Századok – 1994
Közlemények - Ladányi Andor: A Numerus Clausus-törvény 1928. évi módosításáról VI/1117
1124 LADÁNYI ANDOR 1926 első felében elcsendesültek a numerus claususszal kapcsolatos viták, az 1926/27. évi költségvetés nemzetgyűlési tárgyalása során Kéthly Anna ugyan 1926. május 17-én határozati javaslatot nyújtott be az 1920. évi XXV. tc. hatályon kívül helyezésére, ezt azonban — minthogy ugyanezen kérdésre vonatkozó határozati javaslatát a Nemzetgyűlés korábban már elvetette — a házszabályok értelmében nem bocsátották szavazás alá.1 3 1926 őszén viszont egyes jelek — legalábbis úgy tűnt — a numerus clausus módosítása irányába mutattak. Az első ezek közül a numerus clausus-törvény bizonyos mérvű „enyhítése" volt, pontosabban e törvény alkalmazását, értelmezését illetően Klebelsberg két, Bethlennel előzetesen egyeztetett intézkedése. Szeptember 9-én telefonon (!) úgy rendelkezett, hogy a kikeresztelkedett zsidók a keresztény folyamodókkal egyenlő elbánásban részesítendők, majd öt nap múlva egy újabb, ezúttal is telefonon közölt rendelkezése szerint a zsidó hallgatók felvételénél a 6 %-os arányt nem a ténylegesen felvett, hanem az engedélyezett felvételi létszám alapján kell megállapítani (ami a felvehető zsidó hallgatók számának némi növelését jelentette azokon a karokon, amelyeken a létszámkeretet nem tudták betölteni). E két intézkedés iránti kérés egyébként szerepelt a pesti izr. hitközség 1926 áprilisi, Bethlenhez intézett beadványában is. Hebelsberg az első rendelkezéssel kapcsolatos sajtónyilatkozatában, hivatkozva genfi beszédére is, hangsúlyozta, hogy „a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvény félre nem érthető rendelkezése szerint a zsidóság felekezet", és a tanév elején a rektorokat figyelmeztette az ennek megfelelő gyakorlat követésére. Megemlítette azt is, hogy nem kíván propagandát csinálni a kikeresztelkedés mellett, s ezért az egy éwel korábbi áttérés feltételét kötötte ki (annak megakadályozására, hogy kikeresztelkedés a beiratkozás érdekében ne történhessék). A bajtársi egyesületek és egyes fajvédő körök e rendelkezést élesen bírálták. Hebelsberg ez ügyben előbb az Ifjúsági Nagybizottság tanártagjaival (Hekler, Szily, Teleki, Vámossy), majd a bajtársi egyesületek vezetőivel tárgyalt, és ennek alapján rendelkezését úgy módosította, hogy az egyes karok maguk bírálják el minden egyes esetben, hogy az áttérés nem „in fraudem legis", a törvény kijátszása céljából történt-e. E módosítás a szeptember 9-i intézkedéshez képest visszalépést jelentett, lehetőséget adva az egyes karok felvételi bizottságainak önkényes döntésére. (Baltazár Dezsőnek, a tiszántúli ref. egyházkerület demokratikus meggyőződésű püspökének nyilatkozata szerint: „Képtelenség, hogy bárki is felülvizsgálja azt, hogy valakinek más vallásra való áttérére milyen lelki motívumból történt.") Ennek ellenére a numerus clausus-törvény ilyen értelmű „enyhítése" — a zsidóknak felekezetté nyilvánításával — jogi szempontból rést ütött az 1920. évi XXV. törvényen. így értékelte e rendelkezést Rákosi Jenő is 1926. szeptember 17-i vezércikkében.14 Mint arra Vázsonyi említett képviselőházi felszólalásában is rámutatott, a magyar törvények csak a felekezetből való kilépést szabályozzák, de hogyan lehet egy népfajból kilépni? Ugyancsak Vázsonyi utalt arra is, hogy a törvénynek az egyes népfajok vagy nemzetiségek szerinti arányokra vonatkozó rendelkezéseit csak a zsidókra alkalmazták, s a német, szlovák stb. nemzetiségűek esetében sohasem érvényesítették. (Ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy 1920-ban a németek aránya a népszámlálási adatok szerint 6,9, 1930-ban 5,5 %, a szlovákoké 1,8 ill. 1,2 % volt, a német anyanyelvűek egyetemi-főiskolai aránya viszont az 1920-as években 0,6-0,8 % körül mozgott, a szlovákoké pedig a 0,1 %-ot sem érte el.)15 A numerus clausus kérdése az 1926 decemberi képviselőházi választásokkal kapcsolatban is felmerült. Hegedűs Lóránt (volt pénzügyminiszter, a TÉBE elnöke) 1926. október 19-i, Bethlennek írt levelében — annak megakadályozása érdekében,
