Századok – 1993
Közlemények - Szőke Domonkos: Konzervativizmus és liberalizmus válaszútján. Bethlen István és a Magyar Szemle kapcsolatának történetéhez V–VI/738
BETHLEN ISTVÁN ÉS A MAGYAR SZEMLE KAPCSOLATA 747 Bethlen a kérdést nemcsak nagyhatalmi kontextusban vizsgálta, hanem szoros összefüggésben a határon túli magyarság gazdasági, társadalmi és kulturális körülményeinek aggasztó romlásával bekövetkezett súlyos helyzettel. Kiélezett kérdésfelvetése éppen az angliai előadáson hangzott el: lehet-e politikai egyezkedés azokkal, akik „népszámlálási trükkökkel népes magyar városok lakosságának ajkán némítják el a magyar szót, akik ugyanakkor kisebbségeik egész sajtóját egy tollvonással letiltják, vezetőiket bebörtönzik, egyesületeiket bezárják és vagyonukat elkobozzák".4 7 A rövidre szabott terjedelmi keretben csupán annak vázlatos összegzésére vállalkozhatunk, hogy — vállalva a tévedés kockázatát — a Bethlen és a Szemle közötti szellemi-politikai rokonvonások mellett az eltéréseket is felvillantsuk. Bethlen és a Szemle kapcsolatának történetében az a tíz év a döntő, amelyben Szekfű volt a főszerkesztő. Kettőjük együttműködésének rendezőelvei ugyan nem mindig hozhatók közös nevezőre, de szuverén egyéni gondolkodói karakterükben több volt az azonosság, mint az ellentét. Szokása volt eddig a nem túl nagyszámú és sokszor elfogultságokkal terhes Magyar Szemle-irodalomnak olyan kérdések köré csoportosítania véleményalkotását, amelyek alapján a Szemle kizárólag a revíziós, nacionalista törekvések kiszolgálójának tűnt. S ha mindezek jelenlétét nem is vitatjuk, a Bethlen és a Szemle közötti kapcsolat mélyebb eszmei összetevőire is utalnunk kell. Vajon nem az a megállapítás jár-e közelebb az igazsághoz, amely szerint a két világháború közötti Magyarországnak alternatív választási lehetőségeit az a bethleni helyzetértékelés jellemezte leginkább, hogy az országnak vagy azon nyugati szellemi áramlatokból kell választania, amelyek Európa nyugati fejlettebb népei körében jobboldali forradalmi változásokat produkáltak, vagy azok közül az eszmék közül, amelyek Európa keleti felén, a fejletlenebb zónában vezettek pártdiktatúrákban kijegecesedő „forradalomhoz"? A hatvanéves Bethlen István tiszteletére a Szemle emlékszámot ad ki, amelyben a folyóirat legjelentősebb munkatársai tisztelegnek a politikus előtt. Vallomásszerű értékelésében Szekfű mondja ki a legfontosabb ítéletet: „Néhány évvel ezelőtt bizonyára nehezebben esett volna számunkra mindazt kimondani a hatalom akkori birtokosával szemben, bár a Magyar Szemle körében annyian vannak a „lelki függetlenek", hogy ragaszkodásuk kifejezésétől akkor sem tartózkodtunk volna".48 Bethlen 1934 tavaszától később még egyszer publikál a Szemlében 4 9 Utolsó nagy tanulmánya 1934 februárjában jelenik meg. S vajon a címben feltett kérdésre válaszolhatunk-e egyértelműen? Egyetérthetünk Romsics Ignáccal, hogy Bethlen sohasem vált demokratává. A Szemlével kapcsolatos állásfoglalásait is az a kettősség jellemezte, ami politikai felfogását. Jóleső érzéssel nyugtázta, ha direkt figyelmeztetés nélkül is pontosan értik szándékát. A „gazda" a lazára engedett gyeplő taktikáját alkalmazta. Az ő értékelésében a Szemlét egy enyhén tekintélyelvű, de a problémákról szívesen szóló, intellektuális érvekkel bizonyító konzervativizmus és liberalizmus válaszútján haladó, de alapvetően liberális eszméket közvetítő, a történelmi elit érdekeit kifejező revűnek tarthatjuk.
