Századok – 1994

Tanulmányok - Kubinyi András: A Jagelló-kori Magyarország történetének vázlata II/288

292 KUBINYI ANDRÁS Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy az 1498-as törvény következtében a bárói rend élesen elhatárolódott a középnemesség felső rétegétói, ami külsőségekben (pl. az egyre teijedő vörös viaszpecsét használati joga)1

7

is megmutatkozott. Csak egy szűk kiskapu maradt kevesek számára az emelkedésre: ez viszont a királyi udvar szolgálatán keresztül vezetett. Az így bárói tisztséget nyerők azután gyakran igen nagy birtokadományban is részesültek, hogy ezáltal családjuk benne maradhasson a mágnások rendjében. (Pl. II. Lajos alatt Batthyány Ferenc, Móré László, Thurzó Elek.)18

A királyi udvar létszáma azonban nem volt jelentős, így az emelkedési lehetőség is korlátozódott. Az ülnöki rendszer ugyan biztosította a hatalomból kiszorultaknak, valamint a köznemesség felső rétegének a politikai beleszólási jogot, de csak mint a nemesség képviselőinek. 1498 tehát létrehozott a köznemességnek egy olyan vezetői garnitúrát, amely, legalábbis részben, korábban a bárókkal működött együtt, hozzájuk tartozott. 1498-tól kezdve tehát a fő- és köznemesség közti válaszfalak tovább növekedtek. A jelek szerint e mögött nem csupán a katonáskodást szabályozó törvény következményét kell keresnünk. Feltűnő jelenséggel találkozunk ugyanis a Jagelló-korban: a familiárisi rendszer csendes átalakulásával. Familiárisnak a középkorban azt az általában nemes személyt nevezzük, aki beáll egy másik úr szolgálatába, és ott katonai, birtokigazgatási, udvari szolgálatot lát el, és ha ura állami méltóságot vagy hivatalt tölt be, ott helyettesíti. (Az erdélyi vajda, a bánok, a főispánok stb. helyettesei familiárisok.) Fizetését természetben (pl. az általa kezelt birtokokból) vagy pénzben egyaránt megkaphatta. A szolgálat terjedhetett meghatározott időre vagy határozatlanra, nagyon ritkán életfogytiglanra. Végül — és ez rokonítja a magyar familiaritást a nyugati vazallitáshoz — úr és familiárisa kölcsönös hűséggel tartozott egymásnak. Mind a feudális urak birtokigazgatása, mind pedig az ország kormányzata a familiárisi rendszeren alapult. A hűtlen familiáris felett ura az illető egyén nemesi kiváltságai ellenére is ítélkezhetett.1

9 Első pillantásra nem találunk változást a familiaritás terén korszakunkban. A feltételek nem változtak, a familiárisok szerepe sem, és noha Werbőczy Hármaskönyve nem ismeri az úr bírói hatalmát, ez a valóságban továbbra is érvényesült. A változás a terminológiában mutatható ki. A familiáris elnevezés ugyan nem tűnt el, de egyre gyakrabban helyette forrásaink a servitor megjelölést alkalmazták, ami a korszakunkban megjelenő magyar nyelvű oklevelekben magyarul is feltűnik: szolga.20

Tekintélyes, várbirtokos nemeseket is említenek egy nagybirtokos „szolgájaként".2

1

Még ha a servitor nemes szolgát jelent is, a terminológia mögötti tudati tartalom ugyanarra utal, amire már az 1498-as törvénnyel kapcsolatban is figyelmeztettünk: a bárók és a köznemesség közti határok megmerevedésére. Alaposabb utánajárással további változásokat is megfigyelhetünk. A mennyiségi arányok alakultak át minőségire. Egyre gyakoribbá vált ugyanis a meghatározott időre, gyakran csak egy évre szóló szolgálatvállalás, je'entősebb teret foglalt el a pénzfizetés, mindkét eset pedig az úr és „jámbor szolgája" közti bensőségesebb kapcsolat elhidegüléséhez vezetett. Majdnem biztos, hogy ez volt a fő oka a terminológiai változásnak.22 A familiárisi (servitori) intézmény ugyan az egész feudális úri társadalmat átszőtte, igazán nagy jelentőségűvé azonban csak a nagybirtokosoknál vált. Nekik volt ugyanis leginkább a servitorokra szükségük. Egymástól sokszor távol eső birtokaikat