Századok – 1993

Történeti irodalom - Balling; Mads Ole: Von Reval bis Bukarest (Ism.: Tilkovszky Loránt) II/357

TÖRTÉNETI IRODALOM 357 sok esetben Agárdi sokkal inkább a Németh László, Bibó István problémával küszködik, aminek elágazásai persze ide is elvezetnek, de egyfelől nem ilyen arányban, másfelől ezek az oldalak már inkább az „utótörténet" az „epilógus" fejezetébe kívánkoztak volna (ámde nem pusztán csak ezek az összefüggések). Agárdi Péternél — nyilván nem véletlenül — többször is visszatér a Mónus-Németh László összevetés, főként amikor mindketten a stratégiai tervezés szerepkörébe szorultak. Ezeknél az elemzéseknél sok finom gondolatmenetre, s az eltérő vonások gondos kimutatására is rábukkanhatunk. Részemről azonban a mérlegkészítés sok itt leírt mondatát nem tudom elfogadni, amikor kettejük között az azonos jegyeket sorolja fel. A külön dőlt szedéses „értelmiségi hivatástudat" kiemelése furcsán hat, amikor egy hangsúlyos munkáspolitikusról van szó, akinek munkás-szakszervezeti politikája ehelyütt az említett okoknál fogva elmaradt, másfelől a népi íróknál és Németh László esetében gyökeresen másfajta útkeresésről volt szó! Ezek a párhuzamosok később is aligha találkoztak volna. Aggályom megmaradt abban a vonatkozásban is, hogy a szerző többször általánosságban, megengedő formában ír arról, hogy Mónus óvatosabb volt Szakasitsnál a népfrontpolitika, avagy más következtetések levonásában, ám a Mónus-féle „óvatosságok", avagy „hibák" úgy vélem soha nem jelennek meg e könyv lapjain világosan és konkrétan. Már pedig ebben az esetben tényleg el kell jutni a vagy-vagy megoldáshoz. Végül még egy ugyancsak többszörösen visszatérő kérdés, amivel kapcsolatban ez a munka sem tudta megszüntetni hiányérzetemet. Agárdi Péter — méltán! — többször is hangsúlyozza könyvében, hogy Mónus nagy érdemeket szerzett általában „a kádernevelésben", s különösen a „kiszorítottság éveiben" 1938/39 és 1943 között, amikor kialakította az új munkaközösségeket a fiatalok számára (pld. 149.) Ám az érdeklődő itt is csak szervezetek nevét és az általános utalást találja meg, a neveket és a megjelenített embereket nem! Úgy hiszem ebben a vonatkozásban is még a legtöbbet Marosán György sok évvel ezelőtt megjelent önéletrajzi írása nyújtotta, s ehelyütt még mindig a történetírók az adósak a valóban méltatlanul elfelejtett hajdaniak személyének bemutatásával. Méghozzá nem különféle korok újra- és újraírt protokollistája alapján. Persze fájó igazság, hogy az egykori 1942 1944 1945-ös pusztítás éppen ezen egykori fiatalok körében okozott valóban jóvátehetetlen károkat. Itt elég arra utalni (erről a könyvben nem esik szó!) hogy Mónus indította el Szabó Ervin után a második Marx-Engels válogatás nagy munkáját, amiben ugyancsak e korból vont be fiatal értelmiségieket - akik közül sokan már nem érték meg 1945 tavaszát, ami számukra valóban a felszabadulást és újrakezdést jelenthette volna. Agárdi Péter munkája érdemes írás, amely elgondolkodtató és minden alapot megad ahhoz, hogy a szerzőtől új Mónus-írásokat várhassunk. Hiszen a Mónus életmű megvilágítása még távolról sem teljes. Jemnitz János MAD S OLE BALLING VON RIVAL BIS BUKAREST Statistisch-biographisches Handbuch der Parlamentarier der deutschen Minderheiten in Ostmittel- und Südosteuropa 1919-1945. Dokumentation Verlag, Kopenhagen, 1991. Bd. 1-2. 987 p. RHVALTÖL BUKARESTIG A keletközép- és délkeleteurópai német kisebbségek 1919-1945 közti parlamenti képviselőinek statisztikai-biográfiai kézikönyve. Az 1953-ban született dán historikus és germanista Balling 1974-ben arra vállalkozott, hogy kézikönyvet állít össze a Finn- öböltől a Fekete-tengerig húzódó „Köztes-Európa" (Zwischeneuropa) országainak német kisebbségei parlamenti képviseletéről, a versailles-i békétől a második világháború végéig terjedő időszakban. Tizenöt évi kemény, de jól szervezett, s ezért eredményes munkával létrehozott kétkötetes hatalmas műve Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Jugoszlávia és Románia, illetve az 1939 1945 közt fennállt Szlovák Köztársaság, valamint az 1941-1945 közti Horvátország törvényhozó szervében helyet foglalt németeket vette számba, de nem feledkezett meg arról sem, hogy az 1939. évi magyar bevonulás előtti rövid életű Kárpátukrán Köztársaság megválasztott, de mindössze egyetlen napot megért szojmjában is volt — egy — német. A felsorolt 11 állam országos törvényhozó szervében, — amelyek közül 6 volt kétkamarás (Észt-