Századok – 1994

Figyelő - Szvoboda Dománszky Gabriella: Egy 19. századi festődinasztia V/1018

FIGYELŐ 1025 Pacher, a szolid, biztonságra törekvő hivatalnok kívánságára Bécsben telepedtek le, azonban Henrietta rosszul számított, Bécsben a teljes létbizonytalanságnak nézett elébe. Csak az 1851-ben megindult Osztrák Műegylet kiállítási lehetőségei adtak új reményt nem a dicsőségre, hanem a puszta megélhetésre. Henrietta házasságának értékelése a szerző részéről kettős. Azt írja, hogy a festőnő boldog volt, szerette férjét, annak ellenére, hogy gyakorlatilag az ő keresménye biztosította jólétüket, és ez konfliktusok forrása lett. A házasság után mint alkotó abba a helyzetbe jutott, amelyet apjánál egykor annyira nehezményezett, vagyis ő is csak a kenyérkeresetért festett. Bécsben Henrietta nem egy körülrajongott honleány, aki a magyar kultúra emelését szolgálja. Soha többé nem tudott igazi hírnévre vergődni, és egyre kevesebbet dolgozott. Neve 1856-ban fordul elő utoljára a bécsi tárlatban. Pályája megtörését minden bizonnyal befolyásolta a kispolgári életvitel, Kolbe példákat is hoz az ellenkezőjére: Julie Krafft Henrietta egykori tanulótársát, aki élete végéig festett. Ha Henrietta Pesten marad, az ötvenes évek művészi fellendülésekor talán folytatódott volna sikeres pályafutása. Az itt 1853-ban szintén meginduló állandó tárlatokra eleinte még küldött műveket, de egyre kevésbé figyeltek rá. így kimaradt a reformkorban előkészített fejlődés kiteljesedéséből és mihamar elfeledték. Utóiérte apja sorsa, művei kallódtak, sőt őt még kevésbé őrzi az emlékezet, hisz ő nem talált olyan kökegre, mint apja a magyar irodalmi életben, ahol maradandót alkothatott. Pedig mint első festőnőnk, alakja művészettörténeti jelentőségén túl is érdekes. Művei a pesti reformkor vonzó dokumentumai, ábrázoltjai a kor jellegzetes típusai. Kärgling Tobias művészi kvalitásának megítélésére négy miniatűr, három olajkép és 17 metszet állt a szerző rendelkezésére, ezeken túl a már ismert közlésekre támaszkodott. Legfőbb forrásként a Kazinczy-levelezést hasznosította, és a nagy műértő Kárgling-értékelését készséggel elfogadja. Kazinczy szerint festőnk akvarellben felülmúlhatatlan, de ezt a fennmaradt miniatűrökkel alátámasztani alig lehet, bár a képecskék igen vonzó, egyéni megjelenést mutatnak. A kortársak azon véleményét, hogy a hasonlóság megragadásában Kärgling a legjobb, szintén el kell fogadnunk, elvégre ők csak tudták. Mint minden festőről szóló műnek, Kolbe kiadványának is legizgalmasabb része a művek jegyzéke. Sajnos itt a lehetőségek korlátozott volta következtében a könyv nem olyan imponáló, mint az életutak feltárásánál. Bár az oeuvre-katalógusok alaposan szerkesztettek, mégis hiányérzetünk van. Fontos lett volna, hogy a műegyleti kiállítások katalógusait, és a hozzájuk csatlakozó dokumentumokat, tehát a számadásközléseket és a sorsolási jegyzékeket is feltárni. Henriettát illetően a műegyleti katalógus a legpontosabb fogódzó, hisz az abban feltüntetett adatok vitathatatlanok, és az elkallódott műveknél a mellékes közlések — katalógusszám, ár, kisorsolt művek esetében a nyertes neve — jó fogódzót adhat a kutatásnak. Tóbiásnál nehezebb a helyzet, nála csak a szerencsében reménykedhetünk. De vele kapcsolatban is tartogathat meglepetéseket a 20. századi aukciók jegyzékeinek alapos átvizsgálása. Módunk van az alábbi adatokkal pontosítani Kolbe jegyzékét, egy kicsiny lépéssel közekbb juttatva a soha el nem érhető teljességhez.