Századok – 1993

Közlemények - Mesterházy Károly: A magyar honfoglalás régészetének ötven éve II/270

A HONFOGLALÁSKOR RÉGÉSZETÉNEK ÖTVEN ÉVE 275 családja, ha tudjuk, nem szláv szolgák veszik körül az előkelő sírcsoportot. A köznépi anyag értékelését később sem tartotta lezártnak: pl a kettős honfoglalás elméletének kidolgozásánál mindig csak a régi értelemben beszél a honfoglalók hagyatékáról. László Gyula munkamódszerének felvázolásakor az általánostól, a nagy egységtől az egyediig, a kis egységig vezető utat választotta. A kérdés az, hogy egymásból szervesen lebomló, vagy egymásra épülő egységekről van-e szó. És itt mást várnánk, mert inkább egymás mellett levő dolgok szélesen elterülő nagy panorámáját kapjuk, mint egymásra épülő, áttekinthető vertikális szerkezetet. A négy egymásra épülő fejezet ugyanis: 1. a nagycsalád, 2.a nagycsalád (azaz a temető) jobb és bal oldala, az oldalakon belül a sírok elemzése, 3. ez vezet a túlvilág, az egykori hitvilág megismeréséhez , 4. a sírokból kivett tárgyak. Ez a gondolatmenet a temetőfeltárás visszaforgatott sorrendje, vagy ahogy a régész megismerkedik a temetővel. Viszont a sorrend a nagy köznépi temetőknél már más, mert a temető szerkezete derül ki legutoljára , akkor találom meg, ha megtalálom, a családi csoportokat, nagycsaládokat. Röviden ismertette a honfoglalás előtt itt élt népeket: az avarokat és a szlávokat. Az avarokról szóló oldalak azonban nagyon sok szállal kapcsolódnak a könyv későbbi fejezeteihez. Ebben az időben ugyanis már eléggé kialakult elképzelései voltak László Gyulának az avar társadalomról, és az avar tárgyi hagyatékról. Sőt már itt hivatkozik készülő az „Avar nép élete" c. könyvére. E helyen azt kell kiemelnünk, hogy László Gyula az avar kontinuitást bizonyítva látta az avar temetők némelyikének szélén megjelenő magyar sírok alapján (Győr, Visznek). Az avarok utódainak tartotta a székelyeket. Ma az első kérdésben újra felmerült a bizonyítás ilyen módja (Vörs), de általában a temetők tanúsága ebben a vonatkozásban negatív. A legnagyobb avar temetők is megszakadnak a 9. század első felében, ott is, ahol elméletileg nem érte őket bántódás (Tiszafüred). Avar hatásnak tulajdonítja az oroszvári temetőben talált egész lótemetést. Az eredeti dokumentáció fényképe alapján azonban jelenkori dögtemetésről lehet szó. Amit az avar temetők és a magyar kertes város összefüggéséről ír már azért sem él, mert időközben a néprajzosok kiderítették, hogy a magyar kertes város nem korábbi a 16. századnál. Nem bizonyítható az avar-székely azonosság sem. Az avarokról szóló kis részben azonban szép számmal vannak máig is érvényes megállapítások (az avar nagycsaládi rendszer megléte, a sarlós sírok kérdése, a mokrini tégely samanisztikus ábrázolása, az avar ácsmesterség és falusi-földműves életmód, csontmegmunkálás, vasfeldolgozás-kovácsmesterség, fazekasság, szamanida hatások az edények festett díszítésén, az avarság belsőázsiai kapcsolatai, stb.) A szlávokról írottak főleg Kniezsa István és Melich János nyelvi anyagára épülnek, kisebb részben a szláv régészet eredményeire, főleg Lubor Niederlének a szláv temetkezési szokásokról írt soraira. Nem értékesítette viszont a szláv lakosság bemutatásánál a szlávnak tartott soros temetőket. Talán mégsem tartotta igazán szlávnak a temetőkben nyugvókat? E helyen különösen méltatja a magyar nagycsalád önellátó voltát: „Úgy látszik, a szláv családok munkafelosztása nem volt oly gazdag, mint a keleti népeké, mert egy csomó olyan mesterség is kialakult náluk, amelynek munkáját nálunk eredetileg a családon belül végezték el." (HMNÉ 107) A mészárost és a molnárt említi példaként. Ma már éppen nem a magyar nagycsalád és vele a magyar