Századok – 1993

Közlemények - Tomka Béla: A Hitler-jelenség és a Harmadik Birodalom uralmi rendszere II/312

Tomka Béla A HITLER-JELENSÉG ÉS A HARMADIK BIRODALOM URALMI RENDSZERE Az úgynevezett Hitler-jelenség a nácizmus történetének közérdeklődésre leginkább számot tartó területe.1

A náci vezérrel mindmáig kiadványok tömege foglalkozik — meg-megújuló, sőt szinte rendszeres időközökben visszatérő hullámokban — , elsősorban Németországban, de másutt is. Ezekben olykor üzleti megfontolások tükröződnek, hiszen Hitlert jól el lehet adni, olyannyira, hogy e célból még hamisítani is érdemes: a 70-es évek úgynevezett Hitler-boom-ja — melynek során a nyugati írott és elektronikus sajtót, a könyvkiadást újra elárasztották a Hitlert témául választó írások, műsorok, sőt, képregények — a hamisított Hitler-napló emlékezetes botrányával végződött.2 A lázas érdeklődés természetesen nem csupán üzleti indítékú, s nem is újkeletű. Hitler alakja már a kortárs elemzőket lenyűgözte, akik rendszerint szinte démonikus erőt tulajdonítottak neki. Már ekkor kialakultak a Harmadik Birodalomról ma is élő sztereotip elképzelések, melyek szerint Hitler omnipotens vezetőként, úgyszólván egyedül irányította a náci államot, melyben a „Führer" mellett legfeljebb az állam és a párt egyes vezetői rendelkeztek politikai mozgástérrel.3 Hitler neve szinte a nácizmus szinonimájává vált, olyannyira hogy egyes történészek azóta is alkalmasnak tartják a nácizmus, illetve a rendszer megjelölésére a Hitler-mozgalom, vagy a hitlerizmus kifejezést.4

Érthető ez a Hitler-központúság annyiban, hogy a náci vezér kultusza egészen egyedülálló nem csupán a német, hanem a modern kori egyetemes történelemben is. Minden látszólagos megegyezés ellenére egyetlen uralkodót vagy államférfit sem vett körül az övéhez hasonló aura. Még a korabeli Szovjetunióban sem figyelhetjük meg az első számú vezető olyan — rendkívüli népszerűségén alapuló — integrációs szerepét, mint Németországban,5

s ebből a szempontból a ,,duce"-! sem hasonlíthatjuk a „Führer"-hez: mussolinizmusról sohasem lehetett szó. Hitler képes volt nem csupán az NSDAP „vezér"-évé válni — melyben az 1943-as Mussolini elleni megmozduláshoz hasonló lázadás bizonyosan elképzelhetetlen lett volna — hanem a német lakosság nagy részének, sőt egy ideig túlnyomó többségé-