Századok – 1994
Tanulmányok - Pritz Pál: Magyarságkép és külföldi propaganda a húszas évek első felében VI/1078
Pritz Pál MAGYARSÁGKÉP ÉS KÜLFÖLDI PROPAGANDA A HÚSZAS ÉVEK ELSŐ FELÉBEN Az első világháborúban nemcsak a fegyverek ropogtak, hanem kemény — sokszor korrektnek aligha nevezhető — küzdelem folyt a tollat forgatók között is. Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásában-felbomlasztásában — így a szentistváninak nevezett történelmi Magyarország szétesésében — nemcsak a mélyen gyökerező objektív erők hatottak, hanem a mozgékony agyak szülte pengeéles érveknek, a szúrós szavak döféseinek is megvolt a maguk el nem hanyagolható jelentősége. Bennünket most ebből a szövevényes történetből „csupán" egyetlen kérdés: a magyarságképet befolyásoló propaganda foglalkoztat. Úgy tűnik, az etnikai fejlődéshez, a nemzetté váláshoz szorosan hozzátartozik, hogy az egyes népek-nemzetek — Illyés Gyula kifejezésével élve — „nekiszabadultan magasztalják magukat",1 tehát egyáltalán nem kifejezetten magyar sajátság az a tény, hogy mi magyarok magunkat sokkal jelesebbnek tartjuk (ráadásul úgy véljük: mások is annak lámák), mint amilyennek a közelebbi és távolabbi más ajkú népek bennünket ismernek. A nagyvilág magyarság-képe az elmúlt évszázadok során természetesen korántsem volt statikus és semmiképpen sem volt egységes, mégis azt kell mondanunk, hogy vannak benne olyan elemek, amelyek nagy állandóságot mutatnak, és azt is hozzá kell fűznünk, hogy éppen azok a tényezők bizonyultak szinte mozdíthatatlannak, amelyek korántsem hízelgőek, hanem sokkal inkább elítélőek. Túlzás nélkül állítható, hogy ennek a negatív képnek számos vonása napjainkban is elevenen él,2 és természetesen még inkább így volt ez a húszas évek első felében, az elvesztett háború, az elbukott forradalmak után. Messzire vinne, ha részletesen boncolgatni kezdenénk az okokat, amelyek ide vezettek, néhány fontosabb összefüggést mégis fel kell villantanunk. Az egyik leglényegesebb (és ugyanakkor még a közvéleményformáló értelmiségünkben is csak nagyobb lassan tudatosuló) közülük az, hogy a 17. század végén, amikor megindult a török kiszorítása Európából, akkor Magyarország — amint azt Kosáry Domokos megfogalmazta — „a nemzetközi politika országútján keresztben állt",3 következőleg
