Századok – 1993

Közlemények - Szőke Domonkos: Konzervativizmus és liberalizmus válaszútján. Bethlen István és a Magyar Szemle kapcsolatának történetéhez V–VI/738

BETHLEN ISTVÁN ÉS A MAGYAR SZEMLE KAPCSOLATA 741 bizonyos csoportjainak jobboldali radikális irányba történő elmozdulása is joggal aggaszthatta Bethlent, aki a forradalmak utáni időszakban már meg volt győződve arról, hogy egy polgári jellegű parlamentáris államberendezés keretei között a társadalmi ellentétek feloldhatók. Ebből az alapállásból fakadhat az az átváltozás, amelynek eredményeképpen — ahogyan azt Romsics Ignác idézett könyvében összegzésként megfogalmazza: — „a sok tekintetben kifejezetten antiliberális erdélyi nagybirtokos politikusból Bethlen István nagyobb perspektívájú konzervatív-liberális nemzeti"1

0

politikus lesz az 1919 utáni években. Ilyen szituációban találkozhatott egymással a politikus és a történész, a konzervatív elveket valló liberális nemesi politikus azzal a történetíróval, aki a belső metamorfózison áteső politikushoz hasonlóan, szintén nemzeti reformer volt, de személyes életvitelében, „lelki alkatából" adódóan ugyanakkor konzervatív polgár is. Az induló Magyar Szemle legfontosabb feladatának tekintette az új magyar külpolitikai orientáció felvázolását és útjainak egyengetését. Ennek a koncepciónak a kimunkálásánál központi szerep jutott Gratz Gusztávnak, aki a Magyar Szemlének a politikával való közvetlen kapcsolatát biztosította. Mindkettőjüket azon ritka magyar politikusok közé sorolhatjuk, akik végigélték a Monarchia bukását, s tevékenyen részt vállaltak abból, hogy Magyarországot kiemeljék a nemzetközi elszigeteltségből, amelybe Trianon taszította. Gratzot és Bethlent egyaránt kötötte a huszadik századi magyar politikai gondolkodás nagy-nagy illúziója, amelynek központi kérdése volt az integer Magyarország megtartása, illetve annak elvesztése után a visszaszerzése. Mindkettőjüknek a Szemléhez való viszonyulását — egy hosszabb távú politikai koncepció részeként — akár így is értelmezhetjük. Gratz Gusztáv a forradalmak utáni belpolitikai szisztéma kiépítésében is ragaszkodott a „monarchikus restauráció iránti elkötelezettségéhez"11

s így nem kerülhetett közelebb a bethleni elképzelésekhez, de abban a kiútkeresési programban, amelynek célja a trianoni revízió igenlésén túlmenően az ország nemzetközi elszigeteltségének feloldása volt, már kínálkoztak érintkezési pontok. Gratz 1926 decembere óta újra országgyűlési képviselő lett, közéleti szerepének újbóli növekedése tehát csaknem egybeesett a Magyar Szemle szervezésének12

időpontjával. Gratz Gusztávnak vitája lehetett Bethlennek, a politikussal abban, hogy „Bethlen gróf ... teljesen idegenkedett a szomszédos államokkal való együttműködés olyan fajtájáról, amely előttem lebegett — ti. attól, hogy a német expanziós törekvések elkerülésének egyetlen útját Gratz az utódállamokkal egyfajta konszenzusra jutó »Közép-Európa« eszmében látta — Sz. D. — Bethlen viszont, ha gondolt is rá, csak a későbbi jövő szempontjából vette azt szemügyre, arra az időre, amikor Magyarország már olyan erős lesz, hogy vezető szerepet játszhat a közép-európai kis népek szövetségében".1

3

Azt természetesen mindketten tudták: a magyar külpolitikát nem lehet csupán Trianon közvetlen revíziójára egyszerűsíteni, de abban azért megfontolandó igazságok rejlenek, ahogyan a kettőjük közötti koncepcionális különbséget Gratz Gusztáv memoárjában találóan jellemzi: „Bethlen éppúgy túlbecsülte az ország korlátlan függetlenségét, mint ahogyan én — (értsd: Gratz, Sz. D.) — talán lebecsültem, amennyiben túl optimista volt a veszély megítélésében, mely Magyarországot fenyegette, ha nem tud megegyezni szomszédjával... túl merész volt politikai számításaiban, melyek a régi Magyarországnak idegen segítséggel történő visszaállítására irányultak ,.."1

4

Gratznak ez az utólag fogalmazott memoáijellegű