Századok – 1992

Közlemények - Varga László: Zsidó bevándorlás Magyarországon I/59

70 VARGA LÁSZLÓ jukra azonban nincs mód, s említett megbízhatatlanságuk ellenére sem mondhatunk le róla. Előre kell bocsátanunk azt is, hogy mind a 3. táblázatban foglalt, mind a későbbiekben ennek megfelelően alkalmazott időpontok semmiféle periodizációt nem jelentenek, nem tükröznek. Mindössze arra törekedtünk, hogy felhasználjunk minden olyan összeírást, majd népszámlálást, amely alkalmas — elviselhető hibalehetőséggel — az ország, és azon belül a zsidó népesség számának megállapítására. Mindezek után megállapíthajtuk, hogy Marton elmélete, amely a határmenti megyékre irányította a figyelmünket — a fenti korlátokkal és korrekciókkal — valóban alkalmas arra, hogy viszonylag megbízhatóan követhessük a bevándorlás alakulását. A 4. tábla (Id. a 65. lapon!) tehát (1735 és 1850 között) most már az említett megyékre lebontva tartalmazza a 3. tábla országos adatait. A 4. táblázat adatai tehát még mindig csak a zsidó népesség számára, ill. arányára vonatkoznak. A bevándorlásra akkor következtethetünk, ha e tényleges népszaporulatból kivonjuk a valószínűsíthető természetes népszaporulatot. Hangsúlyoznunk kell ugyanakkor, hogy sem a 18. században, sem a 19. század első felében nem rendelkezünk a természetes népszaporulatra megfelelően precíz adattal. Kovács Alajos pl. az említett közel másfél évszázadra a zsidóság 1880 körüli (mintegy évi 18 ezrelékes, tehát rendkívül magas) természetes népszaporulatát vetítette vissza. Látnunk kell azonban, hogy e módszer bevallott célja a különben rendkívül nehézkes számítások megkönnyítése volt.15

Ha azonban az országos adatokból és a zsidóság és összlakosságra a dualizmus időszakában pontosan kiszámítható különbségből indulunk ki, akkor Kovács Alajos-féle évi 18 ezrelékkel szemben, a zsidókat tekintve országosan mindössze 9,35 ezrelékre jutunk. A későbbi — már valóban pontos — adatok alapján ugyanakkor mód nyílik arra is, hogy az egyes megyék közötti különbségeket is figyelembe vegyük. Nyilvánvaló, hogy az ily módon jelentősen pontosított számítások is tartalmaznak további — kiküszöbölhetetlen — hibákat. így ez a módszer feltehetően egyes — főleg a kezdeti — korszakokban a lengyel bevándorlásra valóságosnál némileg alacsonyabb számokat ad. Marton számításainak egyik fogyatékossága, hogy egyrészt átvette Acsády téves adatait is, másrészt az adatok hiányát tényként és nem adathiányként kezelte, továbbá a természetes és a tényleges népszaporulat közötti különbséget bevándorlásnak és nem bevándorlási különbségnek vette (ez utóbbi értelemszerűen figyelembe veszi a kivándorlást is), s végül a természetes népszaporulatnál az „egyetemes" zsidóság népszaporulatából indult ki. Ezek a hibák vezették tehát arra a következtetésre, mely szerint 1825 után teljesen megszűnt volna a zsidó bevándorlás. Ezzel szemben az 1735 és 1869 közötti valós helyzetet mutatja az 5. táblázat. (Lsd. a 66-67. lapon!) E táblázat adatai közül egyértelműen az első korszakra (1735-1787) vonatkozók a legmegbízhatatlanabbak. Acsády óta alapvetően „bevett szokás" a szakirodalomban a hazai zsidóság 1735-ös lélekszámát kereken 20 ezer főre becsülni. Az adott összefüggésben azonban aligha van értelme ezt átvenni, legfeljebb csak azt hangsúlyozhatjuk, hogy az 1735 körüli összeírás a zsidóságnak csak egy részét ölelte át. Szó volt korábban ugyanakkor konkrét korrekcióról is, ezeknek megfelelően Szabolcs és Szatmár esetében természetesen az 1747-es összeírást vettük a természetes népszaporulat kiszámításánál alapul.