Századok – 1993

Krónika - Menyhárt Lajos (1940–1993) (Niederhauser Emil) III–IV/597

KRÓNIKA MENYHÁRT LAJOS 1940-1993 1993. január 19-én váratlanul elhunyt Menyhárt Lajos, a történelemtudomány kandidátusa, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem újkori és legújabbkori egyetemes történeti tanszékének docense. A ridegen kopogó mondat mögött egy fájdalmasan korán véget ért jelentős történészi életút húzódik meg. Menyhárt Lajos történelem-földrajz szakot végzett a debreceni egyetemen. Már hallgatóként kitűnt tehetségével, szorgalmával, emberségével. Mindjárt ott is tartották az új- és legújabbkori történeti tanszéken, ott is működött haláláig. Feladata az volt, hogy Kelet-Európa történetének oktatásában vegyen részt. Komolyan vette ezt is, mint mindent az életében. Megtanult jól oroszul, azután angolul is, meg németül, hogy a szakirodalmat olvashassa. Elsősorban Oroszország története iránt érdeklődött. Ezen belül a századforduló érdekelte, az orosz forradalom érlelődése és robbanása. Első nagyobb munkája is ebből a témakörből készült el, ez lett kandidátusi disszertációja: Az orosz társadalmi-politikai gondolkodás a századfordulón 1895-1906. (1983.) Az akkori olvasóközönség ebben a tárgykörben csak a bolsevikok tevékenységéről értesülhetett, a többiek csak gonosz ellenségként tűntek fel a háttérben. Menyhárt Lajos több kiküldetése során (még a Volgáig is eljutott és megmártotta benne kezét, áhítattal) alaposan feldolgozta a korszak sajtóját, röpiratait, meg természetesen a kérdés szakirodalmát. Nem eseménytörténetet írt. Azt vizsgálta, hogy a korszak nagy kérdéseire: az államrend, az agrárkérdés, a munkáskérdés és a nemzeti kérdés, milyen feleleteket adtak az egyes pártok és irányzatok. Nem ördögökről írt, ha a többi pártot tárgyalta, hanem gondolkodó emberekről, akik tévedhettek, meg jól is láthatták a megoldásokat. Nála a bolsevikok sem voltak kivételek a két lehetőség alól. Könyve már csak ezért is feltűnést keltett. Egy évre rá jelent meg második könyve, Az orosz vihar, 1905. Szépirodalmi eszközöket, megjelenítéseket, párbeszédeket is felhasználva megint egyéni képet rajzolt a forradalom előzményeiről, menetéről. A könyv erényei ugyanazok, mint az első esetében. A kort értette meg, a korba helyezte el és értelmezte szereplőit, részrehajlás nélkül. A forradalmat jogosultnak tartotta, ha a korabeli társadalomra tekintett. Jogosultnak, és tragikusan elbukottnak. Ebben valamennyi korabeli párt osztozott az ő ábrázolásában. Tanulmányokat is írt, meg népszerűsítő cikkeket. És éppen folyóiratunk hasábjain nem feledhetjük el: hosszú éveken keresztül szorgosan írta a beszámolókat a szovjet folyóiratokról, nemcsak a saját témájába vágó tanulmányokról, minden korszak érdekelte. Az utóbbi években olykor majdnem csak az ő írásaiból állt a folyóiratszemle.