Századok – 1993

Folyóiratszemle - Rodgers; Daniel T.: Republikanizmus: egy eszme pályafutása III–IV/594

FOLYÓ IRATSZEMLE 595 még számos tanulmány támadta a liberális konszenzus-felfogást konzervatív és baloldali álláspontról egyaránt. Bemard Bailyn számára John Locke egyáltalán nem volt olyan fontos az amerikai politikai gondolkodás számára, mint ahogy azt megelőzően gondolták: az amerikai „forradalmi nemzedék" gondolatvilágát inkább a kora 18. század brit „vidéki" vitairatszerzők alakították. Bailyn felfogásában a republikanizmusnak vajmi kevés köze volt a forradalomhoz: ehelyett az egyre felhalmozódó gazdasági, társadalmi és politikai feszültségek vezettek a forradalom kirobbanásához és a brit birodalomtól való elszakadáshoz. (Megjegyzendő, hogy a „forradalom" kifejezést sokan megkérdőjelezik az 1775-83 között lezajlott eseményekkel kapcsolatban és inkább a „függetlenségi háború" megnevezést részesítik előnyben. A kérdés középpontjában az áll: hozott-e alapvető, „forradalmi" változást a brit birodalommal való küzdelem a társadalmi, gazdasági és politikai szférában? A politikai hatalom újraelosztása minden kétséget kizáróan megtörtént, de kérdésesebb a másik két területen lezajlott változások jellege.) Gordon S. Wood az ún, harvardi republikanizmus prominens képviselője - szerint a republikanizmus Amerikában mint szervező erő jelentkezett. Felfogása szerint az amerikai történelmet egyfajta kettősségjellemzi: a hagyomány és a modernség állandó küzdelme. Ez utóbbi gondolatot J. G. A. Pocock globális kontextusba helyezte: a republikanizmus a reneszánsz Itáliájának városállamaiban született és nemcsak a Nagy-Britanniával való „vita" jegyében fogalmazódott meg az amerikai forradalmároknál, hanem az „idő", azaz a kor kihívásaira adott válaszként. Joyce Appleby számos írásában, így az 1984-ben megjelent Capitalism and a New Social Orderben támadta Pocock felfogását: hiányolta, hogy Pocock figyelmen kívül hagyta a már meglévő piacgazdaság és az azzal összefüggő liberalizmus politikai irodalmának létezését a gyarmati Amerikában. Shalhope pedig úgy találta, hogy Thomas Jefferson Amerikájában a republrkanizmus jelentette az általános konszenzust: a föderalisták és az antiföderalisták különbözhettek bármilyen egység kérdésében, mindkettőjüknél a kiindulópont a republikanizmus volt és legfeljebb az azon belüli különféle árnyalatokról folyt a néha elkeseredett vita az újságokban, a pamfletekben, vagy éppen a szövetségi és állami törvényhozás épületeiben. A kora 19. századi fejlődés azonban ezt a republikánus konszenzust megsemmisítette és több, különálló republikanizmus jött létre. így, főként E. P. Thompson angol történész immár klasszikusnak számító The Making of the English Working Class с. munkája nyomán, mely a korai munkásmozgalom kialakulását elsősorban nem a gazdasági körülményekre vezeti vissza, melynél a munkásöntudat megjelenése és kifejlődése nem a munkahelyeken ment végbe, hanem a londoni vitakörökben és az Angliát behálózó levelező-társaságokban. Hatására számos történész az 1970-es évek végén „munkás republikanizmusról" kezdett el értekezni: főként az amerikai társadalomtörténészek találtak egyre több republikánus szimbólumra és egyre markánsabb republikánus nyelvezetre a 19. századi amerikai munkásmozgalmat vizsgálva. A Sean Wilentz, Michael H. Frisch és Daniel J. Walkovitz által az 1980-as évek legelején publikált könyvek és cikkek azt bizonygatták, hogy a republikanizmust a kapitalizmus ellen használták fel a kor munkásmozgalmai, egészen a 19. század második felében szerveződő a „Munka Lovagjai" elnevezésű érdekvédelmi szervezetig. A hol lappangó, hol nyíltabban jelenlévő „munkás republikanizmus" összekötő kapcsot jelentett a jeffersoni republikanizmus és a század végén jelentkező „progresszívek" republikanizmusa között. Ugyanakkor többen úgy vélték és ezt az American Quarterly című folyóirat által e kérdésben szervezett szimpózium végkövetkeztetése is megerősítette 1985-ben, hogy a republikanizmus Andrew Jackson elnöksége (1829-1837) után hanyatlásnak indult, csak vegetált az elkövetkezendő évtizedekben, hogy végleg eltűnjön a polgárháború (1861-1865) véres eseményei következtében. A történészeknek ez a csoportja felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy a polgárháborút követő évtizedekben Jefferson ellenlábasa, A. Hamilton hírneve a zenitjére hágott és az amerikai republikánus gondolat egyik ősatyjának tartott Jeffersonról alig esett szó. A „munkás republikanizmus" mellett egy „déli republikanizmus" is született a 19. század első felében — vélte J. Mills Thornton III. Politics and Power in a Slave Society: Alabama, 1800-1860 (1979) című tanulmányában. Mint ahogy a szerző kifejtette: „két dolog számított csak igazán Alabamában: a szabadság és egyenlőség." Mindkét kategóriát természetesen a szabad fehér lakosságra kell érteni. Linda Kerben „női republikanizmus"-t fedezett fel már a forradalom alatt: a nők tulajdonképpen a republikánus kormányzathoz szükséges erények hordozói voltak, republikánus példaképek, akik személyes példamutatásukkal megihlették a kor vezető politikusait. Ebben a olvasatban a republikanizmus tulajdonképpen a családi otthon falain belül született meg és nem volt igazán szükség elméleti megalapozásra, hiszen a mindennapokban ezt gyakorolták amerikaiak tízezrei. A fentiekben ismertetett republikanizmusokon kívül létezett még — egyes történészek szerint — a „szabad munka republikanizmusa", azaz az abolicionisták (a rabszolgaságot ellenzők) „különbejáratú" republikanizmusa; sőt „rabszolga republi-