Századok – 1993

Történeti irodalom - Ádám Magda: The Little Entente and Europe (1920–1929) (Ism.: Diószegi István) III–IV/550

542 TÖRTÉNETI IRODALOM 550 nak, feltéve ha nem militarisztikusak, illetve diktatórikus jellegűek. A történelem — mint tudjuk — sok szempontból determinált ugyan, de egyben kiszámíthatatlan is. Erényi Tibor. MAGDA ÁDÁM THE LITTLE ENTENTE AND EUROPE (1920-1929) Akadémiai Kiadó, Budapest 1993. 330 1. A KISANTANT ÉS EURÓPA 1920-1929 A kisantant története nem tartozik a történetírás teljesen feldolgozatlan területei közé. Az összefoglaló diplomáciatörténetek több-kevesebb részletességgel tárgyalják a témát, az egyes országok külpolitikáját bemutató munkák nagy figyelmet fordítanak a kapcsolattörténetre, és olyan könyvek is akadnak, amelyek kifejezetten a kisantant történetével foglalkoznak. Ádám Magda is több tanulmányt és könyvet szentelt már a témának. „A kisantant és Európa 1920-1929" c. könyv elolvasása azonban bárkit meggyőzhet arról, hogy a historiográfiai előzmények nem tették fölöslegessé a témaválasztást és a húszas évek történetének szintézis igényével készüli feldolgozását. Mindenekelőtt azért nem, mert a könyv szerzője olyan széleskörű levéltári forrásanyagra építette munkáját, amely a magyar, de még a külföldi történeti irodalomban is ritkaságszámba megy. Igaz, a három egykori kisantant ország levéltárai közül csak a csehszlovák külügyi levéltárban kutatott, de miután itt ringott a kisantant bölcsője, a prágai levéltári anyag alapján a jugoszláv és a román törekvésekre nézve is fontos forrásanyaghoz jutott. A jugoszláv és a román külpolitikára vonatkozó primer forrásokat a szerző a francia, az olasz és az amerikai levéltárakból származó iratokkal is helyettesítette. Elsőrangú forrásokra támaszkodott viszont a francia, az olasz, valamint az osztrák és a magyar külpolitika törekvéseinek megrajzolásánál. Ezt a vonatkozást azért érdemes hangsúlyozni, mert számos diplomáciatörténeti munka szerzője megelégszik azzal, hogy a tárgyalt országok külpolitikáját nagyköveti jelentésekből rekonstruálja, amely forrásanyag pedig sokszor bizony alaposan dezinformál. Az újonnan feltárt gazdag fonásanyag birtokában — és ez a monográfia másik érdeme — Ádám Magda új megvilágításba helyezi a Duna-medence országainak és a térségben érdekelt nagyhatalmak külpolitikáját. A bemutatás teljesnek mondható, valamennyi nagyhatalom és a térség minden országa kellő figyelemben részesül, és csak sajnálni lehet, hogy a szovjet külpolitika inkább csak historiográfiai vonatkozásban bukkan elő. A külpolitikai törekvések ábrázolása során a szerző számos olyan vonatkozást tárt fel, amely mindezideig ismeretlen volt a történeti kutatás előtt. Az újabb külföldi és magyar kutatások már kimutatták, hogy Franciaország közvetlenül a háború után nem az utódállamok összefogását pártolta, hanem a Duna-medence valamennyi országát, köztük Ausztriát és Magyarországot együttesen akarta a francia külpolitikai elképzelések szolgálatába állítani. Az is ismert, hogy ezek a törekvések a békekötések idején kudarcot vallottak, amibe a nemzetközi körülmények mellett Franciaország viszonylagos gazdasági erőtlensége is belejátszott. Ádám Magda meggyőzően bizonyítja, hogy ennek az eredeti francia irányvonalnak a békeszerződések megkötése után is volt folytatása, és a francia-magyar, valamint a francia-osztrák kapcsolatoknak Párizsban a húszas évek elején is komoly jelentőséget tulajdonítottak. Hogy a térség országai közötti ellentéteket a francia külpolitikai rendszerben ekkor sem sikerült áthidalni, az ugyanazokból az okokból következett, mint a békeszerződések megkötése idején egyszer már elszenvedett kudarc. A Duna-medencében folytatott brit külpolitika rajza nem olyan részletes és kidolgozott, mint a franciáé, de a bemutatott adatok a szerző értelmezésében meggyőzően bizonyítják, hogy Anglia jóval nagyobb szerepet játszott a térségben, mint amilyennek azt egyes diplomáciatörténeti munkák ábrázolják. Jóllehet a Duna-medence a Monarchia felbomlásával a brit politikában veszített korábbi értékéből, de miután az a veszély fenyegetett, hogy a térség teljesen francia érdekszférába kerül, Londonban nem lehettek közömbösek azzal szemben, ami itt történik. Ádám Magda kimutatja, hogy a brit diplomácia a francia törekvések korlátozásához a hagyományos arzenál minden eszközét felhasználta, a megőrzött gazdasági pozíciókat csakúgy, mint a más hatalmakkal való együttműködést. Hatalmi szempontokból inspirált érdekpolitika volt ez is, miként a francia, de miután hegemonisztikus tervek akadályozására irányult, bizonyos értelemben az ellentétek tompításának irányába hatott, és ennyiben a térség szempontjából pozitív szerepet játszott.