Századok – 1993

Közlemények - Mesterházy Károly: A magyar honfoglalás régészetének ötven éve II/270

A HONFOGLALÁSKOR RÉGÉSZETÉNEK ÖTVEN ÉVE 299 is, hogy a második csoport jóval szélesebb körben teijedt el, mintsem a Megyer törzshöz volna köthető. A jövő útját az egyes tömbökön belül népnévi helységek egykori temetőinek kutatásában látja (Oszlár, Ladány, Örs, stb.). Forradalmian új volt Szőke megállapítása a köznépi hagyatékról, s ezzel a 10. századi társadalom hármas tagozódásáról. E helyt ugyan Molnár Erikre hivatkozik, aki a régészektől éppen a társadalmi tagozódás kutatását várta, s ennek következtében később Kristó Gy. prekoncepció alkalmazásával gyanúsítja, ez azonban nem változtat az elképzelés történeti és régészeti hitelén. E felfedezés szinte szárnyakat adott a további kutatásnak. Igaz ugyan, hogy Nagy Géza már 1893-ban hasonló véleményen volt, s Dienes szerint Szőke lényegében az ő ötletét dolgozta ki, de Nagy ötlete feledésbe merült, s a harmincas évektől Jan Eisner nyomán a bjelobrdoi temetőről bjelobrdoi kultúrának kezdték nevezni a soros temetők műveltségét, népiségét pedig szlávnak. Déli szomszédainknál ma is ez a helyzet. Szőke megkísérelte a köznépi temetők és műveltség tagolását. 1. csoport: a szegényes sírokon kívül még előfordul temetőikben a lovas temetkezés, és a fegyver. 2. csoport: nagyobb temetők fegyverrel, de lovassírok nélkül, 3. csoport: hosszúéletű temetők szegényes sírokkal. Ebbe a tagolásba azonban nehéz volt a temetőket és temetőrészleteket bepréselni. Sem Szőkének, sem másoknak nem sikerült e merev határok szerinti tagolás, mivel a társadalomban egy-egy közösségben különböző rendű-rangú emberek élnek. Ráadásul a temetők nagy része töredékesen van feltárva, tehát az ítélet csak a feltárt részekre vonatkozhatott, az egész temető pedig ismeretlen maradt. Bírálóinak ez volt a legsúlyosabb ellenvetése, a másik a helyi lakosság eltűnése az új rendszerezésben. A felvetődő és ma is megoldatlan kérdésekre Dienes I. is megkísérelt választ adni, de ő kizárólag a vezető- és középréteg hagyatékával foglalkozott. Dienes a társadalomról kialakított felfogásában Györffy és Heckenast kutatásaihoz csatlakozik, s Dienest követi Bona I. is. Dienes szerint a 10. századi társadalom a köznép, a fegyveres kíséret és a törzsi vezetők szűkebb rétegére tagozódott, azaz a Szőke-féle régészeti modellt történetileg értelmezte. A vezető- és középréteg társadalmi helyzetének megrajzolásánál azonban erőteljesen Vlagyimircovnak a mongol feudalizmusról szóló leírására támaszkodott. Kérdés azonban, mennyiben időtállóak Vlagyimircov megállapításai, és mennyiben alkalmazható a mongol 12-13. századi társadalomkép a szakrális királyságot felszámoló és az Árpád-ház egyeduralma alatt fejlődő magyar fejedelemségre. Ettől ugyan sok közös vonásuk lehet, de a kíséret szerepe közelebbi példákon is követhető lett volna. Ezzel a társadalomképpel részleteiben László Gy. sem értett egyet. Magam a társadalom hármas, vagyoni tagozódásán kívül a meglévő törzsi-nemzetségi tagolódás maradványait is igyekeztem érvényre juttatni. E ponton lép be kutatástörténetünkbe a kabar kérdés. A honfoglaló törzsek régészeti anyagának meghatározására, mint láttuk, Szőke Bélának is volt ötlete. О a Megyer és rokon törzsek anyagát vélte felfedezni. Györffy György a Felső-Tisza-vidéki zárt településterület régészeti emlékeit kapcsolta össze a kabarokkal. Az elképzelés teljesebb régészeti kidolgozását Dienes I. végezte el, s a fiatalabb nemzedék kritika nélkül el is fogadta (Németh P., Mesterházy K. és mások, ha nincs is irodalmi nyoma). A Felső-Tisza-vidéki szép leletek „országos" elterjedtsége később óvatosságra intett, s