Századok – 1993
Tanulmányok - ifj. Barta János – Barta Gábor: III. Béla király jövedelmei (Megjegyzések a középkori uralkodóink bevételeiről) III–IV/413
III. BÉLA KIRÁLY JÖVEDELMEI 435 merjük ebből a korból, azaz nincs okunk azt állítani, hogy már ekkor is adómentességet élveztek volna. Amilyen bizonyosra vehetjük tehát, hogy az éppen betelepülni kezdő németségtől III. Béla még álmában sem remélhetett 15 000 márka évi bevételt, ugyanúgy megfontolandó viszont az a feltételezés, hogy a király Erdély valamennyi népét besorolta e különös meghatározás alá. Hasonló egyszerűsítéssel már találkoztunk iratában, a nemesfcm-forgalom esetében. Hiszen annak ellenére, hogy az erdélyi vármegyék már több mint valószínűleg léteztek ez időben, maga a vidék valószínűleg rendelkezett valamiféle külön kormányzóval, s ráadásul sem a későbbi szászok, sem a székelyek, sem a többi, úgymond határőrző népesség helyzetét nem ismerjük — azon kívül, hogy feltehetőleg nem az általános magyar jogrend szerint éltek. Azaz valamennyit tekinthetjük „hospes"-nek. Ezzel együtt is a 15 000 márkás összeg túlságosan magas, mert még ha az ispánok „2/3-át" csak az ország Királyhágón inneni és szlavóniai részeire vonatkoztatjuk is, a 3:l-es arány (45 000 márka : 15 000 márka) meghaladja még a 15. századi lehetőségeket is. (Akkor a hét vármegye az egyenes adók kb. 1/9-ét fizette be — 270 000 Ft-ból 30 000 Ft-ot), s még ha a székelyeket és szászokat dica-fizetőként vennénk számításba, az arány akkor sem haladná meg a 2/10-et, azaz a 20%-ot.66 Csak megerősíteni tudjuk tehát elődeink kételyeit — azt azonban megint ki kell jelentenünk, hogy a szükséges csökkenés itt sem lehet nagyságrendi. Ha a 45 000 márkát elfogadjuk az ország egyéb részeinek adójaként, akkor az Erdélyre megadott 15 000 márkának a legjobb esetben is maximum annak felét vehetjük reálisnak. Az így kapott 7500 márka a 45 000 16,66%-a, azaz kb. 1/7-e, ami az adott korban nagyjából megfelelhet a népességi arányoknak. Az 1185/1195-ös túlszámolás tehát legalábbis kétszeresre vehető, sőt még nagyobb is lehet, ha a székelyeket pl. nem soroljuk a királynak adózó „idegen" népek közé. A domaniális jövedelmeket az eddigiek szerint nemigen tudjuk értelmezni. Kínálkozik azonban egy további összehasonlítási lehetőség — kicsit távolabb ugyan: Franciaországban és Angliában. IV. Hóman Bálint nemcsak azzal vonta magára bírálói kritikáját, hogy elfogadta a III. Béla lele jövedelem-kimutatás megbízhatóságát, hanem azzal is, ho^y ennek alapján igen előkelő helyet szánt a magyar királyi udvarnak Európában. Úgy vélte, hogy „a magyar király, vagyis az állam évi jövedelme körülbelül annyi volt, mint a — két császár után — a leggazdagabb és legelőkelőbb európai uralkodók, az angol és francia királyok jövedelme.67 A bizánci császár évi jövedelmet Hóman — Pauler Gyula „A magyar nemzet története" alapján — 658 millió „franc"-ra teszi.6 8 A bizánci uralkodók jövedelmét persze ma sem könnyebb meghatározni. Közvetlen források helyett többnyire korabeli utazók becsléseire vagyunk utalva, amelyek vagy jócskán eltúlozzák egy-egy irigyelt uralkodó jövedelmél, vagy éppen alábecsülik a kevésbé sikeresekét. A Bizánc történetével foglalkozó könyvek 105 és 640 millió „franc" közötti összegekről tudnak, persze a legkülönbözőbb időszakokból. (A legkisebb jövedelmet egyébként éppen
