Századok – 1993
Dokumentumok - Stark Tamás: Út a békeszerződéshez V–VI/781
DOKUMENTUMOK 795 keltsünk fel most sem, a mi helyzetünkben ez csak hiba volna és újabb hibák sorozatához vezetne. Köszönetet mond a külügyminiszternek a részletes beszámolóért. Helyteleníti, hogy voltak, akik azt mondották, hogy a kormánynak le kellett volna mondania. Sulyok Dezső: Le kellett volna mondania még aznap. Buchinger Manó: E tekintetben sokkal szerencsésebbnek tartotta a miniszterelnöknek azt a nyilatkozatát, melyben kifejtette, hogy a magyar népnek nem szabad megrendülnie és így is, úgy is a dolgokat tudomásul véve tovább kell élni. A legfőbb feladat a közvélemény, a néphangulat megnyugtatása. Erre a célra a kormány lemondásánál sokkal alkalmasabb a külügyminiszter által javasolt demonstráció. Saláta Kálmán javasolja, hogy az albizottság kívánságát a külügyminiszter tolmácsolja a kormánynál és a kormány kérje a nemzetgyűlés elnökségét az ülés öszszehívására. Bölöni György helyesli, hogy demonstráljon a parlament. A tömegtüntetést azonban veszélyesnek tartja. A tüntetésre felvonuló tömeg ugyanis esetleg nem ismeri a kormány békecéljait és sok minden olyasmire ragadtathatja magát, ami nem alkalmas eszköz e célok megvalósítására, esetleg soviniszta, irredenta tüntetéssé fajulhat. Hezitálást, hiányokat lát a kormány álláspontjában és nem látja a magatartását eléggé öntudatosnak. Kéri Károlyi Mihály bevonását és az ő páratlan tekintélyének kamatoztatását Párizsban. Ő ismeri személyesen azokat az embereket, akikhez a kormány esetleg nem tudna hozzáférni. A zárt kapuk б előtte sokkal előbb nyílnának meg. Sulyok Dezső: Legyen Károlyi a békedelegáció elnöke. Bölöni György: Nem tudja, hogy elfogadná-e. Károlyit igazságtalanul megvádolták, hogy része volt a trianoni rossz békében, mint a békedelegáció elnökét most meg azzal vádolnák, hogy aláírt egy másik rossz békét. Azonban biztos, hogy senki sem tudná jobban támogatni a békedelegációt mint 6. Felteszi a kérdést, miért ne lehetne Károlyi Mihály a párizsi követünk? Gyöngyösi János külügyminiszter: A követekben nincsen hiba. Révai József szintén helyesebbnek tartja, ha most csak a parlamenti demonstráló ülés mellett dönt a bizottság; a tömegtüntetés kérdésében nem tud ezúttal pártja nevében állást foglalni. Mindenesetre veszély lehet abban, hogy egy ilyen megmozdulás különböző csoportok versenyévé vagy soviniszta jellegű tüntetéssé fajulna. Utóbbi esetben pedig az egész dolog visszafelé sülne el. Vigyáznunk kell, mert egy ilyen tömegdemonstrációt csak nagyon gondosan előkészítve lehetne keresztülvinni.1 3 A Károlyi-kérdést illetően azt hiszi, hogy az ő presztízsét valóban jobban lehetne kamatoztatni, mint ahogy az eddig történt. Kérdés, nem lehetne-e kinevezni különleges megbízatással rendkívüli követté és meghatalmazott miniszterré? Sulyok Dezső kéri, hogy a tervezett parlamenti ülésen elhangzó beszédek kommentálása terén nehogy félreértés legyen. Buchinger Manó kéri, hogy minden párt szónoka és a pártonkívüliek is nagyon gondolják meg, hogy mit fognak mondani s ne mondjanak olyat se, amibe mást is bele lehetne magyarázni.