Századok – 1993

Történeti irodalom - Pálffy Pál nádor levelei (1644–1653) (Ism.: Soós István) I/I59

161 TÖRTÉNETI IRODALOM Nem kerülhetik el figyelmünket a levelek közlésével kapcsolatos ellentmondások, hiányosságok sem. Ha a levelek kiadója valóban ragaszkodott volna a már említett szövegkritikai módszerhez, akkor nem követte el volna azokat a hibákat, amelyek sorra cáfolják a bevezetőben jelzett szövegkiadási alapelveket. így pl. hangsúlyozza, hogy „csak azok a levelek nem kerültek kötetünkbe, melyek korábbi levelek tartalmi megismétlései, új információt nem hordoznak". Ennek az elvnek azonban némileg ellentmondani látszik, hogy számos olyan levelet közöl, melyek tartalmilag alig nyújtanak új ismereteket (pl. a 32. sz. levél). Ugyanakkor nem veszi föl a válogatásba az 1646. augusztus 27-én kelt levelet, amelyhez csatolva van III. Ferdinándnak Pálffyhoz írott levele. Megtévesztő, hogy külön levélként kőzöl olyan leveleket, melyek a Batthyány Ádámhoz írottakhoz vannak csatolva, azaz a Pálffyhoz intézett, másoktól származó levelek kivonatai vagy másolatai. (így pl. a 49. sz. levél a 48., a 61. sz. a 60., a 121-122. sz. a 120., a 127. sz. a 126., a 149 és 150. sz. levelek pedig a 148. levél mellékletei.) Fontos megjegyeznünk: nem jelzi minden esetben, hogy a levél szövege olvashatatlan vagy rongált (pl. 1. sz. levél). Következetlen a levelek eredeti formai tagolását illetően is: nem tesz új bekezdéseket, holott a szöveghűség ezt követelné meg (lásd pl. a 2., 10., 11., 19., 127. sz. stb. leveleket). Nem értjük, vajon miért hagyta ki a német nyelvű leveleket, mikor ezek több esetben értékesebb információkkal szolgálnak, mint néhány magyar nyelvű, sokszor csak az üdvözlésekre, köszöntésekre szorítkozó levél. Visszatérve most már a kötetben követett betűhív, szövegkritikai, szövegközlési módszerekre, a levelek áttanulmányozása során megállapíthattuk, hogy S. Lauter Éva a publikált 161 levél közül egyetlen egyben sem tartja be a „betűhívség" szigorú szabályait. Nem világos, miért változtatta meg önkényesen a levelek központozását; miért tesz oda pontot, vesszőt, ahol a levelekben nem található, máshol viszont elhagyja ezeket. Miért szakítja meg sok esetben a mondatokat és kezd újakat? S. Lauter nem következetes a levelekben törölt vagy javított szavak, mondatok jegyzetben történő jelölését illetően sem. Vagy egyszerűen nem jelzi ezeket (pl. a 22., 24., 30., 32., 43., 47., 71., 108., 114. és 134. sz.) vagy az eddigi szövegkiadási módszerektől eltérően a levél szövegében áthúzva közli a kitörölt mondatot és jegyzetben jelzi: „ez a mondat az eredetiben áthúzva". Vajon hol tanulta ezt a forráskiadási módszert? Hasonlóképpen „újítás"-nak tekinthetjük S. Lautemek azon eljárását, midőn a magyar történeti irodalomban már idézett levélrészleteket a közölt levél szövegében idézőjelbe teszi és jegyzetben közli, hogy a „jelölt részeket" pl. Takács Sándor, vagy Iványi Béla publikálta (ld. pl. 108., 153. sz.) Nem tartja be azt az alapelvet sem, miszerint a hosszú és rövid magánhangzók írásakor az eredeti szöveget követte. Gyakran véti el az a és о betűket. így lesz az azofc-ból ezek (1. sz.), az azon-ból ezen (7., 12. sz.), az azokon-ból ezeken (12. sz.). Máskor az e (é) és az о (ó) hangzókat keveri össze, a szövegkörnyezetbe nem illő értelmetlen szóalakokat hozva így létre: pl. mostis lesz a mégis-bői (88. sz.), vólt a véle-bői (95. sz.). Helytelen az a' névelő alaki feltüntetése is. Hol a (ez szerepel a legtöbbször), hol à, csak ritkán találkozunk a helyes a' formával. Érthetetlen, miért kellett a szókezdő z-t sz-re változtatni; sajnos ebben is következetlen: pl. szaz —> zaz (2. sz.), szolgaiat, szolgaia —> zolgaiat, zolgaia (4., 6-7., 9., 11., 16. sz.). Sokszor összetéveszti az i-t a ;'-vel, a j-1 az y-nal vagy felcseréli az ii-t az y-nal. Ezekben az esetekben csupán a betűhívség ellen vét, de az u, a v és a n rossz olvasatával már teljesen új szavakat alkot. Hogy csak néhány példát idézzünk: vala —> nala (2. sz.), annyinalis —> annyivalis (18. sz.), alkhattna[nk] —> alkhattván (26. sz.), Runek —> Revnek (50. sz.), vagy Romiásat —> nagy Romiásat (125. sz.). Néhány levélben olyan szóalakokkal találkozunk, amelyek — ezekről nem tudni, vajon sajtóhiba (ezek száma meglehetősen nagy és nemcsak a levelekben és azokhoz fűzött jegyzetekben is) vagy „félreolvasás" következményei — értelmetlenné teszik a szöveget, pl.: hosbadban —> hostadban (2. sz.), esel is —> es elis (2. sz.), intezkedven —> vitezkedven (11. sz.) beszegetesim —> beszelgetesim (17. sz.), felltebbis —> felliebbis (19. sz.), eggiek —> egyik (25. sz.), Passusok nirgalasara —> Passusok visgalasara (35. sz.), minekokáért —> minekokán (56. sz.), akarmi szűrűek legjenek azarant —> akxirmi szórúek legjenek az arat (69. sz.), altalmas —> artalmas (71. sz.), ezer forintval —> ezer forenteghról (71. sz.), interimel —> interim el (76. sz.), s-kemünk —> s-kernünk (80. sz.), Lengyelek és Kozákokat megh verték —> Lengyelek az Kozákokat megh verték (93. sz.), a hová Toroki tractatu] —> a' Sitva Toroki tractatul (98. sz.), gyónghe válakom —> gyónghe válaszom (123. sz.), kér szeretettel —> kenszeretettet (124. sz.), minden két portarul —> minden hét portarul (135. sz.), ez előtűl fogvást —> ez idótúl fogvást (137. sz.), illente panaskeppen —> ielente panaskeppen (144. sz.), puska-por Kenne, ugy —> puskapor kanot vagy (153. sz.), s-ártattan —> s-ártatlan (157. sz.) stb. Egyes levelek szövegében néhány szó alakját önkényesen megváltoztatja, jóllehet ezek a szavak a 16-17. századi magyar nyelvben egyértelműen jelen voltak. Ezt teszi akkor, amikor a gabna szóalakból következetesen gabona-t csinál (2., 13., 31.,35., 136. sz.). Ezt a .javítást" valószínűleg nem végezte volna