Századok – 1993

Tanulmányok - Niederhauser Emil: A cseh történetírás történetéből II/201

A CSEH TÖRTÉNETÍRÁS TÖRTÉNETÉBŐL 205 Életműve voltaképpen nem nagy terjedelmű, tanítványai majd sokkal többet írnak. De amit írt, maradandó. A források tiszteletét tanulta meg, Höflernél is már, még inkább Waitznál. Minél több forrást! Ez persze azt is jelentette, hogy az igazán tudományos mű csak részkérdéseket tárhatott fel, különben elszakad az elsődleges forrásoktól. Viszont ezzel ellentmondásban éppen ő volt az, aki kiváló analitikus munkák mellett voltaképpen a szintézis iránt rendelkezett nagyobb érzékkel, csak tudományos lelkiismerete nem engedte meg, hogy erre felé haladjon. De ő tágította ki, először Gindely óta, a cseh történészek látókörét. Első műveiben inkább az újkor felé fordult, később középkori témákat is feldolgozott, ő adott rá példát, hogy a történésznek minden korban otthonosnak kell lennie, ezt is majd nagyon sokan tanulják meg tőle. Habilitációs munkája nem is cseh témájú volt. A francia házasság. Franciaország és Anglia 1624 és 1625-ben (1876) a harmincéves háború korának egyik diplomáciatörténeti kérdését tisztázta. Néhány tanulmányban egyéb európai kérdéseket is vetett fel a korból, de a 17. sz. elejének csehországi eseményeiről is írt. Óhatatlanul Komenskyba is bele kellett botlania, s innen jutott el a cseh testvérek problematikájáig. 1878-82 két kötetben publikált rájuk vonatkozó forrásokat és analitikus tanulmányokat, Peter Cheléickyt ő magyarázta először a maga korából (ez Gollnak módszertani elve is volt egyébként). 1886-ban ő is hallatta hangját a Kéziratok körüli újabb vitában, és Masarykkal egy állásponton bizonyította hamis voltukat, elsősorban azzal, hogy a cseh társadalom képébe olyan mozzanatokat vegyített Hanka, amelyek a kora-újkori cseh társadalomfejlődés ismeretét tételezik fel. A cseh testvérektől még visszamenve a huszita korszakhoz jutott el ő is, először forráskiadásokkal (Vavíinec z Brezové új kiadása 1894). Ezzel függött össze legterjedelmesebb műve, a Csehország és Poroszország a középkorban (1897), Adalberttől a lovagrend szekularizációjáig tekintette át a kérdést, és óhatatlanul a cseh-lengyel kapcsolatok fejlődését is tárgyalta. Egyetemi előadásai nem maradtak fenn, csak néhány részlet, amelyet tanulmányként jelentett meg (Az angol parlament létrejötte, 1879, Assisi szt. Ferenc, 1896). Inkább ismertetései voltak a jelentősek, ahol külföldi munkák bírálata kapcsán egyetemes történeti kérdésekben foglalt állást. Egyébként nemcsak otthon képviselte a külföld eredményeit, hanem a hazaiakat is külföldön. 1880-tól 1905-ig évről-évre referált a cseh történetírás eredményeiről a Revue Historique hasábjain, 1926-ban pedig lustával együtt A cseh történeti tevékenység ötven éve címen még egyszer összefoglaló áttekintést adott, ez csehül is megjelent. Ha a Kéziratok vonatkozásában egy fronton állt is Masarykkal, egyéb kérdésekben többször vitatkozott vele, különösen 1895-ös tanulmányával, A cseh kérdéssel. Masaryk itt egyenesvonalú összefüggést konstruált a huszitizmus, a reformáció és a cseh nemzeti újjászületés közt, Göll ezt alaptalannak mondta. Azzal sem értett egyet, hogy Masaryk kifogásolta a tényekhez való ragaszkodást, Göll éppen ezt tartotta alapvetőnek, és azt sem fogadta el Masaryktól, hogy a történetírásnak elsősorban értékelni kell. Nemcsak ez a vita, egyéb mozzanatok is újra az újkor felé fordították az érdeklődését. 1908-ban rektori megnyitó beszédében a cseh egyetem létrejöttét tárgyalta, amelynek személyesen is részese volt. 1902-ben A népek gyűlölete és az osztrák egyetemek c. német nyelvű munkájában teljesen aktuális kérdéshez szólt hozzá,