Századok – 1994
Tanulmányok - Laszlovszky József: Angol–magyar kapcsolatok a 12. század második felében II/223
ANGOL-MAGYAR KAPCSOLATOK A 12. SZÁZADBAN 235 összefoglalás szerint az elméleti oktatás és a gyakorlati képzés kombinációja jellemezte az egyetemnek ezt a korai periódusát, és jelentett vonzerőt a külföldiek számára.6 4 Ahogy erre már utaltunk, Magyarországi Miklós oxfordi jelenlétét a hazai kutatás kuriózumként értékelte, vagy legalábbis egyedi jelenségnek tartotta.6 5 Nyugodtan megkockáztathatjuk ezt a kijelentést annak ellenére, hogy részletes feldolgozások foglalkoztak a magyar diákok párizsi tanulmányaival a vizsgált időszakban,6 6 és a 12. század végének angol-magyar dinasztikus, udvari kapcsolatai is régóta ismertek.6 7 A Magyarországi Miklóssal foglalkozó irodalom igen rövid kutatástörténeti áttekintése után feltétlenül szükségesnek látszik, hogy az ezekben felvetett kérdéseket újra megvizsgáljuk, és megkíséreljünk új, megalapozottabb magyarázatot adni a személyével, oxfordi tartózkodásával kapcsolatos kérdésekre. A felmerülő problémák közül az első és legfontosabb az, hogy Nicholaus milyen nemzetiségű volt. Ha ugyanis elfogadjuk a kutatásban néhány szerző által felvetett elképzelést, hogy a „de Hungaria" vagy más hasonló formák valójában nem is Magyarországra vonatkoznak, akkor nem szükséges semmiféle angol-magyar kapcsolatokra épülő magyarázatokat keresnünk. Bár Richardson maga is felsorolt hasonló korabeli példákat Lincolnból, nem tartotta ezeket az információkat döntő jelentőségűnek. Véleményünk szerint azonban nem kételkedhetünk az adatok forrásértékében. Indoklásként három szempontból is alá kívánjuk támasztani véleményünket. Az első kérdés az, hogy ismerünk-e hasonló névformájú személyeket a középkori, elsősorban nyugat-európai forrásokban, akik bizonyíthatóan magyarok voltak. Másodszor azt vizsgáljuk, hogy a korabeü angol írásbeliségben a „de Hungaria" kifejezés egyértelműen Magyarországra utal-e. Végül pedig érintjük azt a problémát, hogy az 1190-es években számolhatunk-e külföldi diákokkal Oxfordban. Egy külön részben arra is kitérünk, hogy milyen okok vezethettek külföldiek megjelenéséhez Lincolnban. A névhasználat ilyen típusa általánosan elterjedt, sőt azt mondhatjuk hogy a középkori névformák legjellegzetesebb típusa. A de praepositiot alkalmazták országnevek, régiók nevei és városnevek előtt is, és sok esetben váltakozva használták a másik jellegzetes formulával, a helynevek melléknévi alakjának megnevezésével. A kérdésünkhöz kapcsolható legnyilvánvalóbb párhuzamként a Párizsban tanuló magyar diákokat említhetjük, akik ugyanilyen módon kerültek az írott forrásokba a 13-14. században. Salamon de Hungaria/1269-es és 1286-os említés/ domonkosrendi szerzetes volt, rendjének defínitora. Alexander de Hungaria /1300/, Nicholaus és Mattheus de Hungaria /1303/ stb. is itt bukkan fel. E példák mellett rendelkezünk egy későbbi, de még egyértelműbb adattal, amely kétségkívül alkalmazható bizonyító érvként a mi esetünkben is, mivel a névhasználati szisztéma nem változott. 1425 és 1439 között súlyos nézeteltérés bontakozott ki magyarországi Martinus Berech és a szlavóniai Paulus Nicholaus között a párizsi egyetemen. A nemzetiségi indíttatású villongás e korai példájánál a két vitázó fél végül is megegyezett egymással az egyetem elöljáróinak közvetítésével. Paulus Nicholaus a megállapodás szerint nem használhatja a Magyarországi melléknevet; „non nominetur de Hungaria".68 Nem kétséges, hogy itt egyértelmű meghatározásról van szó, és ugyanez mondható el a korabeli angol források szóhasználatáról is. Az ismert 11-13. századi fórrá-
