Századok – 1993
Közlemények - Barta Róbert: A brit Konzervatyv Párt az 1920-as években V–VI/706
726 BARTA RÓBERT a konzervatív nő elsőrendű feladata volt. Betty, akit félre akarnak vezetni antiimperialista jelszavakkal, így vélekedik: „Akárhogy is, ha hibákat követtünk is el, mi a színesbőrűek érdekében tevékenykedünk, nem hagyjuk, hogy harcoljanak egymással és megegyék egymást, mint ahogy régen tették. Békét teremtettünk azokban az országokban, ahol brit zászló lobog."73 Azzal is támogathatjuk a Birodalmat és kifejezhetjük hazaszeretetünket, hogy a Birodalomban előállított termékeket vásároljuk, sugallta néhány propagandakiadvány, s e mögött nyilvánvalóan a védővámpolitika hívei (Tariff Reformers) álltak. Felelősség, józan szemlélet, a szociális kérdések reális megközelítése, a Birodalom érdekeinek szem előtt tartása, körültekintő bölcsesség — íme a konzervatív nő. Általános, „politikán kívüli" tulajdonságok, melyeket az 1920-as évek konzervatív pártpropagandája ügyesen illesztett a saját politikai gyakorlatába. Legalább ilyen fontossággal bírt a munkásság megnyerése, ami már a 19. század második felében is a konzervatív politika egyik legfőbb törekvése volt.7 4 Ekkor a párt propagandája a „becsületes, konzervatív munkásember, akinek joga van legalább egy pint sörre" sztereotípiáját a „családja biztonságáért és boldogulásáért dolgozó brit munkás" eszményképével kombinálta. A párt a munkásság nagy részét ekkor főleg azzal nyerte meg, hogy politikáját a helyi — többnyire nem politikai — szerveződések támogatására alapozta (futballklubok, olvasókör, dalárda, krikettklub, stb.), s ezzel párhuzamosan a liberálisokat azzal támadta, hogy szűklátókörű, radikális vezetőik kollektivizálni és megrendszabályozni kívánják a brit munkásságot.75 Az első világháború után ez a politika annyiban módosult, hogy a fő ellenfél a Munkáspárt lett és a konzervatívok legfőbb feladatuknak a munkásság teljeskörű megnyerését tartották antiszocialista és antibolsevista politikájuk számára. Ennek érdekében a párt a magántulajdon védelmezőjeként, az osztálykategóriák elutasítójaként és a brit nemzeti érdekek egyetlen képviselőjeként lépett fel. A Munkáspártot az Internacionálé „hű szolgájának" tartották, olyan pártnak, amelyik kiszolgáltatja az országot az idegeneknek: „Egy brit párt, akármilyen politikát is folytat, legyen brit! Nem járulhat hajbókolva idegen szocialisták elé, hogy megkérdezze, mit kéne tennünk."7 5 /3 A munkanélküliséget is a Munkáspárt és a nemzetközi szocialista, bolsevista szervezetek közös bűnének tekintették, s ez az érvelés választások idején természetesen felerősödött.76 Az Általános Sztrájk — konzervatívok számára sikeres — befejezése után a pártpropaganda újabb érvvel gyarapodott: ,A konzervatív kormány, letörve az Általános Sztrájkot, szétverte a szocialisták összeesküvését, ami arra irányult, hogy megdöntsék a demokratikus kormányzatot."7 6 ^3 Annak ellenére, hogy a párt az 1920-as években jelentős bázist teremtett politikájának a munkásság körében (elsősorban persze a választási kampányokhoz kapcsolódóan), a párt parlamenti képviselői között és a vezetésben elenyésző volt a magukat munkásszármazásúaknak vallók aránya.7 7 1931 után a brit Konzervatív Párt (mint a Nemzeti Kormány vezető pártja) elsősorban a nemzeti egység és összefogás jelszavaival fordult a munkássághoz, amit az is megkönnyített, hogy a munkáspárti kormány képtelen volt a belső gazdasági válságon úrrá lenni és a szakszervezeti mozgalomban is súlyos bomlástünetek mutatkoztak.
