Századok – 1994
Tanulmányok - Pritz Pál: Magyarságkép és külföldi propaganda a húszas évek első felében VI/1078
1082 PRITZ PÁL értéke nem fog csak a jótékonysági térre szorítkozni. Már csak azért sem, mert hiszen az elszakított területeken is gyakorolhatna »jótékonyságot« egy jobbára amerikai állampolgárokból álló amerikai magyar egyesület". E felettébb fortélyos elképzelés tehát a magyar kormányzat számára többszörös politikai sikert hozott volna. Hiszen elóször is a politikamentesség tógájának felöltése már eleve javíthatta a széles külföldi körök szemében olyannyira kompromittálódott ellenforradalmi magyar rendszer helyzetét. Ugyanakkor a siker egyszerre eredményezhette volna a mindenkor oly élénk idegeskedéssel-izgalommal figyelt baloldali emigráció befolyásának megbénítását, valamint a szomszédos országokban a területi revízió ügyének a felkarolását. Politikai hasznot jelentett volna mindezen túl a tömörítés azzal is, hogy szükségszerűen maga után vonja az amerikai magyarságnak az óhazával szembeni megnyugvását is. Erre pedig azért volt szükség, mert „az amerikai magyarság jó szívével" űzött — amint Pelényi maga írja — „rablógazdaság" sok zaklatásnak tette ki óket. Ezért a követségi tanácsos a jótékonysági alapon való tömörítést úgy képzelte el, hogy annak tengelyébe egy olyan rendszert állítanak, amely tulajdonképpen akkortájt honosodott meg az Egyesült Államokban. Eszerint a jótékonysági szervezetek felhagytak azzal a korábbi gyakorlattal, hogy az év minden szakaszában gyűjtöttek, helyette az esztendőnként egyszeri akciót állították. így az adakozónak csak egyszer kellett a pénztárcájába nyúlnia, utána egy évig nem háborgatták, illetve nyugodtan elutasíthatott mindenkit azzal az érveléssel, hogy már eleget adott. (így a harmadik pontban jelzett akadályt lehetett volna lényegében elhárítani.) Mindezen túl az elképzelés gazdasági hasznát is előre lehetett látni: a hazai jótékonysági intézmények ugyanis egy összegben előre számíthatnak az amerikai segélyre anélkül, hogy a különféle gyűjtési akciókat szükségszerűen terhelő szervezési költségeket fedezniük kellene. Az amerikai magyarok számára tehát az jelentené a megnyugvást, ha tudnák, hogy az évenkénti megváltás gondolatát a magyar kormány akceptálja. Időközben a magyar minisztertanácsban már született egy olyan határozat, hogy külföldön jótékonysági gyűjtést csak tárcaközi egyeztetés alapján szabad lefolytatni, a döntés végrehajtására pedig az egyes minisztériumok képviselőiből tárcaközi bizottság alakult.1 0 Ezért Pelényi azt javasolta, hogy a megalakítandó egységes segélyegyesület évi járuléka fejében a tárcaközi bizottság ne engedélyezzen jótékonysági gyűléseket a segélyegyesület tagjai között. A javaslat kimondottan csak a jótékonysági gyűjtésekre vonatkozott: „egyéb célokra, úgymind egyháziakra, kulturálisokra s miegyébre tovább is lehet, hiszen azoktól a segélyegyesület tagjai nem váltják meg magukat". Meglehet, hogy a javaslatnak éppen ez volt a sebezhető pontja. Sajnos a fennmaradt iratokból nem derül ki az, hogy a Dísz téren miképpen is válaszoltak a Pelényi-féle memorandumra, ám azt tudjuk, hogy az első átfogóbb szervezetet csak 1928-ban sikerült létrehozni, és természetesen az sem volt korántsem teljes. Pelényi nem kevés elmeéllel összeállított memoranduma tehát alapjában véve sebezhető volt, hiszen az amerikai magyarságra nemzeti identitásukból fakadóan oly sok teher nehezedett, hogy ezek közül csupán az egyik — bármennyire is talán a legterhesebb — alóli mentesülés nem lehetett elég ösztönző erő a tervezett egységesülés keresztülvitelére.1 1
