Századok – 1993

Tanulmányok - ifj. Barta János – Barta Gábor: III. Béla király jövedelmei (Megjegyzések a középkori uralkodóink bevételeiről) III–IV/413

428 IFJ. BARTA JÁNOS - BARTA GÁBOR A kapott eredmények, különösen az ezüstsúlyra átszámított összjövedelmek első pillantásra is alapos meglepetéssel szolgálnak. Azt tudjuk, hogy a Károly Róbert korára vonatkozó adatok rendkívül hiányosak. Nemcsak a domaniális jövedelmek hiányoznak belőlük teljességgel (a megfogyatkozó királyi birtokok mellett az idegenek, a városok juttatásai is), hanem a regálé-jövedelmek egy része is, mint a vámok, a sómonopólium haszna. Ezért Károly Róbert jövedelmeit nyugodtan tehetjük akár a feltüntetett összeg duplájára, igaz, eljárásunkat ez sem segíti, hiszen a hiányzó adatokkal nem tudunk számolni. Zsigmond jövedelmeinek fölbecslése az 1420-as évekből nagyjából ezt a kétszeres összeget mutatja, amely azonban még így is kevesebb mint fele a III. Bélának tulajdonított jövedelmeknek. A legnagyobb meglepetést Mátyás jövedelmei szolgáltatják, az az eredmény, miszerint az „igazságos" király bevételei csak az 1480-as években tudták meghaladni III. Béla 300 évvel korábbi jövedelmeit. Megjegyzendő, hogy sem Fügedi E., sem Kubinyi A., sem Bak J. nem tartják kizártnak, hogy Mátyás jövedelme, uralkodásának utolsó évtizedében (különösen Alsó-Ausztria és Bécs elfoglalása után) elérte a 800 000, egyes években a 900 000 forintot (ezek értéke 31 608, ill. 35 559 kg színezüst). Ez az eredmény méltán ébreszthet bennünk is kételyeket a III. Béla korabeli kimutatás megbízhatósága iránt. Az ott feltüntetett adatokat — a püspöki jövedelmekhez hasonlóan — valószínűleg csökkenteni kell. Csak az a kérdés, vajon milyen arányban? A részletes vizsgálódás — lentebb kivilágló okokból — kezdjük ezúttal a „B" kategóriába, a regálé-jövedelmek közé sorolt bevételekkel. A pénzbeváltásra utaló számadat értékelésénél elsősorban is azt kell tisztázni, mit jelent, mire vonatkozik ez a 60 000 márkás (11 201 kg-os) ezüst-tömeg, amit a lista említ. Ha szó szerint vesszük az állítását, akkor kizárólag arra a haszonra, amit a kötelező pénzbeváltás során szerzett a magyar királyok kincstára — egészen addig, míg Károly Róbert föl nem számolta az évente ismétlődő kényszerű pénzcsere gyakorlatát. Tehát: lehetett-e ekkora jövedelmet szerezni a „kamara hasznán"? A rendszer évente megszabott mennyiségű „tavalyi" pénz átváltását tette kötelezővé, éspedig mind a régi pénzt 2/3 rész új pénz ellenében váltotta be, mind a veretlen ezüst esetében is 2/3-os beváltási aránnyal dolgozott.4

6

(Azt már ekkor is többször kipróbált módszert, hogy a hasznot az „új" pénzek ezüsttartalmának csökkentésével is növeljék, éppen III. Béla király szüntette meg, úgy ezúttal erre nem kell figyelemmel lennünk.)47 Az ilyen kényszerű pénzváltás hozama a legnehezebben kiszámítható valamik közé tartozik. Ugyanis nemcsak az átváltási aránytól függ, hanem a forgalomban lévő nemesfém (ezüst) mennyiségétől is, ez a mennyiség pedig közvetlenül függ attól, milyen arányban állott egymással az évente piacra dobott új nemesfémmennyiség, és a deficites külkereskedelem (vagy a politikai akarat) által külföldre került „veszteség". Az egyszerűség kedvéért számoljunk egy olyan modellel, amelyben az új nemesfém-tömeg és a deficit kiegyenlíti egymást, azaz a királyi kincstárból költség címén és pénz (vagy veretlen ezüst) formájában kikerülő „új" ezüst értéke „kimegy" az országból, míg az ugyancsak kormányzati vagy luxusköltségként új pénzzé vert „régi" ezüst viszont a belső forgalomban marad. A normális pénzforgalom pedig azt a feltételt is támasztja, hogy a piacon kint lévő pénzmennyiség ezüsttartalmának nagyjából azonosnak kell lennie a kamarákban kibocsájtásra váró új pénzek ezüst-