Századok – 1994

Dokumentumok - Sziklay Andor: Amerikai állampolgár az emigráns Kossuth szolgálatában. William James Stillman magyarországi küldetése I/169

178 DOKUMENTUMOK Engem érthetően elkeserített és felháborított, hogy ilyen felületesség miatt az életemmel játszottam, Kossuthot pedig érthetően az, hogy nem voltam leleményesebb. Többé hasonló megbízatást nem kaptam tőle. Elhatároztam, hogy várok, amíg valamilyen zendülés tör ki, amellyel együttműködhettem. De az történt, hogy az osztrák kormány megtalálta a királyi koronát és tartozékait. Valaki, Kossuth szerint Szemere megtudta, hogy titkos megbízott van útban a relikvia kiásatása céljából, és személyi féltékenység, vagy bosszúvágy arra késztette, hogy elárulja a rejtekhelyet. Később hallottam emigránsokról, hogy Kossuth túl jellemes és nem elég ügyes ahhoz, hogy sikert hozható összeesküvést szervezzen. Nem volt hajlama ilyen természetű tervezésre, vezetésre, aprólékosságra, aminő az én esetemben is megkívántatott. Gyakran elhanyagolta fontos ügyek egyes részleteit; nagyvonalúsága, idealista hevülete szem elől tévesztette az emberi természet gyarlóságait. Fellengzése sok hazafiból ellenszenvet váltott ki; nem mindenkit babonázott meg személyi vonzereje és hatóképessége. A felsőbbség, amelyet katonai ügyekben vindikált magának, szakavatott katonai vezetőket idegenített el. Görgey tábornok állítólagos árulását is annak tulajdonították, hogy felismerte Kossuth alkalmatlanságát forradalom vezetésére és azt, hogy végső sikerre nem lehet számítani addig, amíg Kossuth el nem ejti megvalósíthatatlan elgondolásait. Magam is hallottam aktív résztvevőktől, hogy nagy volt az elégedetlenség a tisztikarban, mert Kossuth nem tudta megkülönböztetni az elvben kitűzöttet a gyakorlatban lehetségestől. Bár nem volt olyan önámító, mint Mazzini, makacsul bízott abban, hogy ékesszólásának rendkívüli erejével olyan határtalan lelkesedést tud kiváltani, amely biztosítja a diadalt. Nem ébredt idejében tudatára annak, hogy attól a pillanattól fogva, amelyben az oroszok beavatkoztak, csak idó kérdése lehetett az ügy elbukása. A szlávokkal való bánásmódja is végzetes lett. A szerbek csak annyit kértek, hogy azonos színvonalra kerüljenek a magyarsággal a bécsi udvar önkényes uralma elleni harcban. Kossuth erre az igényre azzal felelt, hogy „nemzetnek képzelik magukat, holott nem különbek a rablóbandánál", stb. Az ilyen válasz nem lehetett alkalmas megbékélésre: Kossuth ellen hangolta az egész szláv lakosságot és az orosz beavatkozást elkerülhetetlenné tette. Mint Mazzini, ő is csak forradalmi erőforrás volt; adminisztráló képessége csak messzemenő tervek margójára szorítkozott, függetlenül a fennálló körülményektől és az emberi természet sajátosságaitól. Személyi varázsa nagyobb volt, mint ismereteim szerint bárkié, de elkerülhetetlen volt, hogy mint államfő kudarcot valljon. Titkos ügynöki szerepemből kiléptem, azzal, hogy ha kiújul a magyar küzdelem Ausztria ellen, amit Kossuth belátható időn belül bekövetkezőnek vélt, úgy az eredetileg ellátni óhajtott feladatot elvállalhatom. Később, 1853 tavaszán, Mazzini mozgalma összeomlott. Találkoztam Kossuth egyik munkatársával, akitől részleteket hallottam a kudarcról. Többek között elmondta, hogy magyar katonák, Kossuth előzetes utasításának megfelelően, nem lőttek a felkelőkre és Horvátországba mentek át. Több, mint 30 évvel később felkerestem Kossuthot Torinóban és bemutatkoztam, mint az az egykori amerikai fiatalember, aki Magyarországra utazott az ő megbízásából, hogy a királyi korona kimenekítésében segédkezzék. A leghatározottabban tagadta, hogy ilyen vállalkozásra megbízást adott volna. „De hát megőriztem az ön