Századok – 1993

Folyóiratszemle - Smith; Everard H.: Chambersburg: egy konföderációs megtorlás anatómiája I/I87

FOLYÓIRATSZEMLE 187 aláírási mozgalomhoz csatlakozó munkások csak kis földrajzi korból kerültek ki és a francia választási rendszer miatt nem volt képviseletük a törvényhozásban. Igaz, talán a Mackau-törvények kiadásához hozzájárult az akció: mindenesetre annak viszonylagos visszhangtalansága miatt előtérbe került a külföldi — brit — segítség e téren. A Brit Rabszolgaellenes Társaság rábeszélésére Guillaume de Félice egy meglehetősen széles körben terjesztett pamfletet Irt 1846-ban, mely kiindulópontként szolgált a második petíció-mozgalomhoz. Az abszolút számok még mindig a mozgalom gyengeségéről árulkodnak (10 000 aláírás 1847 tavaszáig), figyelemreméltó azonban a mozgalom társadalmi bázisának bővülése. Míg addig a politikai elit egy csoportja és egyes nagyvárosok munkásainak egy része vett részt a rabszolgaság eltörlését követő akciókban, most az egyházak is megjelentek és a mozgalom szolgálatába állították jól kiépített hálózataikat is. Míg 1844-ben a petíciót aláírták 90%-a a munkások közül került ki, addig 1847-ben a petíció elvesztette munkás-jellegét. A második akció egyetlen közvetlen eredménye az lett, hogy Bugeaud marsall, Algéria kormányzója üzenetet kapott a hadügyminisztertől, mely szerint a kormány sürgősen el akarja törölni a rabszolgaságot a gyarmaton. A marsall tiltakozása ellenére 1847. június 2-án a hadügyminisztérium már el is küldte a felszabadítási rendelet fogalmazványát Algériába. A hónap végén drámainak nevezhető események zajlottak le a párizsi Képviselőházban: a katolikusok és a konzervatív centrum felhagyott a rabszolgatartó gyarmatok képviselőinek támogatásával és az új helyzetben az addigi egység is megtört a kolóniák képviselői között: Guadaloupe delegációja egy rendkívül radikális tervet nyújtott be e tárgyban — talán azért, hogy elriassza az ingadozókat az emancipációtól. A tervezet egyes pontjaiban fourierista volt, elsősorban az elosztás és a jóléti gondoskodás területén. Mindezek ellenére Lajos Fülöp utolsó trónbeszéde 1848 elején még említést sem tett a rabszolgafelszabadításról. A francia abolicionisták egy újabb aláírásgyűjtést kezdeményeztek már 1847 végén és a Képviselőház megnyitásakor már 30 000 aláírás gyűlt össze - szerintük. Az új mozzanat az volt ebben az esetben, hogy a vidéki kistelepülésekről is érkeztek támogató aláírások. Az Ideiglenes Kormány kezdetben nem szándékozott változtatni az addigi kormánypolitikán; a helyzet akkor változott meg véglegesen, amikor március 3-án Szenegálból Párizsba érkezett Victor Schoelder, a legnagyobb tekintélyű francia abolicionista. Scholder helyzetét egyidejűleg könnyítette és nehezítette először az a tény, hogy közel állt a Réforme-csoporthoz, mely éppen akkor jutott hatalomra. Végül meggyőzte az Ideiglenes Kormányt az emancipációs rendelet kiadásának szükségességéről és az iratot fogalmazó bizottság elnökeként sikerült 1848 tavaszán nyolc hét alatt megszövegezni és elfogadtatni a történelmi jelentőségű dokumentumot. Az emancipációs rendeletet még a Nemzetgyűlés összeillése előtt nyilvánosságra hozták: Scholcher attól félt, hogy a rabszolgakérdésben alapvetően közömbös párizsi tömegek képviselői félreteszik a kérdést számukra fontosabb ügyek miatt. American Historical Review, Vol. 96, No. 3. (June 1991.) 709-734 Ma. T. EVERARD H. SMITH CHAMBERSBURG: EGY KONFÖDERÁCIÓS MEGTORLÁS ANATÓMIÁJA Az University of North Caroline-n dolgozó Everard H. Smith az amerikai polgárháború egy látszólag jelentéktelen eseményét analizálja: egy Chambersburg nevű kisvárost Pennsylvania államban a konföderációs csapatok 1864 júliusában porig égettek. Már maga az időpont is fontos: az eset a háború negyedik évében történt, amikor mindkét fél többé-kevésbé totális háborúvá változtatta az addig főként csak a csatatereken folyó küzdelmet Chambersburg tragikus sorsának közvetlen hadászati előzménye az a kudarcot vallott unionista próbálkozás volt, mellyel a Shenandoah-völgyét (Virginia) próbálták megtisztítani a déli gerilláktól; közvetlen következménye pedig a Sheridan által indított bosszúhadjárat volt mely a Shenandoah-völgyét romhalmazzá változtatta. A gettysburgi csatát megelőzően (1863. július 1-3.), a konföderációs csapatoknak kevés közvetlen kapcsolatuk volt az „északi" lakossággal. 1863. június 15-e és július 2-a között Chambersgburg szolgált a déliek egyik koncentrációs pontjául. A városka jelentette számos délinek „a" jenki kultúrát és intézményeket. A lakossághoz való viszonyukat Smith arrogánsnak, sovinisztának mutatja be a tanulmányhoz csatolt levelek alapján, melyekben a közlegényektől kezdve a vezénylő tisztekig nyilatkoznak a konföderációs katonák érzelmeikről és tapasztalataikról az otthon maradt családtagoknak. Az ellenség alacsonyabbrendű lényként való kezelése a háború és az ütközetek elszemélytelenítését is szolgálta, egy olyan pszichológiai fogás volt mellyel elaltathatták vagy csökkenthették a katonák a bűntudatot. Pszichológiailag a Shenandoah-völgy kulcsszerepet játszott a konföderáció tagjainak tudatában: a völgy egybeforrt a délieknek a keleti hadszíntéren elért sikereivel, így például „Stonewall" Jackson 1862-es hadjáratával. Természetesen