Századok – 1993

Dokumentumok - Stark Tamás: Út a békeszerződéshez V–VI/781

DOKUMENTUMOK 811 Területi kéréseinket illetően Csehszlovákiával kapcsolatban más álláspontot foglal el mint a többség. A Romániával foglalkozó részben nem helyesli a feltételes mód használatát. Révai József: Ez is a részletes vitára tartozik. Sulyok Dezső nem tudja elfogadni mint elvi jelentőségű kérdést, hogy a jóvá­tételt ne vigyük a békekonferencia elé. Elnök úgy látja a közbeszólásokból, hogy Sulyok aggályait illetően szinte teljes az egyetértés. Mindezt elő lehet adni a részletes vita folyamán. Minthogy előre lát­ható, hogy a felvetett kérdésekben a részletes vita folyamán megegyezés fog létre­jönni, javasolja, hogy az albizottság térjen át a részletes tárgyalásra. Az albizottság a tervezethez általánosságban hozzájárul. Következik a részletes vita, először a bevezetés tárgyalása. Kovács Imre javaslatára az albizottság az ötödik bekezdést az alábbi szövege­zésben fogadja el: ,A magyar kormány tudatában van annak, hogy az előző reakciós és fasiszta rendszer Hitler oldalán viselt háborút és hogy a háborúvesztésnek súlyos gazdasági, politikai és erkölcsi következményei vannak." Révai József indítványára a következő bekezdés utolsó két sora az alábbi szö­vegben kerül elfogadásra: „és hogy a Duna-völgy békéjének feltétele, hogy soha fel ne támadjon egyes országok favorizálásának és más országok elnyomásának rendszere." Révai József indítványára az albizottság a „Jugoszlávia szerb részét" szavak he­lyébe a „Jugoszláviát" szót veszi fel. Faragó László indítványára az albizottság a következő két bekezdést az alábbi­akban szövegezi meg: „Ilyen körülmények között Magyarország úgy véli, hogy igen szerényre szabott és létének elengedhetetlen feltételeit jelentő kívánságokat ő is nyilváníthat. A magyar kormány véleménye szerint a Duna-medence békéjének megterem­tésénél a gazdasági tényeket és szükségszerűségeket messzemenően figyelembe kell venni." Kovács Imre indítványára az albizottság elfogadja, hogy az „alább következő tanulmány" szavak helyére „ez az emlékirat" kifejezés kerüljön. Az albizottság a bevezetést az itt felsorolt módosításokkal elfogadja. Következik a I. fejezet (Területi kérdések) tárgyalása. Révai József kéri, utaljon az albizottság arra, hogy a magyar kormány fenntartja kisebbség védelemmel kapcsolatban a területi követeléseket. Indítványt terjeszt be, melyet Kéthly Anna, Sulyok Dezső és Faragó László módosító indítványainak figye­lembevételével az albizottság elfogad és a fejezet második, harmadik és negyedik bekezdéseit az alábbi szövegezésben fogadja el: „Csehszlovákia irányában a magyar kormány jegyzékeiben már megtette javas­latait. Most a gazdasági szempontok kifejtése előtt rámutat arra, hogy Csehszlováki­ának az az álláspontja, mely szerint Csehszlovákia a csehek és szlovákok nemzeti állama legyen, összeegyeztethetetlen a csehszlovák kormány ama másik álláspontjá­val, amely szerint Csehszlovákia 1938-as határai változatlanul fenntartandók.

Next

/
Thumbnails
Contents