Századok – 1994
Tanulmányok - Kubinyi András: A Jagelló-kori Magyarország történetének vázlata II/288
296 KUBINYI ANDRÁS tartott olyan országgyűléseken, ahol a nemesség fejenként volt köteles megjelenni, tömegeik által módjuk volt az ország kormányzására is befolyást gyakorolni. A baj csak ott volt, hogy komoly vagyoni és tekintélynövekedést csak az úri famíliában való szolgálat nyújtott, de a nagyúr is csak nagyszámú família által tudta befolyását igazán érvényesíteni. Az eredmény: állandóan felbomló szövetségek, belsó harcok, hiszc — ahogy ezt Mohács elótt Burgio pápai nuncius megállapította, és ez igazolható is — a köznemesség politikai vezetői, akik épp a bárókkal szemben léptek fel, maguk a nagyúri szolgálatban álltak.4 6 Csak egyet nem vett észre a nuncius: uraikat gyakran váltogatták. Mindennek az lett a következménye, amit kicsiben Szlavóniával, vagy számos megyével kapcsolatban elmondhatunk: az ország maga is hosszabb időszakra kormányozhatatlanná vált. Ez következik legalábbis az uralkodó osztály rétegeinek egymás iránti kapcsolataiból. A kérdés azonban teljesen indokolt, hogy ezek a problémák miért épp a Jagelló-korban mutatkoztak. Itt az ország gazdasági helyzetéből kell kiindulnunk. Törvényhozásunkat vizsgálva feltűnő jelenségekre figyelhetünk fel. Az 1492: 47. tc. elrendeli — bárkinek a jobbágyairól is van szó — a gabona és a borkilenced behajtását, kivéve a fallal körülvett városokban. A 49. tc. kiterjeszti az idegen földesurak földjén gabonát termelő, vagy szőlőt művelő jobbágyokra is a kilenced, akó és ajándék fizetését. A 85. tc. megerősíti a nemesek és egyházi személyek vámmentességí jogait. Az 1498:35. tc. a nemesek vámmentességi jogát a határvámokra, a harmincadokra is kiterjeszti, mégpedig mind a tehetősebbekre, mind a kisebbekre. Itt egészen nyíltan kereskedő nemesekről van szó. Az 1498:38. tc. a nemesek és városi polgárok közti perek intézését szabályozza a nemesség javára, míg a 41. tc. a városi polgárok idegen földesúr birtokán levő földjeikre, szőlőikre is kiterjeszti a kilencedfizetési kötelezettséget. A 49. tc. a tized természetbeni behajtásáról intézkedik. Az 1500:27. tc. újra megerősíti a gabona- és borkilenced fizetési kötelezettséget, kimondva, hogy az egyes esetekben eddig fizetendő akókat eltörlik. Az 1504:18. tc. eltiltja a jobbágyoknak a vadászást és madarászást. Ugyanitt a 19. tc. védelmébe veszi a bort szállító nemeseket a kassai és pozsonyi polgárokkal szemben. Hasonlóképp érdekes a jobbágyok költözési jogának szabályozása. Mátyás az 1486:39. tc.-ben hat márkára (egy márka = 4 Ft) rendelte büntettetni azt a földesurat, aki a feltételeknek különben eleget tett jobbágyát nem engedi költözni. Az 1492:93. tc. már csak 3 márkára bünteti a jobbágy visszatartóját. A következő, 94. tc. az erőszakos költöztetők büntetését ugyancsak 3 márkában szabta meg. Az 1504:16. tc. a jobbágy költözési ügyének lebonyolítását a megyei szolgabíróra bízta, az erőszakos költöztetés büntetését viszont 25 márkára, azaz 100 forintra emelte. Mindezek a törvények az 1514-es bosszútörvények értékelése szempontjából tanulságosak: az örökös jobbágyság ottani kimondása (a költözési jog eltiltása) és számos más, jobbágyellenes törvénynek tehát előzménye van 4 7 A Mátyás halála után kiadott és 1514-et megelőző törvények tehát egyre erősebben jobbágy-, sőt bizonyos mértékig városellenesek. Nagyon egyszerű lenne ezt a Mátyás-kori centralizációs kísérlet kudarcából, az uralkodó osztály gátlástalan kizsákmányolási törekvéséből magyarázni. Ezek valóban nem hagyhatók ki az okok közül, de nem egyedüli, és talán nem is a döntő indítékai ennek a törvényhozási folyamatnak. Nem lehet pl. véletlen az sem, hogy az „örökös jobbággyá" válás fo-
