Századok – 1994

Közlemények - Bárány György: A Wallenberg-kutatás időszerű problémái és feladatai VI/1149

1160 BÁRÁNY GYÖRGY jet párt- és kormányvezetőség halálos ítéleteit az erre kijelölt személyeken. Szudoplatov meg nem nevezett tanúk közlése alapján úgy hiszi, hogy amikor Wallenberg ügye 1947 elején holtpontra jutott, mert megtagadta az együttműködést szovjet börtönőreivel, Maironovszky injekcióval mérget fecskendezett belé orvosi kezelés ürügyén. Az erre vonatkozó utasítást, Andrej Visinszkij külügyminiszterhelyettes május 13-i jelentése alapján Molotov adta ki szóbelileg Szudoplatov szerint, miután előbb felszólította Abakumovot, tegyen javaslatot az ügy elintézésére. Az ilyen titkos ügyekben követett gyakorlat részletes leírásán túlmenően Szudoplatov annak a véleményének is hangot ad, hogy tulajdonképp a Wallenberg esetében követett eljárásról kell valahol még lennie írásos feljegyzéseknek, bár a Wallenberg dossziét nyilván eltüntették. Említ egy „Szigorúan titkos" jelzésű borítékot, amely a Maironovszky laboratóriumban megmérgezettek adatait s a rájuk vonatkozó utasításokat magában foglaló könyvet tartalmazta, s amelyet állítólag Malenkov fő segéde vitt el a Ljubljankából, s azóta nincs meg. Hasonlóképp hiányzik az az 1956. május 3-i központi bizottsági határozat, amelyre az Izvesztija 1993. június 5-i számában közölt okmányok egyike hivatkozik. Feltételezi, hogy a KGB, Politbüro irattáraiban, Hruscsov, Bulganyin és Abakumov iratai között is meg kell legyen legalább a summázata Wallenberg szovjetunióbeli titkos életének, bebörtönzése és halála okának, sőt meg kellene lennie annak az iratnak is, amelynek alapján a KGB akkori vezetője, Ivan Szeröv kérte, ill. Hruscsov engedélyezte a Wallenberg dosszié megsemmisítését.45 Meglehet, hogy Szudoplatov a kelleténél többet tesz fel a titkos szovjet levéltárak ügykezeléséről. Feltételezhető az is, hogy visszaemlékezésének Wallenbergről szóló részében is vannak tévedések, aminthogy tárgyi tévedések és önkényes torzítások sorára mutattak rá a sajtóban és TV-ben különösen az amerikai atomkutatással kapcsolatban a könyv megjelenésekor közölt ellenvetések és bíráló megjegyzések. De az kétségtelen, hogy eleddig Szudoplatov az első olyan volt vezetője a szovjet állambiztonsági szerveknek, aki összefüggő, ha nem is mindenben teljes vagy kielégítő képet ad visszaemlékezéseiben a svéd diplomata Szovjetunióba hurcolásának s láb alól eltételének okáról. Az államellenségnek nyilvánított, vagy potenciálisan veszélyes szemtanúnak tartott szovjet vagy külföldi személyek meggyilkolására az NKVD égisze alatt működő biológiai laboratóriumról szóló értekezésének különleges autenticitást ad, hogy a laboratórium igazgatójával, Maironovszky professzorral egyetemben nyilván ő is Berija embere volt, s ez utóbbi bukása után őt is évekig fogságban tartották: az ellene felhozott három vádpont közül a második szerint az irányítása alatt álló részleg titokban megmérgezte Berija ellenfeleit, míg a harmadik szerint 1942 és 1946 között ő gyakorolt felügyeletet a toxikológiai laboratórium felett, amely mérgekkel kísérletezett halálraítélt embereken. Függetlenül attól, hogy mint Szudoplatov mondja, páncélszekrényében ott voltak a legfelsőbb helyről, azaz Sztálin, Molotov, Malenkov, Hruscsov, Bulganyin részéről érkezett hivatalos kérések az államérdekből elkövetendő kivégzések végrehajtására, sőt attól is, hogy 1991 októberében, tehát 33 évvel elítéltetése és a szovjet hatalom de facto megszűnése után rehabilitálták,46

aligha fér kétség ahhoz, hogy kezéhez sok vér tapad. Ennek ellenére, a Wallenbergről szóló megjegyzéseit, s a sorsára vonatkozó további okmányok felkutatására vonatkozó javaslatait a kutatás nem hagyhatja figyelmen kívül. S mivel könyve épp a Svéd-Orosz Wallenberg fel-