Századok – 1993
Közlemények - Barta Róbert: A brit Konzervatyv Párt az 1920-as években V–VI/706
A BRIT KONZERVATÍV PÁRT AZ 1920-AS ÉVEKBEN 721 lósítása jelentős mértékben megdrágította volna az importált iparcikkek és élelmiszerek árát, s ezt a többletköltséget a városi munkásság fizette volna meg. Ebbe az elképzelésbe bukott bele a párt az 1906-os választásokon, s e politika hívei, illetve ellenfelei 1930-31-ben újabb krízis felé sodorták a pártot. A párt „kemény magja" (Diehards) felsorakozott Beaverbrook sajtókampánya mögé, ami határozott birodalmi politikát, fegyverkezést és védővámokat hirdetett. A másik két nagy párt helyzete sem volt azonban túlságosan biztató; a munkáspárti vezetést folyamatos támadások érték a szakszervezeti vezetők részéről (Citrine, Bevin) és Sir Oswald Mosley is ebből a pártból kívánta felépíteni leendő fasiszta cohorsait. Az ún. Független Munkáspárt (Independent Labour Party) működése tovább gyengítette MacDonald pozícióit és a sorozatos kormányzati kudarcok is sürgős megoldást követeltek. A Liberális Pártban legalább három olyan áramlat volt, melyek külön-külön is szétfeszíthették a párt kereteit (Sir John Simon követői, Herbert Samuel hívei és Lloyd George támogatói), ráadásul a párt bázisa rohamosan csökkent, egyre szaporodtak a belső bomlás jelei.50 Mindezek a jelenségek, a súlyos gazdasági helyzettel együtt, egy nagykoalíciós megoldás felé mutattak, amely hosszadalmas kísérletezések után 1931. augusztusában létre is jött MacDonald vezetésével, de konzervatív többségi támogatással. Az új helyzetet az 1931. októberi országos választás véglegesítette, ami egyrészt konzervatív győzelmet hozott, másrészt nyilvánvalóvá tette azt, hogy a brit belpolitikai élet porondján a konzervatívok mellé csak a Munkáspárt tud felsorakozni. A Liberális Párt ezek után gyakorlatilag már nem tudott beleszólni a két nagy párt rivalizálásába. A brit Konzervatív Párt 1920-as évekbeli politikai szerepét vizsgálva nem kerülhető meg a kérdés, hogy volt-e és miben állt a párt ideológiája, mit jelentett ekkor a konzervativizmus, s azt milyen új tartalommal töltötték meg. A párt politikájában egyrészt tovább éltek a 19. század klasszikus konzervatív elvei. David Clarke szerint, „a konzervativizmus egyetlen forrása a brit nép történelme, intézményrendszere, felhalmozódott bölcsessége és nemzeti karaktere."51 Véleménye szerint, a 19. századi laissez-faire liberális doktrína és a viszonylagos jólét lerombolta az egyén autonómiáját azzal, hogy egyszerű fogyasztóvá degradálta, így a konzervativizmus feladata, hogy hangsúlyozza az értéket létrehozni képes egyént és az egyén kötelességeit embertársai iránt, „az igazi konzervatív nem habozhat segítségül hívni a közösséget, amikor a gazdasági fejlődés hatásai veszélyesek a társadalmi egyensúlyra nézve." Az első világháború után természetesen a szocializmus volt az a veszély, amivel a konzervativizmusnak meg kellett küzdenie, olyan módon, hogy „meg kell tartanunk a régi tradíciókat és értékeket, hogy rendbe tehessük velük ezt az új világot."5 2 A klasszikus konzervatív érvelés szerint, sokkal fontosabbak azok az értékek amelyeket egy generáció már felhalmozott, mint azok, amelyeket akár generációk sora a jövőben felhalmozni kíván.5 3 A konzervatív frazeológiában a nemzet megbonthatatlan egységes egész, ezt mindenáron erősíteni kell, de „megőrizve erősíteni".5 3 ''3 A kiegyensúlyozott, értékeket őrző társadalom úgy jöhet létre, hogyha minden rétege egyensúlyt képez önmagán belül és egymással is, az individuális érdekek pedig harmonizálnak a közösség érdekeivel. Éppen ezért a hithű konzervatív nem ellensége egy erős államnak és kormánynak, hiszen az hivatott ezt az egyensúlyt megteremteni és fenntartani (lehetőleg persze egy konzervatív kormány). Hite sze-
