Századok – 1993

Tanulmányok - Niederhauser Emil: A cseh történetírás történetéből II/201

A CSEH TÖRTÉNETÍRÁS TÖRTÉNETÉBŐL 213 tervezett 6 kötet nem jelent meg mind 1939-ig, hanem a megszállás alatt és a felszabadulás után egészült ki, Bidlo és Hybl is részt vett a szerkesztésében, de az egész munka koncepcióját Sustától származik, és az egyes korok rövid jellemzését is ő írta meg. Ha — nagyon tiszteletlen hasonlattal — azt mondhatnánk, hogy Pekar volt a cseh történetírás Masarykja (vagy inkább királya?), Susta volt a BeneSe. A külföldi kapcsolatok ápolását Pekar neki engedte át, ő folytatta a Revue Historique számára Göll beszámolóit (1925-35-ben), hisz már korábban is együttműködött Göll mellett. A nemzetközi kongresszusokra is inkább ő ment el. Göll legkedvesebb tanítványa, a nagy reménység azonban egyikük sem volt, hanem Ladislav Karel Hofman (1876-1903), aki azonban korán elhunyt. Göll azért is szerette, mert parasztfiú volt, akikből mellékesen dekadens századvégi költő is lett, s ennek megfelelően erős katolikus hit és teljes hitetlenség közt ingadozott. Ha Göll és Pekar még önmaguknak is csak ritkán vallották be kételyeiket a történeti megismerés lehetőségei előtt, Hofman ki merte mondani: a történelem célja nem az, hogy megállapítsa rankei módra, hogyan is volt tulajdonképpen, mert ez úgyis lehetetlen. A történész írja meg azt, hogyan látja a múltat. Hofman Masaryk tanítványa is volt egyébként, nemcsak Gollé. Masaryktól is sok ösztönzést kapott. Berlinben és Párizsban járt tanulmányúton, a francia forradalmat vizsgálta, ezen belül is a közvélemény érdekelte, ami már önmagában hallatlanul új volt a hagyományos tematikákat ápoló cseh történetírásban. De ez érdekelte 1901-es tanulmányában is, A husziták és a baseli zsinat 1431-1432-ben. Hogy egyéniség volt, azt mutatja, hogy 1897-ben (Dobrovsky a cseh reformációról) elsőként utasította el Masaryk huszitizmus-elméletét, viszont éppen Masaryk hatására írt 1899-ben A. Mickiewicz és a szocializmus címmel tanulmányt, amelyben Mickiewicznek az utópikus szocialisták nyomán kibontakozó messianizmusát vizsgálta. Egy befejezetlen tanulmányában a porosz II. Frigyes „tanulóéveit" vizsgálta, Bismarckról és Max Lenzről is írt jellemzést. Fő problémája, nyilván megint Masaryk nyomán, humanitás és erőszak viszonya volt. Korai halála kímélte meg attól, hogy ennek a 20. századi aspektusát saját bőrén tapasztalja meg. 1904-ben kiadott összes munkái két kötetet tettek ki. Prózaibb volt Jan Bedrik Nóvák (1872-1932) pályafutása. Göll és Emler tanítványaként a segédtudományokra volt predesztinálva, ezért is küldték a bécsi Institutba. 1916-ban az országos levéltár igazgatója lett, 1918 után a levéltári főiskola tanára is, az intézmény szervezésében is nagy szerepe volt. Segédtudományi hivatásának korai cikkeivel tett eleget, a 13. századvégi cseh formuláskönyvekről (1903-6) és a középkori dictamenekről meg ezek antik és reneszánsz vonatkozásairól (1909). Aztán a cseh nacionalizmus történetét akarta megírni, ebből született tanulmánya IV. Károly patriotizmusáról (1926, bár még a háború alatt írta), és A római császárság eszméje és hatása a cseh politikai gondolkodásra (1924), címében többet ígérő, mint kidolgozásában. Ó adta ki a Monumenta Vaticana IV. kötetét, 1907-ben ennek anyagából írta meg tanulmányát Az avignoni pápaság és a kúria elleni cseh ellenállás csírái. Néhány olasz vonatkozású cikke is van, többek között Piccolomini Cseh krónikájáról.