Századok – 1994

Közlemények - Bárány György: A Wallenberg-kutatás időszerű problémái és feladatai VI/1149

1158 BÁRÁNY GYÖRGY eredménytelenül, Himmler pesti helytartóival. így végeredményben Wallenberg, s ez Schiller tézise, „Himmler baljóslatú és kétségbeesett terveinek esett áldozatul".41 Mint látható, Schiller Wallenberg humanitárius misszióját, s szovjetunióbeli végzetét a nemzetközi nagypolitika szemszögéből közelíti meg, s ez könyvének erőssége. Analízise e tekintetben hasonló John Lukács Hitlerrel foglalkozó írásának korábban említett, a svéd diplomatára vonatkozó megjegyzéseihez. Lukácsnak azonban igaza van, hogy főleg német viszonylatban még további kutatásra van szükség a kép tisztázásához. A történelmi igazság teljességének felderítéséhez szükség volna arra is, hogy azok az idevágó iratok, amelyek a stockholmi Enskilda Bank irattárában és a tulajdonos Wallenberg testvérpár hagyatékában remélhetőleg megvannak, hozzáférhetővé váljanak a kutatás számára. Fogyatékossága Schiller munkájának, hogy bár nem vonja kétségbe Raoul Wallenberg bátor erőfeszítéseit az emberiesség érdekében, hősét mégis valamiféle „áldiplomata" gyanánt állítja be, aki svéd diplomataútlevelét csupán amerikai ágens voltának kendőzésére, Schutzpassként használja. Ez annál meglepőbb, mert Wallenberg kinevezésének genezise ezt a felfogást nem igazolja, továbbá, mert a Wallenberg képviselte „humanitárius diplomácia" a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésének modern, életbevágóan fontos irányzata s fogalmának tisztázásához svéd szerzők tetemesen hozzájárultak, nem beszélve nemzetközi szervezetek munkásainak példájáról. Mint Helene Carlbäck-Isotalo, aki valódinak tartja és elfogadja Smoltsov börtönorvos állítólag 1947. július 17-én keltezett jelentését Wallenberg haláláról, Schiller is azt hiszi, hogy „A valószínűség amellett szól, hogy Raoul Wallenberg 1947-ben meghalt", s a legendák világába utalja mindazokat a tanúvallomásokat, amelyek 1947 óta Wallenberg állítólagos életben létéről úgyszólván könyve megírásáig napvilágot láttak. De se ó, se Carlbäck-Isotalo nem vállalkozik Wallenberg halála, vagy kivégzése, módjának leírására. Erre tesz kísérletet az a nagy port felvert könyv, amely néhány nappal az áprilisi budapesti konferencia után jelent meg New Yorkban. A mű szerzője, Pavel Szudoplatov, 1939-től 1953-ig, Berija bukásáig, az NKVD „különleges feladatokkal" (mint pl. Trockij meggyilkolásával) megbízott magasrangú tisztje volt.42

Emlékiratainak „Raoul Wallenberg, Lab X and Other Special Tasks" (Raoul Wallenberg, X Laboratórium és más speciális feladatok) c. fejezete különleges érdeklődésre tarthat számot, s nemcsak Wallenbergre vonatkozó közlései miatt. Szudoplatov azt állítja, hogy bár nem volt közvetlen kapcsolata Raoul Wallenberggel, nézete szerint a svéd diplomatát, akit a szovjet katonai kémelhárító tartóztatott le 1945 januárjában Budapesten, titokban a Ljubljanka börtönben végezték ki 1947-ben. Wallenberg sorsa és a módszer, ahogyan elbántak vele, mondja Szudoplatov, jellemző egy félresikerült beszervezési kísérletre: „az attól való félelem, hogy a beszervezésére történt kísérlet lelepleződik, ha Wallenberget szabadon eresztik, vezetett nem kívánatos tanúként történt eltávolítására". A diplomata Raoul végzetét Szudoplatov az egész Wallenberg-család Szovjetunióhoz való viszonya keretében vizsgálja. Rámutat, hogy a bankárcsalád titkos kapcsolatai a szovjet kormánnyal a II. világháború elejére nyúlnak vissza, amikor a szovjet repülőgyártáshoz szükséges nagy szakítószilárdságú svéd acélt sikerült az Enskilda Bank közvetítésével biztosítani. A Wallenberg testvérpár, különösen Marcus szerepe hasonlóan fontos volt a svéd közvetítéssel létrejött 1944-es szovjet-finn különbéké-