Századok – 1993
Közlemények - Kövér György: A bankkérdés: két–bankrendszer vagy binacionális bank I/89
102 KÖVÉR GYÖRGY tására 1870. március 28-án és 30-án, az 5. és 6. ülésben került sor, az ezután következő „szakférfiak" nem tehették meg, hogy ne reagáljanak az elhangzottakra. Az ellenzők táborát azonban nem Horn felszólalása szaporította meg, hanem már előzőleg is markáns képviselők sorakoztak fel mellette. A Pesti Kereskedelmi Testület nevében Vetsey Sándor a „lehetséges..., de nem tanácsolom" formulába sűrítette véleményét, míg a PMKB másik képviselője Aebly Adolf elismerte ugyan a valutahelyreállítás előtti bankállítás lehetőséget, de „semmi esetre sem kívánatosnak" minősítette.5 2 Strasser Alajos, a Franco-Magyar Bank alelnöke — a lehetőséget szintén nem tagadva — úgy tartotta, hogy a „magyar népgazdaság érdekeinek a jelenlegi viszonyok között legjobban az ONB-vel egy megállapodás felelne meg". Falk Miksa, a neves publicista (Wahrmann Mór tanulótársa) ezen annyival ment túl (szellemesen kipellengérezve Horn bankszabadságra vonatkozó elméleti álláspontja és a magyar bankmonopólium szükségességéről vallott nézetei közötti ordító ellentétet), hogy megfogalmazta azt is:„ha az ONB nem képes, vagy nem hajlandó akkor nem marad más választás, mint megkísértjük (sic!) önálló saját bankkal." Ennek feltétele viszont szerinte a „valuta mielőbbi helyreállítása", mégpedig a „birodalom másik felével egyetértőleg, együttesen". Meg kell azonban jegyezni, hogy még Wodianer Albert is, aki a jegybankállítás lehetőségének elismerése mellett, annak célszerűtlenségét hangsúlyozta, úgy vélekedett, hogy az ONB szabadalmának lejárta után, 6 év múlva „önálló magyar nemzeti bank" kívánatos.53 A legnagyobb horderejű kihallgatásra 1870. május 20-án került sor. W. Lucám „magánvéleményét" nemcsak azért övezte nagy figyelem, mert „civilben" az ONB főtitkára volt, hanem azért is, mert vaslogikával felépített érvelése közepette sem mulasztotta el rugalmas fogódzók felkínálását az együtt gondolkodni óhajtóknak. Kemény feladat volt jól kérdezni tőle még a bizottság vitaképes tagjainak is. Különösen az ONB szerepére vonatkozó második kérdőpont körül folyt éles konfrontáció a pesti bankár-bizottsági tag, Wahrmann Mór és a jegybanki főtitkár között, aki a vita hevében önmagáról igen jellemzően öntudatosan kijelentette:„én magam nem vagyok bankár."54 Amint már említettük, Lucám a lehetőséget nem tagadva, határozottan szögezte le, hogy „egy vagy több magyar jegybank nem éri el a célt, hanem az országnak (sic!) direkt és indirekt kárt okoz". Nem érdeke tehát Magyarországnak, sőt ha egyáltalán lehetséges, „legcélszerűbben az ONB által volna teljesíthető," ami az alkotmányos keretekre hivatkozva egy nagyhatású új javaslatnak Ígérkezett. Egyértelművé tette, hogy „az ONB nehéz harcban, nem áldozatok nélkül az osztrák kormányzat befolyása alól felszabadította magát,... semmi körülmények között nem hagyja magát új bilincsekbe verni". Rögtön kilátásba helyezte azonban a „szabad egyezkedést". Nem mulasztotta el, hogy rá ne mutasson Horn teoretikus elképzeléseinek devizapolitikai tarthatatlanságára egy olyan adós ország, mint Magyarország esetében.5 5 Mivel az egyik legnagyobb magyarországi pénzügyi szaktekintély, Weninger Vince, nem tudott személyes meghallgatásra Pestre jönni bokros bécsi teendői miatt, utólag, írásban, 1870. június 14-i keltezéssel küldte el válaszait a kérdésekre. Miközben az ONB üzleti politikájának bírálatával igyekezett magát Lucám álláspontjától is elhatárolni, a legélesebben mégis Horn nézeteivel konfrontálódott. Nem tagadva
