Századok – 1993

Folyóiratszemle - Barrett; James R.: Amerikanizáció és a munkásosztály átformálása az Egyesült Államokban 1880-1930 I/188

FOLYÓIRATSZEMLE 189 kozott ki, melyben a munkáltatóktól kezdve a kü­lönböző nacionalista, nativista csoportokon át a szövetségi hatóságokig sokan résztvettek. A mozga­lomnak, jegyzi meg James R. Barrett, az urbanai University of Illinois történészprofesszora, egyértel­műen konzervatív jellege volt: az egységes amerikai, elsősorban fehér, angolszász és protestáns kultúrát „erőszakoltak" rá a bevándoroltakra. Az amerika­nizáló program nem elhanyagolható mellékterméke volt a társadalmi kontrollnak az I. világháború és az azt követő „vörös veszedelem" évei alatt. Ez a megközelítés azonban nem kielégítő, folytatta Bar­rett: túlságosan szűkkörűen határozza meg az ame­rikanizálás programját és térbelileg is leszűkíti a hivatalos átképzési programok színhelyeire. A be­vándorlókar érő mindennapi munkahelyi, lakóhelyi és otthoni hatások vizsgálata pontosabb képet ad az asszimilációról és a kulturális beilleszkedésről. A beilleszkedésben a fő szerepet pedig nem a már említett tényezők játszották, hanem a már régebben az Egyesült Államokban élő munkások. A tárgyalt korszakban két, egymástól élesen elkülönülő munkásréteget lehet megkülönböztetni: (a) az Amerikában születetteket és a „régi" beván­dorlókat és gyermekeiket, elsősorban briteket, né­meteket, íreket, kisebb számban skandinávokat és angol nyelvű kanadaiakat, akik már létrehozták ek­kora saját intézményeiket, szakszervezeteiket, párt­jaikat akik — Eric Hobsbwam szavaival — „megta­nulták a játékszabályokat"; és (b) a Kelet- és Dél­kelet-Európából érkezetteket, az „új" emigrációt, akikhez csatlakoztak az I. világháború előtt és alatt a feketék és a mexikóiak: ez utóbbi csoportnak nem volt saját intézményrendszere és a már meglévőkbe kellett betagozódniuk. Mindenekelőtt az etnokultu­rális tényezők alakították mindennapi életüket: a megalakuló szervezetek az egyes etnikumokon belül jöttek létre és a különböző társadalmi tagozódások párhuzamosan jelentkeztek az etnikai csoportok ke­retein belül. A brit, a német, az ír és az amerikai születésű szakképzett munkásság szakszervezetei, testvéri szövetségei, egyházi szervezetei és egyéb közösségei nem sok helyet hagytak az újonnan ér­kezettek hasonló szervezeteinek, ráadásul egy egyre inkább nacionalista színezetű, 1848-as republikaniz­mus hatotta át a szervezeteket, semmint egy nyitot­tabb 1776-os szellem. A „régi" bevándorlók és leszármazottaik szervezetei ugyanakkor kifejezetten védekező, kizá­ró jellegűek voltak: az American Federation of Labor, a Knights of Labor és egyéb munkásszervezetek nyíltan nativista (bevándorlás-ellenes) álláspontot képviseltek a bevándorlást illetően; míg számos szo­cialista vezető kimondottan faji nézeteket hirdetett, amikor felszólalt az ázsiai — kínai és japán — és fekete munkások ellen. Az ázsiai munkások elleni fellépés különösen Kaliforniában talált nagy vissz­hangra és az ország történelmének első bevándor­láskorlátozó intézkedéseit is itt hozták az 1880-as években a kínaiak és japánok kiszorítására. AzAFL szakmai szervezetei kizáró jellegűek voltak eleve: a nem-szakszervezeti tagok felvételét mindenhol aka­dályozták. A „régiek" nativista érzéseit lovagolta meg — többek között — az ún. populista mozgalom is, mely elsősorban a mezőgazdasági dolgozók között volt népszerű a 19. század utolsó évtizedében. A populizmus nem tudott országos mozgalommá válni: a középnyugati államok és a déli államok jelentették a mozgalom bázisát. A ,/égiek" faji és nativista előítéleteit erősítették az „újak" mássága és — legtöbb esetben — szakképzetlen volta. A szakmai szakszervezetek azonban egyre nehezebb helyzetbe kerültek a tömegtermelés bevezetésével: a szakkép­zett és a szakképzetlen munkát elválasztó fal ledőlt és a szervezeti különállás egyre inkább anakronisz­tikussá vált. A tömegtermelés bevezetésében élenjáró au­tógyártás, Henry Ford indította el a munkáltatók legambíciózusabb és leglátványosabb programját az újonnan jöttek kulturális beilleszkedésének meg­könnyítésére. , Jíapi 5 dollár"-os programja a tömeg­termelésen, a rövidebb munkaidőn, a teljesítmény­bérezésen és újszerű vállalatvezetési módszereken alapult. Alapideológiája megegyezett a korabeli ún. progresszív mozgalom politikai elképzeléseivel, amelyek szerint elsősorban a környezet alakítja az egyén viselkedését és szokásait Ennek megfelelően a programban csak azok vehettek részt, aki k bizo­nyítottan rendezett körülmények között éltek és magukénak vallották az ún. középosztálybeli érték­rendet 1919-ben már kb. 800 vállalat tartott átkép­zési programokat dolgozóiknak és támogatott min­den olyan törekvést melynek célja a beilleszkedés megkönnyítése volt. Az igazi „oktatás" azonban a munkahelyeken folyt. A kohókban, vágóhidakon és a nagyvárosok — Chicago, Cleveland, Pittsburgh, New York stb. — üzemeiben a dolgozók számára a művezetők jelentették a „tanárokat" akik elsősor­ban arra tanították meg őket hogy „ki a góré" az illető munkahelyen. A korai Szocialista Párt idegennyelvi föderá­ciókat tömörített ahol a nyelvi korlátok miatt a kisebbségben lévő radikálisok — akik beszélték az illető etnikum nyelvét — súlyukhoz mérten nagyobb befolyásra tettek szert a frissen bevándoroltak kö­rében. Emiatt az „újak" radikálisabbnak tűntek a „régiek" szemében, ami még inkább növelte a két csoport közötti távolságot. A világháborút követően a baloldali pártok taktikát változtattak: a nyelvi alapon szervezett csoportokat felosztották és a kör­zetek váltak a szerveződés gócpontjaivá. A pártok ezzel is szerették volna magukat elfogadhatóbbá tenni a közvélemény szemében: az idegen nyelven beszélő radikálisok mind gyanúsakká váltak az eu-

Next

/
Thumbnails
Contents