Századok – 1993

Dokumentumok - Stark Tamás: Út a békeszerződéshez V–VI/781

798 DOKUMENTUMOK 798 tervezetről, de az még nem kapta meg a külügyminiszter jóváhagyását, úgyhogy egye­lőre csak Kárász fődelegátus úr magánmunkálatának tekinthető. így tehát az albi­zottság számára a tervezettel való foglalkozás csupán szorgalmi feladat volna, mely­nek elvégzésére a maga részéről semmi kedvet nem érez. Bolgár Elek: A külügyminisztérium felelős közegei is csak az albizottság tagja­ival egy időben kapták meg az elaborátumot, amely tehát nem tekinthető a kormány részéről végzett munkának Minthogy pedig minden békeelőkészítéssel összefüggő kérdés a külügyminisztériumon megy keresztül, a külügyminisztérium még nincs ab­ban a helyzetben, hogy azonosítsa magát ezzel a tervezettel. Kárász Artúr: A külügyminiszter úr ehhez a munkához hozzájárult. Az ő saját javításai vannak benne a tervezetben, tehát ez a külügyminiszter felelős ténykedésé­nek tekinthető. A szakminiszterek készítették el a 6 mellékletet, a külügyminiszter az egész tervezethez hozzájárult, most következik soron az albizottság munkája és csak azután kerül az egész tervezet a minisztertanács elé.1 6 Kovács Imre: Az albizottság feladata az lesz, hogy — mint az összes pártoknak és a pártonkívülieknek kiküldötteiből alakult testület — politikai szempontból is előkészítse a kormány részére ezt a tervezetet. Annak megvitatása szempontjából semmi akadályt nem lát fennforogni. Sulyok Dezső: Az itt eddig lefolyt tárgyalásokból tudjuk, hogy január 23-ára pártközi értekezlet volt összehíva, amely azért maradt el, mert a kisgazdapárt kikül­döttei nem jelentek meg. A március 6-i értekezlet azért maradt eredménytelen, mert a külügyminiszter úr megállapításai szerint azon a munkáspártok a trianoni status quo álláspontjára helyezkedtek. Ezt a kijelentését azután félig visszavonta. Kéthly Anna: Tévedés. Egészen visszavonta. Sulyok Dezső: Mindenesetre tény, hogy március 6. és április 25. között nem történt semmi, ami végzetes hiba volt. Nem akarom itt ezt a pert eldönteni vagy újból szőnyegre hozni, hogy vajon a munkáspártok álláspontja miatt vagy más okok folytán történt-e ez a mulasztás, de tény, hogy mulasztás történt. Figyelmeztetni szeretné az albizottságot, ne ismételjük most meg ezt a súlyos hibát egy újabb huza­vonával. Fogjunk neki azonnal a kérdés megvitatásának, hiszen Kárász fődelegátus úrnak két hét múlva már Párizsban kellene lennie, nem várhatunk tehát ezzel a tárgyalással a kormányküldöttség hazaérkezéséig. A mi hivatásunk nem az, hogy a minisztertanács által elvégzett munkára rá­mondjuk az áment, sokkal jobb, ha még a minisztertanács előtt foglalkozunk a ter­vezettel. Feladatunk nem a minisztertanács által hozott határozat felülbírálása vagy jóváhagyása, hanem a tárgy előkészítése. Ennek a módja pedig az, ha most nyomban foglalkozni kezdünk vele. Hiszen éppen Kárász fődelegátus úr mondotta, hogy a tárgyaláshoz szükséges anyagot a külügyminiszter úr már ismeri. Elnök: Ismét félreértésekbe bonyolódott a bizottság tagjainak egy része. Hasz­nos volt, hogy Révai a kérdést felvetette, mert így legalább tisztázni lehet, hogy az albizottság a kormány tervezetével vagy pedig éppen egy, a kormány elé terjesztendő tervezettel áll-e szemben. Most már világos, hogy ez még nem a magyar kormány hivatalos álláspontja, hanem a gazdasági fődelegátus által nagyon helyesen sürgős­nek tartott és a külügyminiszter által ismert tervezet. Révai József: Úgy látom, a szakértő urak csóválják a fejüket.

Next

/
Thumbnails
Contents