Századok – 1993

Műhely - Lukacs, John: Hitler és Magyarország. A kutatás megválaszolandó kérdései V–VI/750

752 JOHN LUKACS magyar „különutat" — nem szólva a „kiugrás" lehetőségeiről — megszüntetni. Itt pl. különbséget láthatunk Göbbels éles magyarellenessége és H. óvatosabb politikája között. Göbbels naplóiban, sőt itt-ott bizalmas propaganda- és sajtóutasításaiban legalább 1938 óta néha élesen támadta Magyarországot, a magyar jellemet, a „reak­ciós" és „arisztokratikus" rendszert. (De Göbbels — bár H. kedvelte — a háború utolsó heteinek kivételével nem tartozott H. legszűkebb és legbizalmasabb katona­politikai köréhez.) 5. Engedtessék meg tehát, hogy néhány részletre irányítsam a figyelmet, ame­lyek mindeddig vagy teljesen, vagy részleteiben még feltáratlanok. Első (időben és nem fontosságban) H. 1939 márciusi beleegyezése Kárpátalja visszaszerzésére és a magyar-lengyel közös határ akkori elérésére. Egyes magyar történészek — és a köz­vélemény — szerint a kárpátaljai bevonulás H. ellenére történt. Azonban H. akkori beleegyezése kapcsolatban volt azon elhatározásával (amely kapcsolatban lehetett Sztálin 1939. március 10-i beszédével is), miszerint a Német Birodalom ne zárkózzon el egy Szovjetoroszországgal megtörténhető megegyezés lehetőségétől. Ez a mozza­nat már 1939 januárjában kezdődött, jelezve Moszkva felé, hogy a korábbi, az ukrán nacionalizmust támogató német politika megszűnőben van.6 6. H. — nem csupán magyar szélsőjobboldali híveitől származó információk tömege miatt — tisztában volt Teleki Pál konzervatív beállítottságával, sőt egyes angolszász kapcsolataival is. Ezt H. — több más semleges, vagy háborún kívüli fő­városban itt-ott megtörtént diplomáciai kísérletekkel együtt — fel kívánta használni egy esetleges német-angol megegyezés érdekében, mivel H. — hibás — meggyőző­dése volt (legalább 1942-ig), miszerint Churchillnek komoly ellenzéke volna az angol konzervatív párt és az angol uralkodó osztályok köreiben. Itt szerepet játszott volna az akkori budapesti brit követ, O'Malley. A Budapesten székelő német követ (Erd­mansdorff) 1940 május végén — H. elképzeléseivel összhangban — a háború gyors befejezéséről és egy lehetséges német-angol békéről beszélt Telekivel (ennek pontos dátuma még tisztázandó) annak reményében, hogy ez O'Malleyn keresztül London­ba is eljuthat. (De a konzervatív és katolikus ír O'Malleyről nem tudták, hogy néhány esztendővel korábban Churchill bizalmasa volt.) 7. H. románbarát politikája még az általa különösen kedvelt Antonescu hata­lomra jutása előtt kinyilvánult, amikor 1940 július elején óvta Telekit Románia meg­támadásától — nemcsak tekintettel az oroszokra, akik akkor Romániával szemben Magyarországot igyekeztek pártolni, hanem mert (valószínűleg helyesen) figyelmez­tette Telekit, miszerint a) egy délkelet-európai háborúból az angolok és az oroszok húznak majd hasznot, b) a magyarok veszélyesen aláértékelik a román harckészséget és hadierőt. 8. H. — az általában elterjedt nézettel ellentétben — nem ellenezte az 1940 decemberében megkötött magyar-jugoszláv megnemtámadási szerződést, terve lé­vén akkor nem Jugoszlávia teljes „gleichschaltolása", hanem az, hogy a Balkánon Görögországtól északra semmiféle valójában „semleges" állam ne maradjon, amiből azután az angolok húzhatnának hasznot. Ennek következménye volt az 1941 márci­usában a Jugoszlávia elé terjesztett csatlakozás az akkori ún. „háromhatalmi szerző­désihez, amelynek tételei valamivel enyhébbek voltak, mint a Magyarországgal, Ro­mániával és Bulgáriával kötöttek.

Next

/
Thumbnails
Contents