott fenn. Déli szomszédunk ki akarta használni az ország belpolitikai nehézségeit, számos támadást intézett ma­gyar területre, de néhány vár elfoglalása, valamint Derencsényi Imre horvát bán seregének megsemmisítése (1493 szeptember) kivételével eredményt nem ért el,90 sőt a magyar ellentámadások nagy pusztításokat hajtottak végre a török területen.91 Mátyás határvédő rendszere jól működött. A török veszély Kinizsi, majd a századfordulón Corvin János és mások sikerei ellenére változatlanul akut volt. A magyar kormány az állandó nyomás ellen hosz­szabb-rövidebb ideig tartó fegyverszünetekkel védekezett, amelyre a törökök is álta­lában hajlottak. így fegyverszünet állott fenn 1495-től kezdve 1520-ig rövidebb­hosszabb ideig, néha évekig tartó megszakításokkal. A baj csak ott van, hogy fegy­verszünet ide, fegyverszünet oda, mindkét fél gyakran megszegte ezt, úgy hogy lé­nyegében nem sok különbség volt a „békés" és a „háborús" évek között.9 2 A ma­gyarok sikeres támadásai inkább cs^k a század első évtizedeire estek, de a délvidéki bánok, ill. parancsnokok gyakran arattak még a tízes években is jelentős győzelmeket betörő török csapatok felett, így Beriszló Péter horvát bán,93 Sárkány Ambrus nán­dorfehérvári bán9 4 és Báthori István temesi ispán.9 5 Mégis a háborús összmérleg: a magyar végvárvonal jelentős gócainak elvesztése lett. (1512-ben török kézre kerül a szreberniki bánság stb.)9 6 Ugyanakkor a török-magyar határ mindkét oldalán az

Next

/
Thumbnails
Contents