Századok – 1994

Közlemények - Ladányi Andor: A Numerus Clausus-törvény 1928. évi módosításáról VI/1117

1144 LADÁNYI ANDOR A hallgatók számottevő részének alacsony átlagszintje a vizsgák és szigorlatok eredményében is tükröződött. A közölt 2. táblázat adataiból kitűnően az eredményesen letett vizsgák és szigorlatok aránya a 30-as évek elején bizonyos mértékig emelkedett, utána azonban fokozatosan csökkent. 1937/38-ban a jogi kari I. alapvizsgán a vizsgázók több mint 30 %-a, az I. orvosi szigorlaton mintegy 43 %-a, a középiskolai tanári alapvizsgán pedig közel a fele elbukott.5

6 Az ezzel összefüggő kérdésekről igen érdekes vita folyt a budapesti orvoskar 1932. február 16-i ülésén, az Országos Orvosszövetségnek az orvostanhallgatók létszámának csökkentését javasoló beadványának tárgyalása során. Kenyeres Balázs a felvételre kerülők számának jelentős - Budapesten 150, a három vidéki orvoskaron 40-40 főre való — csökkentését, valamint a külföldön orvosi tanulmányokat megkezdetteknek csak az I. évre és a megállapított létszámon belül történő felvételét javasolta. Grósz Emil rámutatva arra, hogy a hallgatók legalább 30 %-a „a pályára teljesen alkalmatlan", a képességen és a szorgalmon alapuló szigorú szelekció alkalmazását javasolta. Korányi Sándor szerint is „körülbelül 30 %-ra tehető azon szigorlók száma, aki

k csak a szigorlatok nagyon enyhe mértékének köszönhetik, hogy többnyire sorozatos bukások után nagyon kevés tudással jutnak diploma birtokába". A numerus clausus szelekciós rendszerének e következményeit fejtegette Korányi Sándor 1933. június 24-i felsőházi felszólalásában is.57 A numerus clausus alkalmazása következtében 1928 után is viszonylag sok zsidó fiatal tanult külföldi felsőoktatási intézményekben. A külföldi egyetemek és főiskolák magyar hallgatóinak száma a 20-as évek végén és a 30-as évek elején 1800 körül mozgott, de ezt követően — politikai, gazdasági és demográfiai okok következtében — fokozatosan, 1935/36-ban már 1000 alá csökkent. Zömük nyilván a hazai egyetemekre fel nem vett zsidók közül került ki (pontos számuk a felekezeti megoszlást nem tartalmazó hivatalos statisztikai adatokból nem állapítható meg). Arányukat Kovács Alajos 80 %-ra teszi, Karády Viktor újabb kutatásai alapján azonban feltehetőleg ennél valamivel magasabb volt. A rendelkezésre álló statisztikai adatok alapján az sem állapítható meg, hogy közülük hányan folytattak csak egy-két éves tanulmányokat külföldön, és hányan fejezték (ill. fejezhették) be tanulmányaikat magyar egyetemeken, az a tény azonban, hogy 1920/21. és 1934/35. között mindössze 164 külföldön végzett zsidó hallgató diplomájának nosztrifikálására került sor, arra enged következtetni, hogy számottevő részük a későbbiek során nem Magyarországon gyakorolta hivatását. Karády Viktort idézve: „A magyar értelmiség utánpótlására nézve a numerus clausus mérlege... súlyos veszteségnek bizonyult... A magyar kormányzat potenciális szellemi utánpótlásának nem jelentéktelen részétől fosztotta meg az országot."58 A törvénymódosítás következtében történt korlátozott mérvű és időleges változások ellenére a numerus clausus alapvető célkitűzésének fennmaradása súlyos társadalmi-politikai következményekkel járt: tovább mérgezte a politikai gondolkodást, erősítve az antiszemitizmust, befolyásolva jelentős értelmiségi rétegek politikai arculatát. Az egyetemi ifjúság és az egyetemekről kikerült fiatal értelmiség antiszemitizmusának fő motívumát a 20-as évek végén és a 30-as években is egzisztenciális problémái jelentették. Az értelmiségi túltermelés kérdésének részletes vizsgálata meghaladná e tanulmány kereteit.55.

Kétségtelen azonban, hogy Magyarország gazdasági fejlettségi szintje és társadalmi szerkezete, valamint infrastruktúrájának aránytalanságai következtében a végző fiatal diplomások elhelyezkedése már a 20-as évek második felében növekvő nehézségekbe ütközött. A szellemi munkások 1928. évi összeírása 1848 felsőfokú képzettségű munkanélkülit tüntetett fel (ami a felsőfokú végzettségű aktív keresőknek még csak 3,5 %-át tette ki), ugyanezen felmérés